Hálaadásra gyűltünk össze Drávafokon szeptember 10-én. 160 évvel ezelőtt, 1863 karácsonyára fejeződött be az Ormánság legnyugatibb csücskében lévő községünkben a kőtemplom építése. Sok nehézség, szegénység, könny és vér árán épült fel a fatalpas templom helyett az új. „Közös a hit, közös a menet” – ezekkel a szavakkal hirdették meg elődeink 1848. január 1-jén az adományok gyűjtését, amit a gyülekezet egy évtizeden át az uradalmakban vállalt harmados kukoricakapálásért, -szedésért, szénagyűjtésért, aratásért, fuvarozásért kapott keresettel egészített ki, hogy dédelgetett álmuk valóra válhasson.

Megemlékeztünk a gyülekezetben hosszú évtizedekig szolgált lelkészeinkről, így a templomépítő Csányi Lajosról (1842–1868), a századforduló idején Drávafok különös „népgazdaságát” létrehozó lelkészéről, Toronyai Józsefről (1889–1922), valamint id. Komlósi Ernőről (1926–1965), aki a II. világháború ideje alatt készült, napjainkban a Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolájaként működő iskolát építtette. Unger Károly lelkipásztor igehirdetésében hálát adott az Úrnak, aki nemcsak a múltban nem került ki minket, nemcsak a múltban kötözte be minden sebünket és lett a mi irgalmas samaritánusunkká, hanem a jelenben is itt van, s számíthatunk rá.

Pandur Noel, iskolánk tanulója Reményik Sándor Templom és iskola című versével egészen közel hozta nagyapáink, nagyanyáink erejét, biztató tekintetét. Az elmúlt százhatvan évre a lelkipásztor felesége tekintett vissza. Hálát adott a múltért, a jelenért, a Drávafok-Kétújfalu Társegyházközségért, amelyet Jézus kapcsol össze. Amíg ő áll középen, addig mindig lesz szava a gyülekezethez. Több generáció találkozott ezen a szép gyülekezeti napon. A terített asztal mellett folytattuk Istent dicsőítő, egymást erősítő beszélgetéseinket.