Az „ezért” szóval („Ezért tehát, szeretteim…” – 14) visszautal mindarra, amit Jézus visszajövetelével és az utolsó ítélettel kapcsolatban elmondott. Szeretteihez, vagyis a hívőkhöz szól, mert ők azok, akik mindezt helyesen értik, és így várják. Ez az, ami előttünk áll, ez világunk – és benne a hívők – távlata. Mindez aktivizálja a hívőket, hogy készen legyenek. Még a szeplőkre és hibákra is figyeljenek (ezekre gyakran már nem is szoktunk), hogy teljes legyen a tisztaságuk. A béke szó teljességet, hiánytalanságot is jelent. Így kell eljövetelét várnunk (1). Egyszersmind hálás örömmel venni tudomásul, hogy a türelem Isten cselekvésének alapja (2), akinek célja az üdvözítés. E tanításokkal vissza is lehet élni, de ez mindig az illetők vesztére történik (15–16). Egyelőre annyit tudunk Jézus eljöveteléről, amennyi ránk tartozik, de ez elég arra, hogy a tévtanítások ne sodorjanak el. Ami kijelentést kaptunk, azt kell állhatatosan megőriznünk (17). Továbbra is növekednünk kell (ez csendes, de alapos folyamat – Mk 4,26–29). Kegyelemben növekedni: azt egyre inkább „használni”, annak erejéből élni. Jézus ismeretében: egyre jobban érvényesíteni életünkben az ő uralmát, megváltó hatalmát (18).

Jer 2

128. zsoltár

Galácia: kisázsiai terület. Itt Pál hirdette az Igét, és gyülekezeteket alapított. Előtte nem járt itt keresztyén igehirdető. Az ókori levél írójának megnevezésével kezdődött: ez Pál apostol. Apostol: küldött, azaz követ, valakinek a képviselője valahol. A követ súlya küldőjének hatalmától, tekintélyétől függ, ez jelen esetben a lehető legmagasabb: az Atya Isten és Jézus, akit az Atya feltámasztott. A küldött mást nem mondhat, mást nem képviselhet, csak azt, aki elküldte. Ha nem tetszik, lemondhat, de mást nem mondhat, mint amivel megbízták (1). Más, névtelen testvérek is szólnak vele. A hívő szolgálatban nemcsak nagy emberek vesznek részt, hanem mindenkire szükség van (2). Isten Jézus haláláért megbocsátott, ez adja a lehetőséget, hogy békességünk legyen. Ez a Bibliában nem csak háborúmentes állapotot jelent, az épség, hiánytalanság, teljesség fogalma is benne van. Nagy belső harmóniát teremt bennünk Isten kegyelme (3). Világos, hogy nem akármilyen kegyelem, hanem annak elfogadása, hogy Jézus a mi bűneinkért halt meg. Ezzel kiszabadulunk annak a világkorszaknak a hatalmából, amely az Isten elleni lázadásban, vagyis bűnben él. Benne maradunk, de nem uralma alatt. Ezért Istennek adunk dicsőséget (4–5). Jézus újat hozott, az új bort új tömlőbe kívánta tölteni. Ezt nem mindenki értette meg egyformán azok közül, akik a zsidók közül megtértek. Voltak, akik elfogadták, hogy ő Izráel Messiása, de úgy gondolták, továbbra is meg kell tartani a törvény minden ágát-bogát. Nemcsak az ószövetségi törvényt, hanem a rárakódott sok előírást is. A pogányok megtérését úgy képzelték, hogy legyenek zsidóvá, metélkedjenek körül, tartsák meg a törvényt, akkor majd övék is lehet a zsidók Messiása. Ezt Jeruzsálemben sem gondolta mindenki így, de egy erős kisebbség ezt fanatikusan vallotta, Jakabot tartották a vezetőjüknek. Ezeknek képviselői jelenhettek meg a Pál által alapított galata gyülekezetekben. Ezeket kevesebb zsidőből és több pogányból lett keresztyén alkotta. A jövevények alaposan megzavarhatták a frissen (6) alakult gyülekezeteket. Őket átkozza Pál. Egy evangélium van, ahhoz ragaszkodjunk, ennek tisztaságáért imádkozzunk (6–9)!

Jer 3

186. dicséret

Kezdetben az apostolság feltételének tekintették, hogy valaki együtt volt-e Jézussal fellépésétől feltámadásáig: „Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk, még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának.” (ApCsel 1,21–22) Pál is Jézustól kapta a feltámadás ismeretét és a szolgálati megbízást, csakhogy ez természetfeletti találkozásban történt. Ő is vakbuzgó izraelita volt addig, de a feltámadott Jézus megszabadította ebből. Rögtön apostollá, Jézus hirdetőjévé vált, bár csak három évvel később ismerkedett meg Péterrel és Jakabbal. Tehát elismerték, sőt értékelték, mert dicsőítették érte Istent.

Jer 4

718. dicséret

Fontos az egyház egysége! Tizennégy év alatt a jeruzsálemi vezetők megtudhatták, mit hirdet, hogyan működik Pál (1). Ennek ellenére szükségesnek látja a személyes beszámolót, erre kinyilatkoztatást is kap. Szűk körben külön beszámol a vezetőknek – elég alázatos hozzá, hogy jóváhagyásukat várja (2). Ezt meg is kapja. Az ő igehirdetésének lényege, hogy a pogányok közvetlenül megkaphatják a kegyelmet, nem kell hozzá először zsidóvá lenniük, vagyis nem kell körülmetélkedniük (3). Az áltestvérek okozzák a bajt, akik elvetik a Krisztus Jézusban való szabadságot. Ellenük viszont határozottnak kell lenni, vállalva a harcot is a hit tisztaságáért és a tiszta tanításon alapuló egységért (4–5). Tehát nem tanbeli szőrszálhasogatásról van szó, hanem a lényegi egységről. Ennek alapján osztoznak a szolgálaton (6–8). A kézadásban ott van Jakab is, akire pedig a maradiak hivatkozni szoktak (9). A szeretet is az egységet szolgálja: „Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről; ez az, amit én igyekeztem is megtenni.” (10)

Jer 5

711. dicséret

Amire az Úr eljuttatott, abban legyünk szilárdak. Zsidónak tilos volt pogányokkal együtt étkezni, egyrészt mert az étkezés jelképes közösséggyakorlás, másrészt ők nem tartják be a zsidó étkezési szabályokat. Csakhogy Jézusban ez a gát megszűnt. Péter ennek megfelelően viselkedik, Jakab emberei miatt azonban meghátrál. Úgy látszik, félt apostoltársa rosszallásától. Ez azonban képmutatás. Pál megrója, ezzel is az egyház egységét és a tiszta tanítást szolgálja.

Jer 6

698. dicséret

Czanik Péter

Ez nem költészet és nem túlzás, hanem döntés, átélés, teljes önátadás a Krisztusnak, Pál legismertebb vallomásainak egyike. Annyira személyes és bizalmas, hogy szinte intim közlés. Arra indít, hogy merjünk mi is mélyre menni hitünk vizsgálatában. A megigazulás ugyanis nem tankönyvbe való hitigazság, hanem létélmény, élet-halál kérdése. Krisztus önmagát adta értem. Ha követem, vele együtt kell meghalnom, hogy vele együtt életre támadjak (2Tim 2,11). A törvény alapján nincs igazságom, az csak azt mutatja meg, mennyire nem tudok megfelelni Istennek. Kérkedhetek azzal, hogy igazam van, magam is megoldok mindent. Hiú ábránd, nevetséges, siralmas gőg, hogy meg tudom menteni magamat. Saul, a tanult és szenvedélyes farizeus is azt hitte. Be kellett látnia, hogy nem igaz. Legtöbbször le kell esni a magas lóról, a porban fekve kiszolgáltatni magunkat a Krisztusnak a múlt teljesítményeivel és a jövő terveivel együtt. Olyankor születik az új ember élménye: már nem én élek, nem magamnak akarok dicsőséget, hanem Krisztusnak, aki bennem él. Őbenne, általa leszek igaz(i) ember.

Jer 7

375. dicséret

A harmadik és negyedik fejezet: üdvtörténet dióhéjban. Isten története Ábrahámmal indul, akit Isten megszólított és elhívott (1Móz 12,1 kk.) Ábrahám hite a mindent megváltoztató és meghatározó engedelmesség volt. Hitt az Istennek. Más hinni Istenben, és megint más hinni Istennek. A Teremtő létét sokan feltételezik, legalábbis nem tagadják, de ez nem határozza meg a döntéseiket. Ábrahám hite indokolta, hogy otthagyja jól berendezett házát, városát és mindent, amit addig felépített. Kijöjjön a komfortzónából, hogy sátorlakó zarándokká váljon, s azzá váljanak utódai is. Így lett atyja a zsidó népnek, akik később Isten törvényét kapták, hogy rendezett társadalmat építsenek fel. Ábrahám bízott abban, hogy az Úr vezeti őt. Nem látta ugyan biztosítva a jövőjét, idős kora is kétségessé tette az ígéretet, hogy fia születik, de ment „nagy bolond hitben”, ahogyan a XX. században Ady Endre akart találkozni az Úrral (Álmom az Isten). Ezt a hűséget és bizalmat számította be Isten igazságul. Más fordításban: Isten őt ezért igaznak fogadta el, és megáldotta: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12,3) Isten jelenléte, segítsége az áldás, támogatás a jóban, és intés, ha rossz irányba megyünk.

Jer 8

377. dicséret

Karsay Eszter