A Krisztus első és második eljövetele közötti időszak az Urunk melletti döntés ideje, amikor beteljesednek Keresztelő János szavai: „Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket...” (3,16) Nemcsak a végítélet emésztő tüzéről tud ugyanis a Szentírás, hanem a Szentlélek életeket tisztító lángjáról is. Abból a „vérkeresztségből” (Mt 20,22), amelyen Jézus a Golgotán átment, a pünkösdi kettős tüzes lángnyelvek tisztító hatása árad szét e világban. Azért nevezi Urunk „keresztségnek” a halált, mivel abban – a keresztséghez hasonlóan – leteszünk mindent, ami nem illik az Istennel való közösségünkhöz (50). Ez a múltunkkal való radikális leszámolás mindig meghasonlást okoz a családban, a szűkebb-tágabb közösségeinkben (51). Ez azonban nem öncélú zavarkeltés, hanem a látszatbékék helyén így születhetik meg az a valódi béke, amelyre mindannyian vágyunk. A harmadik évezredbe e világ háborús „tűzkapuin” léptünk be. Ezek éppen annak a Szentlélek-tüzes kapunak az ellentétei, amelyen át Urunk életünkbe akar jönni. Isten áldása, ha a „semmi ágán ülő”, „hangtalan vacogó” szívünkben (József Attila) még mindig visszhangzik karácsony áldott üzenete: békesség e földön azoknak, akikben Isten örömét leli (2,14)!

Ézs 35

62. zsoltár

Jézus azt mondja kortársairól, hogy van, amit tudnak, és van, amit nem. Tudják például, milyen idő várható a következő napon, és ezt az ismeretet fel is használják. Jézus nem ezért feddi őket, hiszen az égboltozat ismerete a mezőgazdaságból élő ember számára mindig létfontosságú volt. Vakok viszont az őket körülvevő szellemi világ jeleinek felismerésére. Jézus az idők jeleinek mélyebb értelmére hívja most az őt hallgatókat, mert nem tudják, mit kellene tenniük üdvösségük érdekében. Nem egyszerű az idők jeleinek olvasása, és abban Isten útmutatásának a megtalálása. E jelek nem a korszellemhez történő igazodásra késztetnek, hanem állapotunk és helyzetünk gyors és radikális átgondolására, megtérésre hívnak. Arra, hogy miként tudjuk gondolkodásunkat Isten akaratához igazítani (Mt 16,23), életünket a Krisztussal való közösségben megélni, e világ zűrzavarát Krisztus szemével nézni, és benne az ő hangját meghallani. Ha felismertük, hogy „mi a helyes” (57), alkalmazzuk azt „útközben”, amíg felebarátunkkal még együtt lehetünk az úton (58). Minden elmulasztott óra fejünkre hulló önvád lehet.

Ézs 36

11. zsoltár

Szakaszunkban két igazság áll egymással szemben. Az egyik a római helytartó, Poncius Pilátus politikai rémtettére, illetve a siloámi torony ledőlésekor meghalt emberekre vonatkozik. Vajon az ilyen katasztrófák az áldozatok bűnösségének jeleként értelmezhetők-e? Jézus válasza határozott: nem! A másik igazság is ezen eseményekkel kapcsolatos. Akkor tehát e szerencsétlen, éppen áldozatot bemutató galileaiak és romok alá szorult jeruzsálemiek ártatlanok? Jézus válasza megint határozott: nem! Ők ugyanolyan bűnösök, mint ti, akik ezt kérdezitek, és ugyanúgy érhet titeket is ilyen tragédia. Az efféle hírekből csak egyetlen tanulságot vonjatok le: meg kell változtatnotok eddigi életeteket. Meg kell térnetek, de nem majd a jövőben, amikor nektek tetszik, hanem most, amikor Isten akarja. Isten szeretetét abban láthatjátok, hogy ő nem kizárólag bűneink szerint ítél meg. Ezért ne szenvedéseitek nagyságához mérjétek bűneiteket. Az, hogy még éltek, az Isten türelmes szeretetének jele, és lehetőség a megtérésre. E földi élet épülete – mondja Jézus – bármikor összedőlhet, mint a siloámi torony, bármikor tragédiába torkollhat éltetek. Mindezzel szemben egyetlen igazság áll meg: Isten kegyelmének igazsága. Ez az egyetlen igazság kétezer év óta zeng a Golgotáról.

Ézs 37

46. zsoltár

A terméketlen fügefáról mondott példázat arra int, hogy a megtérésre kapott időnk véges. Szőlőskertben fügefának nincs helye, csak azon a jogon lehet ott, hogy termést hoz. A jól ismert ószövetségi kép alapján (vö. Hós 9,10) a hallgatók tudták: itt Izráel népéről, annak sorsáról van szó. Izráel is csak akkor lehet Isten népe, ha gyümölcstermő életet él. A gyümölcstermés a fa Isten-adta természetéből fakadó lehetőség. Bölcs szőlősgazdaként Istenünk határidőt szab választott népének, és egyúttal haladékot is ad, mert tudja, ahol van ok a reményre, ott lehetőséget is kell adni. De nemcsak Isten türelmét láthatjuk ebben a példázatban, hanem az értünk könyörgő vincellér-Krisztusunk bennünk bízó szeretetét is (1Jn 2,1). Minden nép életében van azonban egy határpont, amikor már nem lehet a pusztulás menetét feltartóztatni, mert „a fejsze már a fák gyökerén van” (3,8–9). A fügefa, vagyis Isten mindenkori népe – a szükséges gyümölcsváró három év után (vö. 3Móz 19,23k) –, mintegy utolsó lehetőségként, kap még egy év kegyelmi időt. A szeretetnek mindig van ideje. A mi Istentől ajándékba kapott kegyelmi időnkhöz is felelősség társul: ne romlott, hanem jó minőségű, ízletes gyümölcsöket teremjünk Isten dicsőségére, embertársaink javára.

Ézs 38

258. dicséret

A szentíró saját korának nyelvén diagnosztizálja egy felegyenesedésre képtelen asszony baját: „betegség lelke” lakik benne tizennyolc éve. Megszégyenítő lehet számunkra, hogy gyengesége ellenére szorgalmasan látogatja Isten házát. Ennek köszönhetően találkozik Jézussal. Jézus pedig „meglátta” őt (12), és ebből gyógyító találkozás lesz. Urunk szabadító szavát jelszerű érintéssel is nyomatékosítja. Ez a simogató mozdulat nemcsak a bénító görcsöt oldja fel, hanem megláttatja a szenvedőben Isten teremtményét, az embert. Nem az egyenes tartás teszi őt emberré, hanem a gyógyulásért mondott, Istent dicsőítő hála (13). Így lesz e megkötözött „asszonyból” újra „Ábrahám lánya” (16). Erre a látásra a zsinagógai elöljáró képtelen (14). A szombattörvényre hivatkozva istenellenesnek gondolja a gyógyítást. E törvény értelmezői valóban részletesen szabályozták, mit lehet és mit nem lehet tenni szombaton. Meglepő, hogy ugyanezen emberek teljes közömbösséget mutatnak az emberi szenvedés iránt. Ma a legfontosabb kérdésünk, hogy miként lesz az ember emberré, és hogyan állíthatjuk helyre Isten nyugalomnapjának méltóságát.

Ézs 39

235. dicséret

Isten országának titkáról szól Urunk e kettős példázatban. A fává növekedő mustármag és a három mérce lisztbe kevert kovász nem valamiféle e világi növekedésről akar tanítani, hanem azt hirdeti, az Isten országa már elkezdődött. Erői, bár titokzatos módon, az emberi szem számra láthatatlanul, de már most itt működnek világunkban. Egyszer majd nyilvánvalóvá lesz a nagysága. Miként a mustármag nagy fává növekszik, és ágai között madarak fészkelnek, úgy találnak majd otthonra Isten országában a világ népei (vö. Dán 4,9.18; Ez 17,23; 31,6). Miként a három mérce lisztbe (vö. 1Móz 18,6) kevert kovász a nagy mennyiségű lisztet (kb. 39 liter!) süthető kenyértésztává keleszti, úgy formálja át Isten országa is ezt a világot. Mindez emberi manipuláció nélkül történik, hirdetve Isten titokzatos hatalmát. Vigasztaló és egyúttal intő beszéd is ez a mindenkori tanítványok számára. Vigasztaló, mert bár mind a mustármag, mind a kovász arányaiban kicsi a végeredményhez képest, végső célját mégis mindkettő minden bizonytalankodás nélkül eléri. De intés is, mert ha a „kicsiny nyáj” (12,32) azzal tölti idejét, hogy a létszámát nézegeti, és közben elveszíti misszionáló képességét, akkor nem tölti be Istentől kapott, világméretű hivatását.

Ézs 40

312. dicséret

Az Isten országába való bejutás nem spekuláció kérdése, hanem mindannyiunk legszemélyesebb ügye. Ezért Urunk nem a hallgatói köréből érkező kérdésre válaszol (kevesen vannak-e az üdvözülők?), hanem az országba való bemenetel sürgősségére figyelmeztet: a ti feladatotok nem a kíváncsiskodás, hanem az, hogy minél gyorsabban bemenjetek a szoros kapun (24). Ebből az igyekezetből Isten senkit nem zár ki, de eljöhet az idő, amikor a szoros kapu bezárul. Ez a veszély még régi ismeretség esetén is fennáll, amikor a zörgetők a bezárt ajtó mögül ezt kapják válaszul: „Távozzatok tőlem!” (27) Vagyis a „régi ismeretség”, az Isten népéhez való tartozás sem lehet az üdvösségre jutás garanciája. Bekövetkezhet az a hihetetlen dolog, amit földi életében egyetlen zsidó sem tudott volna elképzelni, hogy az ősatyákkal (Ábrahámmal, Izsákkal, Jákóbbal, a prófétákkal) az Isten országában együtt fognak étkezni a négy égtáj felől érkező pogányok, ők pedig ki lesznek zárva onnan (29). Istennek legyen hála, hogy nekünk sem ezt kell hallanunk: én vagyok az úttalan út, a bezárt ajtó és a kárhozatos sötétség, hanem ma is tisztán szól az üzenet: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6)

Ézs 41

275. dicséret