A régi rendszerben nevelkedett, amikor nem volt tanácsos vallásosnak lenni. Hogyan került közel az egyházhoz?

Az egyházhoz semmiképpen sem kerültem volna közel, ha előbb nem találok el Istenhez. S ebben nagy szerepet játszott édesanyám és a kolozsvári, valamint a szamosköblösi nagymamám, akik templomba vittek, imádkozni tanítottak. Aztán a konfirmálásom előtt találkoztam olyan hívő fiatalokkal is, akik számára fontos volt Isten, a hit, és akik segítettek abban, hogy meghozzam ezt az egész életemre nézve fontos, Isten melletti döntést.

Mert ha hitünk van, sohasem vagyunk egyedül, van kihez fordulni a nehézségek közepette. Ezt sokszor megtapasztalhattam életem során. Az 1989-es rendszerváltás után Magyarországon a Vasárnapi Iskolai Szövetség (VISZ) képzésén vett részt.

Hogyan kamatoztatta az ott megszerzett tudást?

A magyarországi VISZ (Vasárnapi iskolai Szövetség) által szervezett képzésen az első és a második fokozatot végeztem el. Utána hazautaztam Erdélybe, s egy idő múltán a kolozsvár-tóközi gyülekezetbe meghívtak vallástanárnak. Bizalommal megengedték, hogy foglalkozzam gyerekekkel, az első alkalmakon alig voltak néhányan, de aztán Istennek köszönhetően lassan növekedni kezdett a csapat. Különben nemcsak a Tóközben tanítottam gyerekeket, hanem több szülő kérésére feljártam a Békás-negyedbe is foglalkozni fiatalokkal. Az utcákból összegyűltek a gyerekek szombat vagy vasárnap délután, és vallásórát tartottam nekik nyáron a szabadban, mert akkor nem voltak tömbházak ott, csak mező és patak. Leültünk a domboldalra, elővettem az aranymondásokat, énekeltünk és imádkoztunk. Több éven át végeztem ezt a missziós munkát. Idős korában végzett egyetemet.

Milyen meggondolásból?

Magyarországi végzettségemet Erdélyben nem ismerték el, így hiánypótlásból jelentkeztem először a protestáns teológiára, végül a katolikus teológia és szociális munkás szakot végeztem el. Többet szerettem volna tudni az egyházról, a háttérről. Nem volt könnyű végigjárni, csak Istenre és magamra számíthattam, de voltak néhányan, akik támogattak, ráadásul felvettek az Agnus Rádióhoz külső munkatársnak. Hálás vagyok Istennek, hogy elvégeztem, nehéz feladat volt számomra, de sikerült az ő gondviselésének köszönhetően.

Több éven keresztül vallást tanított gyerekeknek, testi fogyatékosoknak segített, számos ifjúsági tábor szervezésében vett részt, idősotthonban segédkezik rendszeresen. Honnan ered vonzódása e területek felé?

Édesanyám nagynénje óvónő volt, talán tőle örökölhettem a gyerekekkel való foglakozás iránti hajlamot. És valóban, testi fogyatékosoknak is segítettem bibliaórára, templomba, istentiszteletekre járni. Azt hiszem, onnan adódik ez bennem, hogy egykor rajtunk, a családunkon is sokan segítettek. Vagyis a jót tovább kell adni, hogy mások is részesedjenek belőle, ne tartsd meg magadnak. Jelenleg is önkénteskedem egy idősotthonban, és hálás vagyok Istennek, hogy segíthettek azzal, amit tanultam az egyetemen.

Mit jelent önnek az Agnus Rádiónál dolgozni?

Sok mindent jelent, hiszen nemcsak munkahely ez, hanem alkalom mindannyiunk számára – lelkipásztoroknak, gyülekezeti tagoknak egyaránt – hitünk megvallására. Beszélhetünk arról, mit jelent számunkra reformátusként hinni Istenben. A rádió rendkívüli missziós lehetőség, ez a hely az, ahol Isten kezében eszköz lehetek arra, hogy mások jobban megismerjék az Urat, közel kerülhessenek hozzá. Mindebben a mi imáink is benne vannak, és tőlünk is függ, milyen gyümölcsöket terem. Számomra az agnust jelenti, a bárányt, Jézust, aki életét adta értünk a keresztfán, feltámadt, hogy majd ott lehessünk vele Isten országában