A világ szabásmintákat tár elénk. Nemcsak a trendmagazinok, közölve külső szabásmintákat – hogy miképp öltözködjünk, viselkedjünk, éljük az életünket –, hanem belsőket is: hogyan illik gondolkodnunk, vélekednünk az élet és a világ kérdéseiről. Ezek a világ által diktált szabásminták – az eredetileg itt használt kifejezés szerint: „sémák” – egyre harsányabban és erőszakosabban próbálnak betüremkedni életünkbe, szembefordítani sokszor már nemcsak azzal, ami Isten Igéjével, hanem ami a természetességgel és a józan ésszel is egyezik. Az Ige ma arra figyelmeztet bennünket, hogy az az istengyermekség mutatója, ha valaki már nem a világ szabásmintái szerint kívánja élni az életét: „szentek legyetek egész magatartásotokban” (15) – hangsúlyozza itt az apostol. Szentnek lenni, úgy élni az életünket, hogy az már nem a miénk, hanem a bennünket nem aranyon vagy ezüstön, hanem drága vérén (18) megváltó Krisztusunké. Az ő sémájára, képére, mintájára akarunk változni, azt keresni, követni, magunkévá tenni, másoknak is követendő lehetőségként felmutatni.

Énekek 2.

146. zsoltár

Gyakran hangoztatott nézet a nem hívő emberek között – valljuk be, nemegyszer jogosan –, hogy a keresztyének képmutatók. Sokakat tartanak távol Krisztustól sokszori tettetett és hiteltelen életmegnyilvánulásaink. Az szolgálná ezen a világon Krisztus ügyét, az Ige terjedését, ha távol tudnánk tartani magunkat a képmutatástól. A mai Ige szerint „az igazság iránti engedelmesség” (22) tisztíthatja meg lelkünket arra, hogy tudjuk egymást képmutatás nélkül szeretni. Ez az igazság – eredeti szava szerint alétheia – egyértelműen Jézusra mint örök, isteni valóság-igazságra vonatkozik. A képmutatásoktól, tettetésektől való tisztulás útja, kulcsa a Jézusnak való minél teljesebb engedelmeskedésben van. Nem a képmutatás ellen kell görcsösen küzdenünk, helyette Krisztust kellene minél hűbben követnünk, és ez vezet el a hiteles, szeretetteljes, másokat is Istennek megnyerni képes életre.

Énekek 3

445. dicséret

Kövek – sarokkő, botránykő, élő kő. Jézus korában a sarokkő vagy szegletkő az a többinél gyakran jóval nagyobb méretű kő volt, amelyet az építők elsőként tettek le, és amely az épület falainak találkozási pontjául, sarkául szolgált. Ehhez az erős kőhöz azután függőónnal igazították a többi építőkövet, amelyeknek valamiféle támasztékául is szolgált. Minden kőnek a sarokkőhöz kellett igazodnia, hogy az épület megfelelően legyen megépítve, ne omoljon össze. A sarokkő egyszerre volt tehát viszonyítási alap és összetartó, teherhordó elem. Péter apostol szemléletes képe szerint egyházunk, gyülekezetünk és személyes életünk sarokköve Krisztus. Egyház, gyülekezet, emberi élet akkor lehet stabil, strapabíró, akkor szolgálhat másnak is otthonul és menedékül, ha ehhez a sarokkőhöz igazodik, arra támaszkodik, azzal összekötődik. Egyház, gyülekezet, emberi élet akkor és annyiban lehet élő, amikor és amennyiben magát Krisztushoz igazítja, megtartó kegyelmére támaszkodik, szeretete és hálaáldozata által vele összekapcsolódik.

Énekek 4,1–5,1

33. zsoltár

Megannyi vita vesz körül bennünket. Mi a helyes viszonyulás? Felvenni a kesztyűt minden rágalommal, sértéssel, valótlansággal, ferdítéssel szemben? Visszatámadni vagy inkább ráhagyni? Különösen ha valaki úgysem észérvekkel vitatkozik? „Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá! Felelj meg az ostobának a bolondságához illően, hogy ne tarthassa magát bölcsnek.” (Péld 26,4–5) Mintha még maga a bölcs Salamon király is gondba kerülne ebben a kérdésben. Most akkor feleljünk, vagy ne feleljünk? A mai Ige azt a tanácsot adja, hogy felelj, de ne szóval, hanem cselekedettel. Kritikára, rágalomra, sértésre, vádra, ferdítésre, próbatételre – főleg az esztelenre- te csak tedd a jót, tedd azt, amit Krisztus példájából láttál, amire neki való engedelmességed, Krisztus-követésed kötelez! Cselekedd a szeretet tetteit, és ne zavartasd magad: „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” (17)

Énekek 5,2–5,16

47. zsoltár

Krisztus nem vár el olyat követőitől, amiben maga nem szolgált volna például. Ebben a szakaszban az kerül elénk, mit kezdjen az ember a méltatlan büntetéssel, megalázással, hátratétellel. Az apostol tanácsában már megtagadásain és kételkedésein győzelmet aratott, Krisztusnak átadott élete nyilvánul meg. Olyan emberé, aki önzésével, a maga fontosságának képzetével folytatott nem kevés harc után végül tud már kisebb lenni, magát háttérbe tenni – egykor pedig majd hitvallásáért életét is adni –, most pedig Krisztus példája nyomán elfogadni és tűrni: „De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.” (20) Erre erőt, szándékot csak az adhat, ha az ember a legmélyebben teszi magáévá a jézusi mintát: Jézus méltatlan sérelmei között bűnt nem tett, a rosszért rosszal nem fizetett. Sőt ellenkezőleg: „mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött…” (23) Csendes méltósággal és tartással bírt, szenvedett, elviselt, ugyanakkor bízta-tudta, hogy a végső igazságtétel a mindent kézben tartó mennyei Atya tervében van: „rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.” (23)

Énekek 6

701. dicséret

A látszatok világát éljük. Ez örök emberi vonás persze – nem véletlenül kerül ez elő már mindkét szövetség világában is –, de „trendszetterek” és „influenszerek” soha korábban nem gyakorolhattak az emberek mindennapjaira olyan hatást, mint a közösségi média által uralt mai világunkban. Magán- és közélet egyre jobban ki van téve az igazi, mögöttes tartalom és tényleges tettek nélküli látszatok profi módon megkomponált tálalásának. „Hiszem, ha látom” – mondhattuk régen. A mesterséges intelligenciával manipulált videók elhozták, hogy már a szemünknek sem hihetünk. Ezért ma megkülönböztetetten érvényes az Ige szava – és nemcsak a férfi és nő kapcsolatával összefüggésben, amelyről itt konkrétan szól, hanem – az élet minden területén: „a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével” (4) kedves az Isten előtt. Így lehet valódi, hiteles, önazonos és végeredményében boldog életet élni: szelíd és csendes lélekkel. Mi kell ehhez? Hogy a szívünkben ne emberi titkok – önzések, élvezet- és anyagi szerzések vágyai –, hanem Jézus legyen elrejtve. „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…” (Zsid 3,7)

Énekek 7

700. dicséret

„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” (József Attila: Két hexameter). Talán sokunk élettapasztalata igazolja a költő keserű sorait. Mind egyre megy; akár így, akár úgy; ez az emberi tapasztalat, ugyanaz a végkifejlet: a világ farkastörvényei között nincs emberi megjutalmazása a tisztességes életnek. És ha nincs e világi megjutalmazás, akkor mi értelme is lenne erkölcsi tartással élni? Az apostol ma azt hozza elénk, hogy csak azért és úgy lehet értelme, mert létezik másfajta, isteni jutalmazás: „jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.” (17) A „kiterítések”, háttérbe szorítások, bántalmak között is Isten akaratát kereső és követő élet nem marad az Isten figyelme nélkül: „az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel…” (12) A levetettségben is Isten mellett kitartó ember arra hivatott, hogy áldást örököljön (9), és az ilyen ember minden külső, emberi megszorítottsága ellenére is az, aki örülni képes az életnek (10).

Énekek 8

794. dicséret