Vajon mi a debreceniség lényege?

A magyar kultúrában régóta sokakat foglalkoztató kérdés merült fel bennem is, amióta a sors szeszélye folytán a minap két könyv szinte egyszerre került íróasztalomra. Harangi Attila és Löki Viktor Debreceni cívisházak és lakóik nyomában című, pazarul adatgazdag albumban mutatják be a méltóságteljes polgárporták egykori meg mai életét. Nehéz pontosan meghatározni, de a cívisházaik kapuiból, a macskakövekkel burkolt bejárókból, a méltóságteljes ablakpárkányokból, a gondosan megmunkált kilincsekből és a jószág nélkül árválkodó ólakból a huszadik század ember- és épületkoptató viharai ellenére még mindig sugárzik valami – talán a református hitből következő józanság, mértékletesség, iparkodás és puritánság.

Ha a módos cívisporták Debrecen történelmének kőtanúi, akkor Szabó Magda írásai szellemi téglák; s alighanem e két „építőanyag” adja a város alapját. Erre Szabó Magda a Jaffa Kiadó gondozásában most megjelent, Kiálts, város! című kötetét olvasva jutottam, amely két debreceni témájú drámáját adja az olvasó kezébe. A Régimódi történet a jól ismert regény dramatizált változata, Rickl Mária viaskodása léha férjével és fiával, a két Jablonczayval – és bonyolult viszonya unokájával, Jablonczay Lenkével. A finom társadalomrajz, a dzsentri- és a polgárvilág ütközéséből fakadó feszültség Füzesgyarmaton, Budapesten és Debrecenben játszódik. Utóbbi helyszín messze nem csak díszlet, sokkal több annál: a történet része, az alföldi tágasságban vajúdó világok, mentalitások ütközőterepe, ahol a város alapkarakterét kiirthatatlanul formálta a kálvini reformáció.Aligha véletlen tehát, hogy a debreceniségét és reformátusságát mindig vállaló Szabó Magdát más művében is foglalkoztatta a város sajátossága.