Az Isten választottai elleni támadás egyik bevált módszere a figyelem elterelése és a védelmi rendszerek túlterhelése. Október 7-én ennek véres gyakorlati bemutatóját láthattuk a Közel-Keleten. A militáns iszlamista Hamász Izrael elleni meglepetésszerű, összehangolt akciója „összeroppantotta” a vaskupolát, gyászba borította a zsidó államot, és radikálisan megterhelte az ott élők testét-lelkét, gondolatait, érzelmeit és akaratát. A támadók még azt is kihasználták, hogy a megtámadottak szukkót ünnepüket tartották. Az elmúlt évek legsúlyosabb terrortámadása újból ráirányította a figyelmet egy régi, ám folyamatosan jelen lévő, évtizedek óta gyötrően megoldatlan problémára: az izraeli–palesztin konfliktusra, amelytől a térségben élő keresztyének is szenvednek.

A keresztyének száma Gázában az ENSZ adatai szerint az 1960-as években hatezer körül volt. Mára maroknyi közösségük mindössze ezer főből áll. És most a két harcoló fél közé szorulva a túlterheléses támadás őket érinti a legérzékenyebben, hiszen a fennmaradásuk kilátásait a legsötétebb felhők árnyékolják be. Ismert, hogy a térségben alig van áram, víz, élelmiszer, gyógyszer és üzemanyag. A segélyszállítmányok bejutásának esélye minimális. A rendszeres és nagy erejű katonai támadások miatt a sűrűn lakott települések olyan kiszolgáltatottá váltak, mintha folyamatosan földrengés tépázná őket. Nincs biztos pont. Az életfontosságú szolgáltatások folyamatos hiánya miatt – az Egészségügyi Világszervezet felhívása szerint – a harmincöt gázai kórházból tizenkettő nem működik, az ellátásra szorulók száma azonban jóval meghaladja a maradék huszonhárom kapacitását, és már csak az életmentő műtétekre összpontosítanak.

Az utolsó gázai keresztyének az istenházába menekülnek a bombák elől. A napokban egy légicsapás megrongálta Gáza legrégebbi görög ortodox templomát, a Szent Porphürioszt, amelyben mintegy száz ember tartózkodott, a székesegyházhoz kapcsolódó egyházi épületekben pedig legalább négyszáz lakóhelyéről kitelepített, főként keresztyén. A légitámadásban tizennyolcan haltak meg, egy kivételével mindannyian Krisztus-hívők. Ez a veszteség a gázai keresztyén lakosság közel két százalékát teszi ki, amely hatalmas léptékű fogyatkozás. A romok árnyékában a szülők kétségbeesetten ölelik magukhoz gyermekeiket, megpróbálva megóvni őket a félelemtől és a rettegéstől, de ez sokszor hiábavaló, mert nem tudják, mi következik... Csak háborút látnak, hallanak és éreznek: robbanásokat, pusztítást és sikoltozást...