Hogyan vezetett az útja a tanulmányaitól a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonba?

Gimnazistakoromtól gyülekezeti lelkipásztor szerettem volna lenni. Úgy éreztem, az az én hivatásom, arra kaptam megszólítást Istentől. A debreceni refiben érettségiztem, jó korban, jó tanáraim voltak, akik támogattak, erősítettek. A teológia évei alatt sem éreztem soha, hogy nem a gyülekezeti szolgálat az én területem. Azt szoktam mondani, hogy amit az Úristen eltervezett velünk, azt, ha kanyargós úton is, de be kell járnunk. Gyülekezetben kezdtem a lelkipásztori küldetésemet, ahol nem voltak könnyűek a mindennapi küzdelmek, de nem is ígérte senki, hogy az lesz.

Egy alkalommal egy közeli állami fenntartású, fogyatékkal élőket ápoló-gondozó intézménybe hívtak meg minket. Ebből a találkozásból alakult, hogy – eleinte csak részmunkaidőben – elkezdtem dolgozni abban az intézményben mentálhigiénés munkatársként. Nehéz kezdet volt, a fogyatékkal élők világát egyáltalán nem ismertem addig. Nagyon megszerettem a feladatot. Amikor Tiszafüredre, a Szivárvány-Ház Fogyatékosok Református Otthonába intézményvezetőt kerestek, az addigi tapasztalataimra építve meg tudtam pályázni, és hét évig a vezetője lehettem. Természetesen a mentálhigiénés tapasztalataim mellett a gyülekezetben szerzett tapasztalataimra, segítő, lelkiismeretes, motivált munkatársakra is szükségem volt. Őrbottyánba fenntartói kérésre mentem, majd az ott eltöltött nehéz, küzdelmes hét év után ismét fenntartói kérésre érkeztem a Schweitzerbe.

2022 szeptemberétől lett az otthon intézményvezetője. Milyen volt a váltás?

Nehéz. Megváltoztatott fenntartói környezetben vettem át az intézmény vezetését, a korábbi szempontrendszer helyett dinamikusan változó elvárásoknak kellett megfelelni. Mindezt úgy, hogy a fogyatékkal élők között végzett csaknem húszéves szolgálat után idősellátásba kerültem.

Hogyan telnek a szeretetotthonban a mindennapok?

Rengeteg munkával, még több szeretettel. Isten adta hétköznapi csodák a ránk bízott idős életek. Mindennap történik valami, ami örömöt ad vagy megoldásra váró feladat. De mindennap rácsodálkozom a munkatársaim teherbírására, szeretettel és alázattal végzett szolgálatára.

Honnan jön ez a mély elköteleződés a szociális szféra iránt?

Nem a szociális szféra iránt vagyok elkötelezett, hanem az Úristen felém sugárzott szeretete indít arra, hogy hálaáldozatként másokon én is segítsek, hogy akár egy szociális intézmény életében is tudjam másoknak ezt a kapott szeretetet sugározni.

Mi az a missziói cél, amelyet mindenképpen meg szeretne valósítani?

Az, hogy jó úton jártunk-e, csak évtizedek múlva fog kiderülni. Próbatételekkel teli ez az időszak, mert a gazdasági és az erkölcsi szempontok versenyt futnak egymással. Szeretném úgy végezni a szolgálatomat, hogy a rám bízott életek azt érezzék, áldás van rajtunk.

Van-e különösen kedves Igéje, s ha igen, miért az?

„A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jeleníti meg” (Ézs 42,3). Szolgálatom évei alatt megrepedt életek vettek körül. Mindennap látom, hogy az Úristen kegyelmes a fogyatékkal élőkkel, és kegyelmes a betelt évekkel a hátuk mögött élőkkel is. Mégis ad erőt és türelmet mindannak az elhordozásához, amit ránk mér.

Hogyan kapcsolódik ki, töltődik fel?

Családi körben. Nagyon szeretünk kirándulni, városokat, tájegységeket megismerni. Ha kevés időnk van, akkor a Gödöllői-dombság, ahol élünk, sok lehetőséget rejt, sétálunk vagy túrázunk. Igaz rám a mondás, mindenütt jó, de a legjobb otthon. Így a szerencsi családlátogatások és az Abádszalókon töltött napok kapcsolnak ki a legjobban.