A csoda, a csodálkozás, az öröm után hamar átfordul minden. Megérkeznek az akkori vallás hivatalosai, és leállítják az apostolokat. El kell hallgattatni őket, ezért a börtön – de közben terjed a jézusi csoda hatása, újabb ezrek csatlakoznak a fiatal egyházhoz. Másnap a nagytanács vallatja Pétert és Jánost – hasonlóan Jézushoz. De míg Jézus korábban hallgatott, Péter – a Szentlélektől telve – már beszél, ráadásul róla, a meghalt és feltámadott Úrról. Furcsa szó az üdvösség. Használjuk, tanítjuk, imádkozzuk, énekeljük sokszor. De értjük-e? Péter arról beszél, hogy Jézus az egyedüli, aki rab életünket szabadságba fordítja át, aki meg tud tartani a nyomorúságban és a halál ellenében. Ő az egyetlen, aki fel tud szabadítani egy győztes, áldást hozó létre, más minőségű, a halált is felülíró életre. Sokan mondták, és fogják még mondani, hogy ezt meg tudják tenni. De csak Jézus az, aki tényleg képes volt erre, emberré lételében, keresztjében, feltámadásában és abban, ahogy jelen van most is, közöttünk is, ugyanezzel az erővel és szeretettel.

Bír 9

34. zsoltár

Nincs fogás az apostolokon, a nagytanács tagjai tehetetlenek. Nem történt törvénybe ütköző, Péter és János bátor, és amit mondanak, abban erő van. Ráadásul ott a „bizonyíték”, az ember, akit meggyógyítottak. De még ez sem elég, hogy megtörje keménységüket, hogy kilépjenek a gőg és hatalomvágy falai közül. Marad a parancs. Ez viszont nem töri meg az apostolok elszántságát. Nem versenyezhetnek, még emberi lehetőségeiket és hatalmukat használva sem, azzal, amit Isten tett és tesz. Amit a földi hatalom tud, semmi a megtapasztalt isteni kegyelemhez képest. Péterék nem tesznek semmi különöset, csak elmondják, ami velük történt Jézus mellett, és amióta elküldte a Szentlelket. A hitvallás belső kényszere ez. Sokan próbálták a hit ellenségei közül megfejteni, még többen megtörni. De nem lehet, mert a hívő számára Isten valós, és cselekszik. A hit új tapasztalás: velem történik meg. Egyre tisztulnak a kontúrok, hogy ki ez az Isten és én ki vagyok mellette. Küldetésem van: elmondani, megvallani, megélni mint Krisztus tanítványa. Ez nem manipuláció, hanem magától értetődő belső bizonyosság.

Bír 10

205. dicséret

Olaj a tűzre. Ezt szoktuk mondani, ha valami ellenkező hatást vált ki, mint szeretnénk, és inkább felerősíti azt, amit elkerülnénk. A nagytanács fenyegetése csak megerősítés volt. A tanítványok, visszatérve a többi hívőhöz, megerősödnek abban, hogy folytatni kell az Ige hirdetését, ezért nem lesznek halkabbak, épp ellenkezőleg. Bátorítson ez az igerész minket is, amikor falakba ütközünk, amikor hitünk miatt gúnyolnak vagy lenéznek, amikor a szolgálatunkat kicsinylik. Ha Istentől van az elhívás, a hátráltatás ne gyengítsen, hanem erősítsen. Legyen a következő lépés imádság, mint itt is. Ez is tanulságos, az első, amit tesznek az apostolok, a többi testvérrel való közös imádság: istendicséret, hálaadás és segítségkérés. Ne a mi elköteleződésünk rendüljön meg, amikor akadályokba ütközünk, hanem az imádságunk rengessen meg mindent körülöttünk, miközben mi a Szentlélek erejével indulunk tovább. Bátran, reménnyel telve és tettre készen. Együtt azokkal, akiket testvérekül kaptunk ajándékba.

Bír 11

46. zsoltár

Mi volt a bűnük Anániáséknak? Visszafordulhattak volna? Miért ez a túl keménynek látszó büntetés? Nem az volt a bűn, hogy nem adták át az összes pénzt, hanem a hazugság. Ha arra a vagyonközösségre nézünk, amely az első gyülekezetben megvolt, ne egy furcsa, keresztyén „kommunizmus” jusson eszünkbe. A gyülekezet tagjai szabadságukban javaikat az eklézsiára bízhatták, hogy azzal a rászorultakat segítsék. Felelősen, áldozatkészen. Anániás és Szafira valószínűleg előre jelezték, a földjük árát az apostoloknak adják. Aztán egy részt eltettek maguknak, a többit elvitték, és azt mondták, ez az ár. Hogy miért? Ki akarták váltani mások elismerését? Úgy gondolták, így előrébb jutnak a gyülekezetben? A lényeg: hazudtak. Mást mondtak, és mást tettek. Ezért a büntetés! Ez terv, megszervezték, színészkedtek. Nem véletlen botlás volt. Csakhogy nem számoltak a következményekkel. A gonosz egyik legnagyobb hatásfokú támadása az egyházzal szemben azóta is ez: amit mondunk, amit teszünk, nem az, aminek látszik. Hazug gyávaság, kegyességnek álcázott önérvényesítés, köpönyegforgatás, mások besározása – belülről betegíti meg az egyházat. Anániás és Szafira megfordulhattak volna, többször is. Ez az út előttünk is nyitott. Az Isten előtti bűnbánattal kezdődik a megtisztulás. Aztán ragaszkodni ahhoz, amit a negyedik fejezetben Barnabásnál láthatunk: tisztán, őszintén, egyenesen szólni, cselekedni, élni. Mint Jézus. A hazugság, a rejtett utak sokasága, a kettős játszmák elszívják a teret a nyílt és hiteles evangéliumhirdetés elől. Halljuk meg Lukács (és a Szentlélek) figyelmeztetését: veletek ne így legyen!

Bír 12

672. dicséret

Nekünk ma itt, a világ nyugati felén központi kérdés lett, hogy legyen növekedés közöttünk. Tapasztaljuk, vannak üres helyek a templomainkban, és egyre többen lesznek, akiknek ismeretlen az evangélium – és egyre nehezebben jutunk közel hozzájuk. Terveken gondolkodunk, kísérletezünk, különböző programjaink vannak, módszerek, amelyeket kipróbálunk, hogy megálljon a sok helyen tapasztalt csökkenés, hogy átforduljon növekedésbe. Igénkben mintegy mellékesen hangzik el, hogy egyébként növekszik az egyház, nem ez volt a cél. Egyszerűen megtörtént, ahogy élték a hitvallók az életüket, tették a dolgukat. Élő és gyógyító közösség voltak, tudtak egy akarattal lenni. Élő közösség voltak, engedték, hogy Isten átitasson mindent, amihez közük volt. Gyógyító közösség voltak, jelenlétük megfordította az átkot, megtörte a bűn következményeit. Jó hírük volt, mert hitelesek voltak. Az éltető és gyógyító Istent képviselték és hirdették. A növekedés ajándék és áldás volt, nem erőfeszítés, nem emberi siker. Istentől jön a gyarapodás, ha van hova bekapcsolni az érkezőket, ha van élő és gyógyító jelenlétük a mai hívőknek.

Bír 13

141. zsoltár

Nincs nyugtuk az apostoloknak, újra elfogják, újra bebörtönzik őket. De aztán Isten angyala, az Úr küldöttje megnyitja a börtönt. A főpap és a féltékeny zsidó vezetők hiába vetnek be mindent, nem tudnak mit tenni, csak követik az eseményeket. Nem lehetett bezárni az apostolokat – mert az evangéliumot nem lehet bezárni. Azért nem, mert ez Isten munkája. Az élet beszédét hirdetni kell, azaz tovább kell adni. Az ellenfelek észre sem veszik, hogy nem galileai halászokkal harcolnak, hanem a világ Urával. A hitvalló apostolok viszont jól tudják, első útjuk a szolgálat felvétele. Ha valaki be akarja fogni az evangélium hirdetőjének száját, ha be akarja zárni, le akarja halkítani, az észre sem veszi, hogy magát Istent akarja bezárni és lehalkítani. Nekünk „csak” élni kell a lehetőségekkel, hűséggel és bátran és ott is nyitott ajtóink lesznek, ahova a minket fogva tartó rácsokat tervezték.

Bír 14

289. dicséret

A sportolók tudják, hogy az edzési folyamatban nemcsak az mutatja, hogy jó úton járnak, ha nagyobb a teljesítmény, ügyesebb a mozgáskoordináció, hanem ezek mellett, sőt, ezek előtt a fájdalom is megjelenik. A fájdalom rossz, igen, de azt mutatja, hogy jó úton járnak, formálódik a test, alkalmazkodik az igénybevételhez. Az apostolok számára a nehézségek nem azt jelentették, hogy nem halad a küldetés, hogy fel kellene adni. Bizonyítékokat kaptak, hogy jó úton járnak. Nem annak örültek, hogy bebörtönözték, kihallgatták, megverték őket. Ez rossz, ahogy a sportoló fájdalma sem kellemes. De minden ilyen szenvedés jelzés is volt: jó az irány annak az útján, akit ugyanígy el akartak hallgattatni, meg akartak fenyegetni, hazug módon elítélni. Akit meg is öltek, de aztán feltámadt, és minden átfordult egy sokkal nagyobb győzelembe. Ezért adhat okot örömre, ha mi, mai hívők, hátráltatva vagyunk. Az apostolok értették ezt, ezért nem hagyták abba a tanítást, az igehirdetést, a bizonyságtételt. Üzenet ez nekünk is, szolgálatunk során nehézségekkel találkozva.

Bír 15

124. zsoltár