A történet tele van csodás elemekkel, ugyanakkor Lukács evangélista nagyon reálisan mutatja be az eseményeket. Amikor Heródes Antipász király (a betlehemi gyermekgyilkos, Nagy Heródes fia) börtönbe veti Péter apostolt, a gyülekezet összejön, és folyamatosan imádkozik a szabadulásáért.

Amikor aztán kiszabadul, és megáll a kapuban, először nem akarják elhinni, hogy imádságuk meghallgattatott, és valóban ő van ott. Péter maga is azt gondolja, álmodik, amikor az Úr angyala felkölti éjszaka a börtönben, csak amikor a külső vaskapun is kijönnek, akkor hiszi el, hogy tényleg valóság, ami vele történik. A tanítványok házánál a szolgálólány a hangjáról ismeri fel, hogy ő van odakint. Érdekes módon ez a leány az egyetlen, aki nem kételkedik. Fel is jegyzi a nevét a könyv írója.

Heródes a teljesen ártatlan börtönőrökön áll bosszút, de azt még ő sem tudja megakadályozni, hogy a csoda híre elterjedjen. Ezért kezd ellenakcióba, hogy saját magát istenként mutassa be. Tudjuk, hogy először a római császár kapta az isteni cézár megjelölést, de a kisebb vidéki uralkodók sem akartak lemaradni. Heródes kihasználja, hogy ennivalóért jönnek hozzá.

Trónjára ülve nagy hatású beszédet mond és élvezi, hogy a nép úgy hallgatja, mintha isten lenne. Felfuvalkodottságáért hamar eléri a végzete. Történészek szerint olyan betegséget kapott, amelytől nem tudta hivatalát ellátni, ezért száműzték, és kivetve, nyomorúságos körülmények közt halt meg. Betelt rajta, amit Győri József lelkész-költő Heródes című karácsonyi versében olvasunk: „Nagy királyok koronája / Szemétté lesz nemsokára. / De a Krisztus dicsősége / Állandó lesz. Nem lesz vége."

Mindezek után a gyülekezet megerősödött, „az Úr igéje pedig egyre szélesebb körben terjedt" (ApCsel 12,24). A próbatételek megerősítették az első gyülekezetet!