Mi késztetett arra valakit, hogy teológiára jelentkezzék olyan időszakban, amikor az egyházhoz való tartozást ferde szemmel nézték?

Rátévedtem vagy rávétettem? – kérdeztem azóta többször is Istent és magam, hasonlóan Jeremiáshoz (20,7). Meghatározó lehetett, hogy szüleim, nagyapáim, több nagybátyám is lelkészek voltak. Döntésemben nagy szerepet játszott, hogy tizenhat évesen Isten megszólított, néhány barátommal együtt a földalatti közösségekben erősítettük hitünket, s a templomban próbáltuk a fiatalokat az evangéliummal megkínálni. Így érlelődött meg bennem, hogy ezt lelkészként is folytassam. Ezért felvételi vizsgám a kolozsvári teológiára – amikor a kommunista vezetés a diákok számát az egyetemen nyolcra csökkentette – Istennek feltett kérdés is volt.

Édesapja örökébe lépett a kolozsvári alsóvárosi gyülekezetben. Lehet-e valaki próféta a saját hazájában?

Marosvásárhelyen kezdtem segédlelkészként, de amikor édesanyám nyugdíjba ment, édesapám megkérte a püspököt, nevezzen ki engem maga mellé. Ugyanis abban az időben a titkosszolgálat kezdte édesapámat szorongatni, s olyan társat akart maga mellé, akiben megbízhat.

1990-ben aztán sokfajta lehetőség nyílt az evangélium továbbadására. Gyülekezetünkben az ifjúsági, és feleségem kezében a gyermekmunka, majd az iskolai vallásoktatás szépen felvirágzott. A mai helyzethez viszonyítva kis ébredésnek tartom, amit átéltünk. Igyekeztem inkább testvér lenni. Sokan minket apának-anyának szólítottak az ifjak közül. Próféta? Szeretünk ezzel a palásttal takarózni, én csak vágyom rá. Közben 1990-től az egyházi rádiószolgálat, majd 1992-től a fogyatékkal küzdő gyermekeknek indított óvoda Kolozsvárhoz kötött. Édesapám nyugdíjazása után az alsóvárosi gyülekezet marasztott. Tudom, nem néz ki jól, ha valaki az apjától örökli a szószéket. Teher is volt ez sokáig nekem.

Elgondolkodtató, humoros karikatúrákat készít egyházról, társadalomról. Ez másfajta megnyilvánulási módja Adorjáni Lászlónak?

Igen, ezt másféle üzenetátadásnak tekintem. Van, ami érthetőbb képként. Ezért viselkedett több próféta is „udvari bolondként”. Jeremiás járommal járt a nyakában, így illusztrálta, amit hirdetett. Jézus még több túlzó képet, karikatúrát rajzolt szavaival. Ilyesmi nekem a firkálás.

Nemrég ünnepeltük a kolozsvári Agnus Rádió huszadik születésnapját. A református rádiózás atyjaként tartják számon. Hogyan találtak egymásra?

1990 elején gyülekezetünk jelenlegi főgondnokánál gyűlt össze néhány lelkész és egyháztag. Az akkori, egyházilag is légüres térben – mert Nagy Gyula püspök lemondott – vázoltuk fel azt, merre kellene a megváltozott helyzetben elindulni. A rádió is felkerült a listára. Engem küldtek a város szélén levő Kolozsvári Rádióba a kérést továbbítani. A rádiónál örömmel fogadtak, majd a Szent Mihály-plébánián a történelmi egyházakkal közös megbeszélésre került sor, és 1990. január 28-án elhangzott az első református műsor a Kolozsvári Rádióban. Így lettem szerkesztő, riporter és technikus az alsóvárosi templom alagsorában berendezett „stúdióban”, ahol az otthoni háztartási gépeken faragtam össze a műsorokat.

Hat gyermek, családapa, nagyvárosi szolgálat, rádiózás. Elkerülhetetlen volt a kiégés. Mi adott erőt a folytatáshoz?

Amelyből kettő is volt… Először tíz évnyi erőltetett menet után egy éjjel arra ébredtem, hogy erőm oda, forog velem a szoba. Ez több mint három hétig tartott, sok sötét gondolat kavargott bennem. Erős depresszió szorongatott. Éreztem, legalább fél évnyi csendre volna szükségem. De ily hosszú kimaradásra egyházunkban nincs lehetőség, gyülekezetünkben pedig mindennap van istentisztelet. S azt is tudtam, gyermekeim még kicsik, talpra kell állni, szükségük van rám. Egyik egyháztagomtól, szeretett barátomtól kaptam egy Igét, sokszor ez állított talpra: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10,39).