Minden reggel – mielőtt elindulunk otthonról – odaállunk a tükör elé. Ha tetszik, amit látunk, kezdődhet a nap. Ha nem, előkerül a fésű és a smink, a borotva és az after shave... A reformáció hónapja arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne csak a fizikai, de a lelki tükör, a Szentírás elé is álljunk oda. Ha megtesszük, lehetőséget kapunk a személyes megújulásra, azon keresztül pedig családunk, gyülekezetünk és egyházunk megújítására is. Néhány szempont arra nézve, mikor, hogyan és milyen céllal nézzünk bele a Szentírás tükrébe. Mindennap!

A reformátorok Igét hirdettek, könyvet írtak, egyházat szerveztek, bátorították barátaikat, vitáztak ellenfeleikkel. Hogy fért bele a napirendjükbe a rendszeres bibliaolvasás? Belefért. Sőt! Ebből merítettek útmutatást és erőt. „Nemcsak kenyérrel él az ember...” (Mt 4,4) Számukra ez nem jól hangzó, kegyes szólam volt, hanem hús-vér valóság. Mi viszont, akiknek a könyvespolcán és a telefonján különféle bibliafordítások sokasága sorjázik, közelében sem vagyunk ennek a lelki éhségnek és szomjúságnak. Olyanok vagyunk, mint a gyermek, aki az ételben turkálva kiválogatja, ami ránézésre finomnak tűnik, a többihez pedig hozzá sem ér.

Ne egyszerűen kérjük, hanem könyörögjünk az Úrhoz, hogy munkálja ki bennünk az Ige iránti szüntelen és nem lohadó sóvárgást! Teremtsük meg és éljünk az igeolvasás lehetőségeivel! Keressük meg istenképűségünk nyomait! Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, azaz önnön tulajdonságait véste a lelkünkbe. Ezért van bennünk a tudás iránti vágy, az alkalmasság a bölcsességre, a szeretet képessége... A bűneset természetesen nem hagyta érintetlenül istenképűségünket, úgy is mondhatnánk, összetörte azt, mindazonáltal még is így felfedezhető némi hasonlóság Isten és köztünk.

Amikor ezeket a pontokat vizsgáljuk, a lelkünk örömmel és hálával telik meg, ráadásul megerősödik bennünk az Istenhez fordulás és a vele való kapcsolat elmélyítésének, megerősítésének vágya. Az olvasott szakaszban jó eséllyel elénk kerülnek olyan emberek, akiknek az istenképűsége a miénkre is fényt vet. Nézzünk szembe a bűneinkkel! Ha valaki kerüli a rendszeres belenézést a Szentírás tükrébe, általában azért teszi, mert úgy érzi, nem tud mit kezdeni a bűneivel. Nem teheti meg nem történtté őket, és ha gondolatban újra és újra átéli, csak a fájdalma növekszik.