Mivel ez az írás deklaráltan szubjektív, a személyes vonatkozásokkal kezdem. Gyülekezeti lelkipásztor vagyok egy kicsiny somogyi faluban, Szóládon. Ebben a minőségemben egyházmegyénk lelkészi zsinati taggá választott erre a ciklusra, azaz a 2021-es évvel kezdődő hatéves időszakra. Ezután kaptam az országos egyházi megbízást a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetésére.

Azért beszélek erről, mert ebben a két szolgálati szerepben két egészen különböző nézőpontból látom országos egyházunk parlamentjének, a Zsinatnak a működését. Látom, szemlélem úgy, mint a vidéki, kisgyülekezeti egyházvalóság időnként igen szűkös keretrendszerével szembesülő lelkipásztor, aki viszont, másrészről, egy kibontakozó egyházi felépítmény rendszerszerű működésnek is részese, sőt – bizonyos vonatkozásokban – mozgatója is.

Ahogyan az református egyházi médiánkban részletesen megjelent, november 6–7. között Balatonszárszón tartotta őszi ülését egyházunk Zsinata. Amely közel sem csak a plenáris ülés előterjesztéses-határozathozatalos munkafolyamatát jelenti, hanem kifejezetten sokrétű tevékenység, amelyhez hozzátartoznak az elnökségi tanács (püspökök, egyházkerületi főgondnokok és vezető egyházi tisztségviselők testülete) ülései, hiszen most kettő ilyen is volt akár éjszakába nyúlóan, a meghatározó országos egyházi ügyekkel foglalkozva. Hozzátartoznak továbbá a zsinati szakbizottságok ülései, amelyek az oktatás, a diakónia, a gazdálkodás ügyeivel vagy a misszióval foglalkoznak. A bizottságok összetételüket tekintve az adott szakterülethez kötődő elméleti és/vagy gyakorlati szakemberek testületei, akik a négy egyházkerület delegáltjai, azaz minden országrész képviselteti magát az adott szakterület kérdéseiben, megoldási folyamataiban.

Gyülekezeti lelkipásztorok (és ne feledjük, közegyházi megbízatásuk mellett a püspökök és az esperesek is azok!), presbiterek, gyülekezeti, egyházmegyei és egyházkerületi főgondnokok, intézményvezetők és a különféle közegyházi munkaágak szolgálattevői együtt igyekeznek felismerni és követni a mindenható Isten vezetését, útmutatását. Ugyanis a közös igei alkalmak, az úrvacsorai közösség vagy a kisebb csoportokban (például a szakbizottságokban) tartott imaközösségek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy Isten Igéjére alapozva, a különbözőségeink mellett is testvéri közösségben, azaz alapvetően lelki szempontrendszerek szerint tekintsünk rá a legpraktikusabb, a leggyakorlatiasabb egyházi ügyeinkre is.

A Zsinat tehát nem, legalábbis alapvetően nem döntéshozatali testület, hanem elsősorban lelki testvéri közösség! És amikor és amennyiben ez élesen kirajzolódik, akár a plenáris ülés keretében is, akkor ott érezhető, átélhető a lelki megragadottság, az élő Isten jelenlétének valósága. És tudnak könnyesek lenni a szemek, és egy-egy beszámolót spontán taps követ, vagy – számos ilyennek voltam nemcsak tanúja, de részese is – a szünetekben örömmel látja az ember, ahogy megöleli a rég nem látott testvért egyik-másik atyafi.