Szépség Istenben, szépség mellettem
Jonathan Edwards meghatározó szerepet töltött be abban, hogy a keresztyénség protestáns, azon belül is a kálvini ága elterjedjen az Egyesült Államokban. Edwards elmélyülten szemlélte a világot, méghozzá a Szentírás fényében. Szépnek találta, amit Isten alkotott, és ennek a szépségnek a forrását magában Istenben látta. Prédikációi erőteljesek voltak, szavai sokakat Krisztus megalkuvás nélküli követésére késztettek. Motivációja az volt, hogy újra és újra meglátta a szépséget Isten személyében. Csodálta a teremtett világot, szeretett benne élni. Hálás volt érte. Ez a hála érződik írásaiban. Hitfelfogása, Istenről szóló beszéde a szépség teológiája.
ÖRÖM ISTENBEN
„A bűnösök megszépülnek, amikor meglátják Isten szépségét Jézus Krisztusban” – ez Edwards gondolata egy mondatban a keresztyén életről. A XVIII. századi teológust olvasva megerősödhet bennünk az a meggyőződés, hogy mindazok a dolgok, amelyek kötelékéből az embert Krisztus keresztje megszabadítja, és ami a világ szerint a valódi öröm forrása, amit ezért sokan olyan nehezen tudnak otthagyni, valóban „kár és szemét”.
Amikor egy bűnös Isten kegyelmét és nagyságát megérti, felfedezi ezekben az isteni és felsőbbrendű dicsőséget, valami olyan kiválóságot, amely magasabb rendű, magasztosabb természetű, mint bármi más. Olyan dicsőség, amely megkülönbözteti mindentől, ami földi és emberi – tartotta Edwards.

Az újjászületés és megtérés Edwardsnak is központi üzenete volt. Szerinte Isten szuverén munkája – amely által Isten országának a részesévé válhatunk – a kezdőpontja annak, hogy az ember szeme igazán felnyílhasson a valódi szépségre. A vágyaink szoros kapcsolatban vannak azzal, hogy mit tartunk szépnek. Éppen ezért jelentős a Szentlélek munkája, amely belülről kezdi átformálni lelkünket, kezdve azzal, hogy megváltoztatja a legmélyebb vágyainkat.
A Lélek tesz arra késszé, hogy lássuk az isteni szépséget. Edwards tanítása szerint a vallásos tapasztalat lényege, hogy az ember elteljen Isten szépségének szemlélésével, az ő tökéletessége és ellenállhatatlan szeretete által. Ez azonban romlott természete miatt az embernek magától nem sikerülhet. Az ember nem képes folyamatosan és valóságosan látni a szépet, csak ha Isten Krisztus által felfedte azt neki. Így ismerheti meg valaki Istent magát is.
Ahogyan Pál apostol is írja: „Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke” (1Kor 2,10–11).
Isten minden létező szépség forrása, akitől minden függ, akié minden létező, és akiből minden tökéletes dolog származik – mondja egyik könyvében Edwards. Erre nyílhat fel az ember szeme az újjászületésekor. Edwards szenvedélyesen meg volt győződve arról, hogy a Biblia kiapadhatatlan gazdagság forrása, amelyből merítve az ember újra és újra megelevenedhet és örömmel telhet meg. A szépség felismerése, értékelése és az öröm között pedig van összefüggés.
Sokakat elgondolkoztatott már az, hogy miért tartunk valamit szépnek. Lehet egyáltalán olyan szépségről beszélni, amely fölötte áll a szubjektív nézőpontnak? Edwards egy képpel próbálja illusztrálni gondolatait a fenti kérdésekről. Azt mondta, hogy a szépség tulajdonképpen arányosság, amely harmóniát jelent akár nagyon különböző dolgok között. Ez a harmónia pedig gyönyörködteti azt, aki felfigyel rá, aki felismeri. Ez nemcsak egy franciakert szép rendezettségében jelenhet meg – mondja Edwards –, hanem akár egy japánkert látszólagos diszharmóniájában, vagy egy dzsesszműben, amelyben az akkordok külön-külön talán disszonánsak, mégis jól illeszkednek egy akkordmenetbe.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!