A lombok rejtette Árpád-kori templomban indul a beszélgetés Gállné Medveczky Borbála lelkipásztorral és férjével, Gáll Attila polgármesterrel, a gyülekezet korábbi vezetőjével. Mindabból, amire a házaspár rátereli a figyelmem, szinte összerakható egy kis hely- és gyülekezettörténet. A bejáratnál vízszintesen bő két méter hosszú, öreg deszka a falon. A templombelső legutóbbi felújításakor szedték ki ezt a darabot az asszonyok egyik padja – hiszen itt még megmaradt a külön női-férfi ülésrend hagyománya – alól. Megfordították, akkor derült ki, hogy ez eredetileg nem padozati „ráálló” volt, hanem a több évszázados fakazettás mennyezet része. A deszka festett oldalát tulipános motívumok mellett igerészlet ékesíti. Betűhűen ez: „Kicsoda volna nekem több tenáladnál Solt LXXIII”. Hírmondó ez a tárgy az 1868-as tűzvészből, amikor megsemmisült a tetőzet.

A templom különben – az idevalósi Németh Gyula nyugalmazott balatonkenesei esperes több érvvel alátámasztott feltételezése szerint – a XI. század közepén épülhetett, persze messze nem a mai formájában, ám Szent György tiszteletére. Minden bizonnyal egyik papjának a csontváza került elő a templomaljzat-felújítás alkalmával. Belépve a templom viszonylag kicsiny terébe, gyönyörködöm már csak a szószékközpontú elrendezésben is, ahogy a padozatok három irányból fordulnak a mindenkori igehirdető felé. Karzat eredetileg szintén három volt, a szószékkel szemköztit elbontották valaha. Talán mert a – hajdan a falu túlnyomó többségét és jellegét adó – református közösség száma rég megcsappant, kisebbségbe szorult. Jelenleg alig több mint húszan járnak hétről hétre, igaz, nagy ünnepekkor száznegyvenen is hallgatják az Igét.

A szószékkorona alsó részén ezt a bibliás ízű, holott a néhai hívek által megfogalmazott feliratot betűzöm: „A jó hallgatók a tanítók koronái”. Gáll Attila hozzáfűzi: – A szószékkorona feliratában nekem az a szép, hogy azok a szentgyörgyi hitvalló ősök, öregek, akik már rég meghaltak, intelmet hagytak emlékül nekünk, az utódoknak.

APOKALIPTIKUS NYOMOK 1944–45-BŐL

A polgármester nyomokat mutat annak bizonyítékául, hogy a második világháborúban a védekező németek által szétlőtt toronysüveg darabjai beszakították a mennyezetet. Akkoriban pusztult el az 1911-ben beépített hagyományos orgona is.

A lelkipásztor asszony, Borbála (ahogyan ő szereti: Borka) invitál, hogy menjünk fel az orgonakarzatra. Furcsa lyukakat látok némelyik orgonasípon. Ezeket a németek fúrták beléjük, a szájhagyomány szerint azért, hogy azzal furulyázzanak részegen 1944 tébolyult, apokaliptikus szilveszterén. A hagyományos orgona pénz híján sosem épült újjá, de a sípok előtt egy elektromos áll, Pappenheim testvérváros protestáns gyülekezetének ajándéka.

A lelkipásztor asszony felajánlja, hogy eljátssza nekem, amit a legjobban szeretek a református énekeskönyvből. A 32. zsoltárt választom: „Ó, mely boldog az oly ember éltében…” Azonnal interpretálja a kottából, ami által a legmélyebb értelemben otthon érzem magam ebben a Fejér megyei faluban. – Isztiméren én vagyok a kántor is – mosolyodik el Borka, akit imént a fotósunk gitárral is megörökített, hiszen hittan órák alkalmával vagy gyermek- és ifjúsági táborokban szolgálva ezt a hangszert is beveti a misszió sikeréért.

Arról is szó kerül a templomban, hogy 1945. március 18-án, a helyi fekete vasárnapon, amikor az oroszok – pontosabban a II. Ukrán Front gyújtogatásban is jeleskedő katonái – ideözönlöttek, már égett is a parókia, benne a gyülekezet sok évszázados irattárával. A front errefelé hetvenöt napig tartott. Bevillan Csoóri Sándor-olvasmányélményem: gyerekkorában szülőfaluja, az innen pár kilométerre található Zámoly tizenhétszer cserélt gazdát. A polgármester azt mondja, Iszkaszentgyörgy kicsit szerencsésebb volt, mint Zámoly, Moha és Sárkeresztes, de itt is borzasztó kínokat élt át a lakosság.

AZ EGYHÁZÜLDÖZŐ REZSIM ELVESZI AZ ISKOLÁT

A szentgyörgyi templomot 1947-ben a kommunista párt egyik (pesti) falujáró brigádja segédletével hozták helyre. – Közvetlenül a kékcédulás választás előtt történt ez, amikor a kommunisták a jobbik arcukat akarták mutatni a vallásos parasztságnak – jegyzi meg Gáll Attila. Arra is kitér, hogy persze itt is elvették ’48 nyarán az egyházi iskolát… Hogy miért nem kérték vissza?

A polgármester utal arra, hogy a település református közössége a rendszerváltozásra már nagyon megcsappant számban, arányban. Ezt okozta évszázadok folyamán a törökdúlás, a földesurak általi katolikus betelepítés, egy kolerajárvány, unitáriussá lett atyafiak kiszakadása, a Horthy-korszakban a tudatos születésszabályozás – egykézés – alkalmazása (itt viszonylag kicsik voltak a birtokméretek és rossz minőségű a föld). A kommunista rezsim ráadásul Iszkaszentgyörgyön is a birtokos parasztságot sújtotta legkíméletlenebbül, miközben az iparosítás elszívta a történelmi családok sarjait a szomszédos Székesfehérvárra, Budapestre. Így amikor az állam meghirdette az iskola elvétele miatti kárpótlás lehetőségét, a gyülekezet korabeli vezetősége nem az épület visszakérését és vele a református iskola újraindítását, nem is az egyszeri kártérítést, hanem az örökjáradékot választotta, így téve kiegyensúlyozottabbá a mindennapi hitélet finanszírozását. Mindenekelőtt, különféle pályázati forrásokat megtoldva az évi járadékkal, a műemlék templomot újították fel, tartották karban. Az egyházi fenntartású iskolai merítés tehát kiesik a missziós lehetőségek közül, így némileg már Iszkaszentgyörgyön is fenyeget a reformátusok szórványosodása.

A parókia tőszomszédságában lévő hajdani egyházi iskola jelenleg önkormányzati óvoda. Az állami iskola a grófoktól elkobzott kastélyóriás neobarokk főépületében működik. A Gáll házaspár négy gyermeke közül kettő még ide, a „kastélyiskolába" jár, kettő már kinőtte. A parókián egyébként a négyből csak hárommal találkozom: a legidősebbet, Tóbiást az édesapja éppen a napokban költöztette Hollandiába, a fiú ott kezdheti az egyetemi tanulmányait.

TITOKZATOS UDVARLÓI LEVELEKTŐL AZ EGYBEKELÉSIG

Nemcsak a parókia, hanem az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély „formal garden”-jében, azaz szimmetrikus franciakertjében is sokat faggatom vendéglátóimat megismerkedésükről, házasságuk fordulatos történetéről, jókora terheikről. A harmadéves teológus szívét hamar megigézte Borka, az elsőéves teológa szépsége, és ezért álnéven írt, derűsen epekedő levelekkel és apróbb ajándékokkal kezdte bombázni (még krumplit is sütött neki).

A lány egy idő után a barátnőit kérte meg, hogy próbálják nagyobb kari összejöveteleken fölfedezni, ki lehet a leleményes udvarló, aki talán titokban, mondjuk oszlopok takarásából sokat bámulja őt. A barátnők jelentése pontos volt, Attila megkapta Borka portán elhelyezett válaszlevelét: „Fölösleges a további titkolózás, te vagy az, Gáll Attila…” Ezután három év intenzív udvarlási szakasz következett.

– Attól kezdve elválaszthatatlanok voltunk – szögezi le Borka –, szinte mindennap találkoztunk. Ám később Attila Strasbourgba ment ösztöndíjasként, én meg, két év késéssel, Birminghambe. Ez volt az első nagy várakozási próba az ismeretségük során. – A sok közös program után most megéreztük a másik hiányát, de a „Tanulj meg vágyakozni arra, ami a tiéd!” jegyében – meséli a feleség Simone Weilt idézve.

Hozzátesz még valami szépet: – Azt mondják, és ez nálunk igazolódott: a távolság olyan, mint a szél, a kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja… Hat év után házasodtak össze. Gáll Attila 1998 márciusában érkezett meg lelkipásztornak Iszkaszentgyörgyre, húsvétkor már menyasszonyaként mutatta be a legátust. Az augusztusi esküvőjükre az egész gyülekezetet meghívták. – Nagy szeretettel fogadtak minket – emlékezik vissza Borbála, aki akkor még a szintén Fejér megyei Csóron kapott lelkészi állást. – Máig megvannak ezek a kapcsolatok, igaz, sokakat eltemettem közülük… De az ő unokáikat keresztelem, konfirmálom, esketem.

TANULTÁK EGYMÁST A GYERMEKTELEN ÉVEKBEN

Második jelentőségteljes várakozásuk a gyermekáldásra irányult. Mintegy hat évig várakoztatta őket Isten. Ez sem volt könnyű, de közben végig reménységben voltak. Attila említi, hogy mind a szentgyörgyi, mind az isztiméri gyülekezetben sokan imádkoztak értük. Sőt, lehetőséget kaptak többfelé, gyülekezeti házaskörökben bizonyságtételekkel szolgálni. Ennek részeként említették a szóban forgó próbát is, mire a jelenlévő hívők azzal búcsúztak, ők is kérni fogják az Urat.

Attiláék igei ígéretekbe is belekapaszkodhattak, többek között a 128. zsoltár ide vonatkozó részébe: „Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték.” A férj kicsit nosztalgikusan említi, hogy sokkal több idejük volt egymásra azokban az években.

Borka ezt így toldja meg: – Utólag úgy látom, nagyon is kellett az a csaknem hét év, mert közben tanultuk egymást. Nekünk még össze kellett csiszolódnunk a gyermektelen időszakban férj és feleségként, mielőtt anyává és apává is tett minket Isten. 2005 januárjában aztán megérkezett Tóbiás… Pontosan egy év múlva, 2006 januárjában Rebeka született meg.

LELKIPÁSZTORCSERE, CSALÁDON BELÜL MEGOLDVA

Ugyanazon év októberében Gáll Attila már Iszkaszentgyörgy megválasztott polgármestere lett. Az új lelkipásztor pedig Gállné Medveczky Borbála, egy év és kilenc hónapos, illetve kilenc hónapos kicsinyeivel. A házaspár életének e fontos mozzanata nagyon is magyarázatra szorul. Mindenekelőtt Attila részéről. Mi bírta rá az addigi parókust, hogy a lelkek pásztorolását – nyolc év után – a település egészének irányítására cserélje? – Sok oka volt, például a falu vezetésével bajok voltak akkoriban, önkormányzati képviselőként érzékeltem ezt, de bevallom, a településmenedzselés is vonzani kezdett – magyarázza Gáll Attila polgármester.

– Ráadásul romlott az anyagi helyzetünk. Ameddig nem voltak gyerekeink, nem osztott, nem szorzott, hogy mennyit keresek. De 2006-ban a második is megszületett már, és bár mindketten dolgoztunk – lévén, hogy az egyházunkban nincs megoldva a gyes kérdése –, még abban is szülői segítségre szorultunk, hogy a pelenkát megvegyük… Közben mi ennél is nagyobb családban gondolkoztunk, és komolyan vettük, hogy föl kell nevelnünk őket. Itt jegyzem meg: hatékonyabb humánerőforrás-gazdálkodás kellene az egyházban, a lelkipásztorok javadalmazásának kiegészítéseit adaptálni kellene a mai valós helyzethez. Ennek híján Borkával úgy láttuk, hogy a váltásommal nem lesz törés a gyülekezetben, a feleségem tovább tudja vinni. Nyilván óriási teher hárult rá, ott volt a két pici gyerekkel... Elszorult a szívem, mikor láttam, ahogy két istentisztelet között, hazaérve Isztimérről, megszoptatta az éppen aktuális csecsemőt...

A REFORMÁTUS EMBER VISZONYULÁSA A POLISZHOZ

Benyomásom szerint Attila rátermettsége a polgármesterségre kétségtelen. Több lépcsőben is képezte magát, kezdve az igazgatásszervezési szakon a Corvinus Egyetemen; a veszprémi Pannon Egyetemen egy közgazdász mesterképzést is elvégzett. Idejében ugrott neki előremutató fejlesztéseknek az általa vezetett önkormányzat. Sokkal előbb lett csapadékvíz-elvezető rendszer vagy éppen Székesfehérvárig kerékpárút itt, mint néhány környező faluban. Sőt: nyert már Iszkaszentgyörgy 2016-ban Finnugor Kulturális Főváros címet, a következő évben pedig Falumegújítási Díjat, amelyet olyan kistelepüléseknek ítélnek oda, amelyek a megvalósítások során kirívóan jól sáfárkodtak a fejlesztési pénzekkel. Gáll Attila hamar belemelegszik a települési témákba, említi, hogy tartósan gyarapszik a falu a Székesfehérvárról idetelepülő fiatal családosokkal.

Kitér a testvérvárosi és egyéb külföldi kapcsolatépítések kiaknázandó hasznára, vagy éppen arra, hogyan segítik az iszkaszentgyörgyi fiatalokat világot látni nemzetközi pályázatokkal. De említi a mostani pénzszűkét is, amelyet főleg az orosz-ukrán háború okozta rosszabb gazdasági helyzet, az Európai Unió kohéziós támogatási összegeinek brüsszeli visszatartása – ezzel a pályázati lehetőségek megcsappanása –, illetve az energiaárak elszabadulása okozott. Visszakanyarítom a szót a 2006-os hivatásváltásához. Nem volt-e ebben mégis valami kis hűtlenség Krisztus ügyével szemben?