Édesapja presbiter, édesanyja harangozó volt a vajdácskai gyülekezetben. Hogyan emlékezik vissza gyermekkorára?

Hitét gyakorló családban nevelkedtem. Gyermekként nemcsak a szülők, hanem a nagyszülők is kézen fogtak, és vittek a templomba. A vajdácskai gyülekezetben akkor még hétköznap reggelente is volt felnőtt-istentisztelet, ahová gyakran elkísértem nagyapámat. A vasárnapi istentisztelet előtt volt a gyermekeknek az alkalom, erre rendszeresen jártam. Az is igaz, hogy néha lógósra vettük a dolgot, mert abban az időben indult A Tenkes kapitánya sorozat.

Egyetlen tévé volt akkor Vajdácskán, az is az iskola egyik tantermében, és hát bele-belenéztünk a filmbe, de azért általában iparkodtunk, hogy a gyermek-istentiszteleten is részt tudjunk venni. Sajnos éppen vasárnap reggel vetítették. A gyermekalkalom után rendszerint maradtam a felnőtt-istentiszteleten is nagyapámmal vagy a szüleimmel. Nem telt el úgy nap, hogy ne imádkoztunk volna. Ez ma is így van.

Felmenői között több református lelkipásztort és prédikátort is tudhat, akik a Bodrogköz gyülekezeteiben szolgáltak.

Az egyik unokahúgom néhány éve felkutatta a családfánkat. Ekkor derült ki, hogy anyai, tehát a Lovas vonalon a XVIII. század végén, XIX. század elején több ősünk református prédikátorként, lelkészként szolgált. A Sárospataki Református Kollégium Múzeuma múzeuma őriz egy korsót, amely Lovas Gergely prédikátoré, az egyik ősömé volt.

Nem akart ön is lelkipásztor lenni?

Abban a korban nevelkedtem, amikor még a hittanra járást is üldözték. Bár az akkori lelkipásztorom próbált ebbe az irányba terelni, engem akkor jobban érdekeltek a műszaki dolgok, így az élet ilyen pálya felé vezetett. Középvezetőként mindig a megoldásokat, a segítségnyújtást tartottam szem előtt, hogyan tudom segíteni, az életet könnyebbé tenni. De hálát adok Istennek azért, amiért három gyermekem közel maradt az Úrhoz, legidősebb lányom pedig lelkipásztorként szolgál Kupán, férje szintén református lelkipásztor Tomoron. Általuk folytatódik a családi örökség.

Műszaki emberként kereste-e a lehetőséget arra, hogy másokkal is megismertesse az evangéliumot?

Tudták rólam, hogy templomba járó, hitben élő ember vagyok. A nem megfelelő szavak használata ellen például mindig felléptem, igyekeztem visszafojtani a munkatársaim efféle megnyilvánulásait. Inkább ez volt az én misszióm. Viszont az életemben megtapasztalt dolgokat, amelyek egyértelműen jelezték számomra, hogy Isten velem van, sokszor átbeszéltem egy-egy erre nyitott emberrel. Közülük biztos akadtak olyanok, akikben megmozdított valamit, és közelebb kerültek a hithez, az egyházhoz.

Mikor és miért vállalt először presbiteri szolgálatot?

A vajdácskai gyülekezetben sokáig idősebb emberek alkották a presbitériumot, fiatalabbakat nem kértek fel erre a szolgálatra. A hetvenes évek végén Erdőbényére költöztem, de még utána is több éven keresztül hazajártam gyülekezetbe. S ahogy azt a korábban megjelent gyülekezeti riportban említettem, Király Balázs bácsi, a bényei gondnok volt az, aki a presbiterség felé mozdított. Ehhez először azt kérte, hogy inkább a helyi gyülekezetbe járjak. Néhány esztendő múlva presbiterré választottak. A gondnoki szolgálatot tőle vettem át, ő javasolt maga helyett, miután idős kora miatt már nem vállalta a feladatot. Ennek már tizenhét éve.

Tapasztalata szerint ki alkalmas presbiternek, avagy mi a jó presbiter ismérve?

Elsősorban az, aki hitben él, és ez látszik is az életvitelén. Falun mindenki ismer mindenkit, a család pedig nagyban befolyásolja, ki hogyan éli meg a mindennapokat. A példamutatás, a közösséggel való együtt gondolkodás képessége határozza meg, alkalmas-e valaki erre a szolgálatra.

Van vezérigéje?

Igém nincs, de énekem igen, a 274. dicséret: Ki Istenének átad mindent... Sokszor éneklem vagy dúdolom magamban.