Szeretsz bevásárolni járni a szüleiddel? Húzni a bevásárlókocsit vagy cipelni a bevásárlókosarat? Meg persze belepakolni a cuccokat, és aztán a pénztárnál ki.

Ha piacra is jártok, lehet, hogy oda is kosárral mentek, csak az valószínűleg nem műanyagból készül, hanem valamilyen természetes anyagból. Például fűzfavesszőből. A fűz az a fa, amelyik olyan bánatosan lehajtja a koronáját, és nagyon hosszú, hajlékony ágai vannak. Ezekből a vékony ágakból készítik a kosarakat. De előfordul az is, hogy a vízinövények megszárított leveleit használják fel. Nálunk általában gyékényből, a tengerparti népek tengeri fűből, Egyiptomban, a Nílus mentén pedig a papiruszsás leveleiből fontak kosarakat. Persze a kosarat nemcsak bevásárlásra használjuk, hanem arra is, hogy például zöldségeket tároljunk bennük a kamrában, játékokat a gyerekszobában, esetleg abba gyűjtsük a szennyes ruhát.

Na de kisbabát láttál-e már kosárban hordozva? Előfordulhat, mert van egy kosárfajta, amely épp erre szolgál. És képzeld, az a neve, hogy mózeskosár! Hogy miért „mózes”? Azért, mert egyszer egy kosár mentette meg egy Mózes nevű kisbaba életét! Ha ma kisbaba születik, mindenki boldog és ünnepel. Ahol csak lehet, elmesélik és közzéteszik, hogy megszületett a kicsi. Képek százai készülnek róla, jönnek a látogatók, néha még bulit is rendeznek az újszülött és a szülők tiszteletére.

Ám Mózes születése idején ez nem így történt. Mert akkor a zsidó nép Egyiptomban élt, és ott gonosz fáraó uralkodott, aki elfelejtette, hogy József milyen sok jót tett Egyiptom népével. A fáraó nem szerette a zsidókat. Annyira nem, hogy szíve szerint eltörölte volna az egész népet a föld színéről. Ezért parancsba adta, hogy minden újszülött zsidó kisfiút a Nílusba kell dobni. Félelmetesen kegyetlen parancs volt ez! De nem lehetett mit tenni, mert a fáraó katonái házról házra jártak, és elragadták a kisbabákat az anyukájuktól.

Úgyhogy Jókebed és Amrám, Mózes anyukája és apukája nem ünnepelt, nem csináltak bulit, és nem adták hírül országnak-világnak, hogy kisfiuk született. Hanem féltek és rettegtek, nehogy megtalálják a gyermeket a fáraó katonái. Áronnak és Mirjámnak, két idősebb gyermeküknek is lelkükre kötötték, hogy senkinek se beszéljenek a kicsi születéséről. Próbálták elrejteni, no de ez nem lehetett olyan egyszerű. Mert egy csecsemő nem érti, hogy csendben kell maradnia. Ha van kistesód, nagyon is jól tudod, milyen hangosan tudnak sírni az újszülöttek, ha valami bajuk van. Vagy ha nincs, akkor is. Mert még nem tudnak beszélni, és az érzéseiket leginkább sírással fejezik ki. És az bizony messzire elhallatszik.

Úgyhogy Jókebednek bármennyire fájt a szíve, meg kellett válnia a kisfiától. Fogott egy papiruszsásból font kosarat, az alját jól bekente szurokkal, hogy ne folyjon bele a víz. Ebbe a kosárba tette a kisbabát, és a Nílusra bocsátotta.

A kosár nem süllyedt el, hanem ringott a nagy folyam hullámain. Jókebed tudta, hogy így is kicsi az esélye annak, hogy a fia megmeneküljön. Maga is látta már, ahogyan a krokodilok rátámadtak a Nílusban fürdőzőkre, a vízilovakról meg úgy tartották, hogy nemcsak egy embert képesek keresztben lenyelni, hanem akár egy egész csónakot is. Egy kisbaba valószínűleg a fél fogukra sem lenne elég. De Jókebednek nem volt más választása. Vízre bocsátotta Mózest a kosárban, és imádkozott Istenhez, hogy mentse meg a fiát. És Isten meg is tette. Mert hiába akarta elpusztítani a fáraó kegyetlensége a gyermeket, hiába akarták elnyelni a Nílus habjai vagy felfalni a krokodilok és a vízilovak, Mózes biztonságban volt a kosárban. Nem azért, mintha a kosár annyira erős lett volna. Hanem mert Istennek még célja volt a kisfiú életével.