„»Két pogány közt egy hazáért« – ez volt a 43-as szárszói konferencia lényege. Erről szólt a nemzet »evangéliuma«, s minden tiltás ellenére: a »haza magasba emeléséért«. Itt kerülhetett a háborús lidércfények között tisztán nem látó értelmiség életveszélyes szerepe a szárszói népi vonulat legnagyobb reprezentánsának, Németh László harmadik utas eszmekörének a közelébe, aki »bajtársként« érkezett oda, mint »szurkoló«, hogy »duzzogás« helyett a »kötelességvállalás veszélyét« vállalja és »hű műszerként« regisztrálja lelkiismerete szavát” – így emlékezett az ötvenedik évfordulón Kanyar József (1916–2005), aki fiatalon részt vett a Soli Deo Gloria Szövetség (SDG) által szervezett konferencián.

A Honismereti Szövetség egykori elnöke a Magyar Nemzet hasábjain tekintett vissza a szárszói eseményre, amely nagy hatást gyakorolt az életének alakulására. Rengeteg fiatal számára jelentett meghatározó élményt, hogy találkozhattak a korszak jeles gondolkodóival, a népi mozgalom alakjaival. A II. világháború idején a magyar társadalmat érintő aktuális és jelentős kérdésekről hangzottak el előadások Szárszón, és az is kiderült, mennyire eltérően tekintettek a jövőbe a szónokok és a vitában részt vevők.

A legtöbbet idézett mozzanatok a nyolcvan augusztussal ezelőtti eseményről Németh László és Kodolányi János előadása, vagy éppen az Erdei Ferenc és Kovács Imre közötti nézetkülönbségek. Tanévkezdés idején azonban érdemes Karácsony Sándor gondolataira utalni, aki a „magyar nevelés” kérdéseiről szólt a hallgatósághoz. „A pedagógia célja a növekedés. Szellemi téren ez csak úgy képzelhető, ha a nevelő mindig a legmagasabb intenzitású emberi lehetőséget képviseli növendékével szemben, s mindig is azt igényli tőle. Mi azt a hibát is igen gyakran el szoktuk követni, hogy ifjúságunk nevelését az értelmiség feladatának gondoljuk, s értelmiségiekre bízzuk” – fogalmazott a pedagógus.