Neves szereplője a roma közéletnek, de miért éppen ön ír könyvet A cigányok pasztorációjának teológiája címmel?

Hármas minőségemben írom ezt a már végéhez közeledő – mások által mindeddig el nem végzett – munkát: keresztyénként, cigányként és magyarként, hiszen százszázalékosan vagyok mindegyik, csak mikor melyik identitásom jut szóhoz. Van, amikor a cigány népem, identitásom oldaláról fogalmazok meg gondolatokat. A cigánytelepen születtem, kétévesen állami gondozásba kerültem.

Kilencévesen egy teljes nyarat töltöttem otthon. Akkor és ott, egy teljességgel széthulló családban éreztem meg, mit jelent kilátástalan helyzetben és mit jelent cigánynak lenni. Fiatal felnőttként azonosultam is a származási közösségemmel. Alapvetően működtetem a könyvírás során a Krisztushoz és egyházhoz tartozásomat is.

De nem teológus…

Valóban nem vagyok az, de hallgattam teológiát idehaza és Dániában, egy nemzetközi Biblia-egyetemen. Ezért is merek teológiai igényességű munkára vállalkozni. A Szentírás alapján megértett üzeneteket adaptálom az adott kérdésben. Természetesen itt a magyarságom is nagyban szóhoz jut. Versmondóként klasszikus magyar költők műveit szavalom a legtöbbet. Kölcsey szülőfalujában, Szatmárcsekén éltek sok generáción át az őseim. Szatmári református, szorgos cigány magyar emberek voltak. Érzem ezt a háttérsugárzást, mindig áhítattal éneklem a Himnuszt, kezdősorával együtt, magamra és etnikumomra is értve: „Isten, áldd meg a magyart!”

Dolgozott minisztériumban a társadalmi felzárkózás területén, hét éve roma szakkollégiumi igazgató. Ezeket a tapasztalatait is beleszűri a könyvébe?

Nyilván hozzájárul a rálátásomhoz a témára. Fontos körülmény az is, hogy a református egyház dolgozik a kebelén belüli felzárkózásügy és a cigánymisszió megújításán. Inspirált, hogy az egyházam bevont ebbe a gondolkodásba. A könyvem azonban tágabb látást kíván tükrözni, minden keresztyén felekezetet megcélzok. vele. A megvalósításhoz a végső lökést az idei Tusványos szolgáltatta. Szereplője voltam egy kerekasztal-beszélgetésnek, amely a cigány kisebbség helyzetéről szólt, több felekezet képviselőjének részvételével. Mélyen érintett, amikor lelkészek is megvallották: nem ők szeretnék kitalálni, miként közelítsenek a cigányokhoz a szolgálatukban, nekik arra volna szükségük, hogy ezt cigányok mondják meg nekik. A Szentlélek rám pirított: „Kálmán, te cigány is vagy, keresztyén is vagy, felelősséged van a cigány testvéreidért, de a keresztyén testvéreidért is, akik tanácsot kérnek, hogyan találkozhatnak Krisztuson keresztül a magyar etnikumú keresztyének és a romák. Vedd hát kézbe a Szentírást, add meg nekik, amire szükségük van.”

Nincs ok máris örömre? Végre a tradicionális egyházak is beleálltak a cigánymiszszióba, ott vannak áldozatosan a terepen, a végeken, hogy komplexen segítsenek, nemcsak szociálisan, hanem az evangélium megismertetésével is.

Természetesen látok nagy előrelépést, kiterjedt és pótolhatatlan egyházi munka folyik ezen a téren. Valljuk be, az érdemi fordulat onnan indult, hogy az állam elkezdett a társadalmi felzárkózással foglalkozni, szociálpolitikával és más szakpolitikákkal. Megszólította az egyházakat-felekezeteket is, és így rá tudtak kapcsolódni erre a megnyíló feladatra-lehetőségre. Ám nem állhatunk meg itt, illetve föl kell ismernünk, nem volna helyes, ha a cigánypasztoráció és a felzárkózás, csak azért, mert az egyház áldozatosan beleállt az utóbbiba, egymás szinonimáivá válnának.

Egy hajdani ébredési lelkész, Zimányi József tanácsa volt a szegényekre nézvést: „Ha mentek őket látogatni, alul legyen a Biblia, felül pedig a szalonna, mert először a testi épségüket kell megbecsülni az embereknek, aztán szívesen hallgatják az evangéliumot.”

Ez a szemléletes kitétel kifejezetten a gyülekezetekből kiinduló misszióra vonatkozhatott. De az afféle nagyon is hasznos vállalások, amikor mondjuk az állami tanodaprogramban vagy éppen a háromszáz legszegényebb település felzárkózásában részt vesznek a felekezetek karitatív szervezetei, nem azonosak a gyülekezetekből kinövő missziós szolgálatokkal. Az előbbiekben közszolgálati projektekbe társulunk be partnerként. Jót teszünk vele kétségtelenül, és az egyházak tehetik ezt talán a legjobban, de azzal, hogy általuk valósul meg, még nem organikusan Krisztus testéből építkezik. Ezek a programok szükségszerűen nem a missziót helyezik a középpontba, bár éppen a mi egyházunk teszi talán a legtöbbet, hogy ott legyen Krisztus az ilyen szeretetszolgálatokban.

Kérünk egy példát.

A Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálata kifejezetten a gyülekezetekre épít a Felzárkózó települések programban. Ugyancsak a szeretetszolgálatunk olyan mértékben támogatja keresztyén cigány szakkollégiumainkat a háború okozta gazdasági válság ellenére, amely lehetővé teszi a talpon maradást.

Szóval akkor nem kereteket feszeget?

Dehogy. Ha így volna, Balog Zoltán püspök biztos nem vállalta volna, hogy az előszót ő írja a könyvemhez. Bizalma van bennem, hiszen a lelkipásztorom és lelki vezetőm, akivel egyazon bibliatanulmányozó kisközösségben lehetek, tehát jól ismer engem. Sokat fejlődött a teológiai érzékem a Hold utcai református gyülekezetben évek óta folyó bibliatanulmányozó körünknek köszönhetően. Ha valaki a Szentírást állítja mondanivalója egyedüli mércéjének, megdöbbentő mélységekre csodálkozhat rá… A lényeg, hogy az idevágó intézményeket támogatva a hívők nem mondhatják, hogy akkor ők ezzel letudták a dolgot, és csinálják azok, akik a projektekben, a szeretetszolgálatokban benne vannak. Krisztusnak kell áthatnia a cigányokra irányuló szolgálatot, és ehhez ő maga szükségeltetik. Ahhoz, hogy őt tapasztaljuk a misszióban a Szentlélek erejével, vissza kell térnünk a Szentíráshoz és a látszólag csontig lerágott, de nagyon is aktuális Igékhez.

Mondana egy ilyet?

Az irgalmas samaritánus jézusi példázatát említeném elsőrenden. Úgy is mondhatnánk, a korabeli népegyház egyik tagjával, vagyis egy Izráel népéhez tartozó emberrel történt meg az a borzalmas eset: kifosztották, félholtra verték. Nem a farizeus, nem a lévita – nem Isten valamelyik hivatalos embere – könyörült meg rajta. Az övéi pont hogy elkerülték, mikor meglátták. Olyan ember indult cselekvő szánalomra iránta, akivel a zsidók nem vállaltak közösséget. Egy külső, megvetett körhöz tartozó.