Valaki leél egy életet egy tanyán, termel piacra is, már-már egy kis édenkert a telke – de öntözőrendszerrel ám! –, és miután elillan a feleség, az egészség, majd a keleti filozófiai támaszték is, nem illan el az élet értelme, sőt. Hetven fölött megtalálja azt. Dióhéjban ez volna e riport egyik „epizodista” szereplőjének, Fodor Anti bátyánknak a története. Hajtűkanyart látunk meg eddigi sorsában.

LÁTOGATÁS EGY TANYAI GYÜLEKEZETI TAGNÁL

Olyan helyen ácsorgunk a szabadban, ahol az égbolt a legkerekebb: tanyán. Csongrád-Csanád vármegye felső részében, Csengelén található az 1951-es születésű férfi apró földi birodalma. Így, ősz végén már kopasz a fák többsége, a zöldségágyásokban egyedül a karfiolok dacolnak a faggyal, no meg néhány sütőtök várja betakarítását. De miért is van, hogy – Szepesi Attila gyerekversét idézve – „elcsellengtünk Csengelére”?

Az újszegedi gyülekezet kisteleki missziós gyülekezetének nemrég temploma épült. Azt vizsgálgatjuk ennek ürügyén a dél-alföldi „katolikus tengerben”, ahol még inkább jellemző a vallástalanság, megerősödhet-e a református szórvány, és főleg: hathatósabb lehet-e az evangélium az ott élők körében. Fodor Antal anyai felmenői környékbeliek – pusztaszeri volt az édesanyja. Az apa viszont Szabadkán nőtt fel. A magyarlakta délvidéki területek második világháborút megelőző visszacsatolása után magyar katonaként harcolt, majd a határok lezárása miatt itt ragadt, itt alapított családot. Antalt nem nevelték különösebben vallásosan, de iskolásként a ’60-as években katolikus hittanra járatták.

Miközben az egyholdas kert gazdájával társalgok, látom a nyomait annak, hogy lakatos a szakmája. Például: professzionális öntözőrendszert épített ki, a talajon szertefutó csővezetékeit is ő hegesztette össze, és persze a nem mai kis traktorát is ő tartja karban. Dolgozott szegedi és kisteleki üzemekben, ktsz-ben (kisipari termelőszövetkezetben), a csengelei konzervgyárban, de közben mindig foglalkozott termelvényekkel. Mustja vagy éppen paprikája, babja, almája pesti piacokra került. Az almafák és a szőlő nagy részét azonban kivágta. Már nem tudná végezni a gyakori permetezést, a metszést. Pedig valaha felépült egy nagy betegségéből, amely mozgása hosszas korlátozódásával járt – de hát közben eltelt az idő.

A betegség idején, 1997-ben felesége elvált tőle. Ezek a csapások logikusan vezettek valamifajta spirituális menedék, boldogságpótlék kereséséhez. Egy szegedi jógamester hirdetésére harapott rá, aminek következményeként bő húsz évre beleragadt a jógába. Antal olyanfajta maró szellemességgel, amelyben egyszerre érezni a paraszti gyökerű ember nyelvi erejét és a korábbi szellemi befolyás megtagadását is, így említi hajdani jógatanítóját: – Az úgy járkál az asztrálsíkra, mint én ki-be a konyhaajtón!

IDŐS KORÁRA MEGVÁLTÓRA TALÁLT

A világképében bekövetkező hatalmas fordulat összefügg kisebbik húgával, akivel együtt nőttek fel a feketehalmi tanyabokorban. Ugyanis Fodor Katalin időközben megtért a pasaréti gyülekezetben, és szívügyének tekintette bátyja istápolását. Régen is segített neki a betegség utáni rehabilitációban, de utóbb már Anti hitének megszületésénél is ott bábáskodhatott. A fiútestvér keleti vallási könyveket adott kölcsön neki. Ezeket Kati azzal a feltétellel vette át olvasásra, hogy majd megbeszélik tartalmukat.

Tehát Antal nézeteit megismerve, azokba belehelyezkedve magyarázta azt a Jézus Krisztust, akit a jóga ugyan színleg kebelére ölel, de teljesen félremagyaráz. Anti a kertben azt fejtegeti, éppen csak a bűnről nem beszélt a jóga, Jézus vonatkozásában sem. Világossá válik csengelei tartózkodásom alatt, hogy ez a derűs, szent örvendezésében gyakran nevető férfi már teljesen érti teremtettségét és azt, mit köszönhet a kegyelemnek. Életét átértékelte, és idősödése nem tragédia számára: tudja, kinek hitt és hova tart. De hogyan lett Antal gyülekezetlátogató, aki – mint hallom – felnőttkonfirmációs tanfolyamra is bejár a tanyáról? Nos, addig Pesten élő húga nyugdíjasként hazaköltözött, ha nem is pontosan a tanyára, de Kistelekre. Az ő révén a tanyai férfi három éve elkerült az akkor még saját lelkész és templom nélküli kisteleki szórványgyülekezetbe.

A 2020-as évek elején, jó idő esetén nem a helyi idősotthonban vagy a művelődési házban gyűlt össze a református közösség, hanem Kati kertjében. A báty a hittel, Szentírással kapcsolatos kérdéseit a kéthetente Újszegedről kijáró vezető lelkésszel, Sípos Ete Zoltánnal is át tudta beszélni, beleértve a hamis vallásokra vonatkozókat is. Hamar bibliaforgató ember lett Fodor Antal is. Két nyáron az ő tanyája adta a helyszínt a kisteleki gyülekezet csendesnapjához, amelyre félszázan is kilátogattak. – A csendesnapokon valahogy minden kivilágosodott, az ég kékebb lett – emlékezik vissza a házigazda. Az egyedülálló férfi nyilván átélte, hogy hatalmas családot kapott a gyülekezet hívő közösségébe tagozódva.

A VALLÁSI MŰSOROK SZERKESZTÉSÉTŐL A HITIG

Még van egy csöpp időnk a délutáni kisteleki konfirmáció-előkészítőig, ezért a csengelei tanyaépület konyhájában Fodor Katalin újonnan születéséről is följegyezhetek pár dolgot. Az ő megtéréstörténetének lényege, hogy pesti televíziós kenyérkeresete idején a vallási műsorok szerkesztőségébe került. Egyszer a református stábbal ment rendezőasszisztensként a Bethesda-gyermekkórházba, s ott akkori szerkesztője, Tislér Géza és Velkey Gyögy kórházfőigazgató úgy üdvözölték egymást: „Áldás, békesség!”

– Ez nagyon megérintett – idézi fel Kati –, hiszen a szívem mélyén nekem abban a világi tévés össze-vissza életben éppen áldásra és békességre volt szükségem. Fodor Katalin később maga is szerkesztette a vallási műsorokat, és a műsorkészítés folyamán olyan sokszor és töményen találkozott a krisztusi örömhírrel – ezt Isten teremtő szavaként is említi –, hogy nem tudott nem hitre jutni. Megtérése után átlátta, hogy mennyire az ő hivatásáról is beszél jelképesen Jézus: „Amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről.” – Egy televíziós vallási műsor bizony nagyon magas háztető! – magyarázza.

FELNŐTT KONFIRMANDUSOK AZ ÚJ TEMPLOMBAN

Kistelekre már sötétben érünk, de a kisvárosias fények vonzóan modern templomot mutatnak. Mivel a gyülekezeti terem és a parókia még nem készült el, a templomterem előterében ülünk körbe egy asztalt. A harminckét éves lelkész – pontosabban még exmisszus, aki a révkomáromi teológián megszerezte ugyan a teológusi diplomát, de azt itt még honosítania kell (ez folyamatban van) – már éppen Jézus egyszerre emberi és isteni voltáról beszél a három felnőtt konfirmandusnak. Sok-sok Igét keresnek ki és olvasnak fel egymásnak. Egyikük tanyai barátunk, Anti, aki a romló szeme miatt lassabban találja meg az igehelyeket, ezért megkapja Szabó János Bence Bibliáját, amely bár ronggyá olvasott kötet, fülekkel van ellátva.

Megható látnom, ahogy ez a hetvenkét éves ember olyan elmélyülten forgatja a lapokat és tanulmányozza az Igéket, ahogyan pár éve talán a gyümölcsfaágak metszését végezte. Két másik konfirmandus van, e hölgyek hozzászólásaiból látszik, hogy ők is elkötelezettek, sőt, a kisteleki keresztyén közösség oszlopos tagjai. Egyikükről, a negyvenegy éves Törökné Vida-Szűcs Katalinról megtudom, egy telefontársaság kötelékében dolgozik az ügyfélszolgálat informatikusaként. Férjével egy gyermeket nevelnek. Annak idején azt tervezték, katolikus templomban kelnek egybe, de azzal szembesültek, a házasságkötés ott a férfi elvált volta miatt nem lehetséges. Így kerültek a Szeged-Kálvin téri Református Egyházközség jegyesoktatására.

A lelkészekkel való konzultáció és a gyülekezeti életbe kapcsolódás révén Isten mélyen megérintette mindkettőjüket. Már hívő emberekként költöztek Szegedről Kistelekre 2021-ben. Ámulok, hogy ez a pár utóbbi év, pusztán riportalanyaim életében, milyen nagy jelentőségű volt. Merthogy az üdvtörténetnek a Dél-Alföldön is van egy csataterepe…

Nem lévén még parókiaépület Kisteleken, az exmisszus lelkész feleségével és három kisgyermekével jelenleg egy önkormányzati sorház egyik lakásában él. 2020-ban költöztek ide. – Jánoska a legnagyobb a csapatban! – rikkant fel jöttömre a középső, hároméves kislány, Liliom. Bátyja, az ötéves Jánoska éppen csokipudinggal maszatolja arcocskáját, majd a legóalkatrészekkel teli ládát kavarja a karjával. Élvezetesen nagy zaj keletkezik. A lelkésznek és feleségének, Dórinak is láthatóan jólesik, hogy dicsérem az elbűvölő gyerekeket, beleértve Matyit, az egyévest, aki máris jól tud jönni-menni. Liliom itt újra rikkant egyet: – De Matyi el is tud esni!

HOSSZÚ, RÖGÖS ÚT A TEOLÓGUSI DIPLOMÁIG

Miközben Szabó János Bencével interjúzunk, egymást váltják a gyerekek, beleszaladnak édesapjuk ölébe, felmásznak rá, ő pedig simogatja a fejüket, vagy megszemléli a neki hozott játékdarabokat. Ez a szép „családi kör” Isten hűséges megépítő tervének a bizonyítéka, hiszen János szegedi középiskolás korában még nem a jó folyamatok indultak el… A déli határ melletti Tiszaszigetről származó fiú vallástalan szülei elváltak, apjához került, aki nagyon rosszul viselte a házassága széthullását. Egy hívő barátja a zeneművészeti szakgimnáziumban hívogatni kezdte Jánost az újszegedi gyülekezetbe, s ő egy-két ifialkalomra aztán el is látogatott, de különösebb hatást nem tett rá. A zenészi életforma csillogott előtte, világzenei együttesekben játszott, valamilyen szinten be is futottak, ám ezzel párhuzamosan megjelent mindennapjaiban a züllés kísértése. Ez azért is fölerősödött az érettségit követően, mert nem vették föl elsőre a Zeneakadémiára, illetve betegség, párkapcsolati válság is jelentkezett nála, ráadásul elköltözvén otthonról, az albérletét nem tudta fizetni. Összeütközött benne az, hogy könnyen jött sikerei voltak, most meg akadályok tornyosulnak elé.

– Csak el kellene jönnöd a gyülekezetbe, és minden megoldódna – kérlelte a hűséges barát. Tizenkilencedik születésnapjára Bibliát is kapott tőle. János újra felbukkant a Sípos Ete Zoltán vezette gyülekezetben. Most már jobban oda tudott figyelni. – Egyszer ifire mentem – idézi fel – Újszegedről a csongrádi sugárút végéig, az hét-nyolc kilométer. Na, ott alaposabban végiggondoltam a dolgaimat, és eljutottam odáig, hogy velem van baj! Megértettem végre, hogy a bűn a gyökere nálam az, hogy Isten helyére török. Az önzés az én nagy bűnöm, mert csak én számítok magamnak. Felismertem ott, hogy a kapcsolatom is azért ment tönkre… Még hosszú hónapokat szenvedtem, de közben elkezdtem járni az istentiszteletekre. Jó fél évig még ment a folkkocsmázás, de vasárnap azért már ott voltam a templomban. Egyre erősebben vonzott az Isten. Barátja révén elkezdte olvasni az Újszövetséget, nyáron a gyülekezete ifjúsági táborában volt. Fölvették a zeneművészeti egyetemre, de szeptemberben beiratkozott tandíjengedménnyel a Biblia Szövetség Bibliaiskolájába is. Ez már a hitbeli áttörés ideje volt, magértette és átérezte a bűnbocsánat lényegét. A bibliaiskola oktatóit a szombati egész napos tanfolyam szüneteiben elárasztotta a kérdéseivel.

– Mondták némelyek, hogy ez el fog múlni. De nem annyira hagyott alább az Isten dolgai iránti érdeklődésem, jelentkeztem a révkomáromi teológiára, amelyet a zeneművészeti mellett is tudtam végezni… Szabó János Bence 2011-re teszi a megtérését. 2015-ben pedig megházasodott Dórival – aki talán már lefekvéshez készítené a gyermekeket a szűkös lakásban, ha én nem beszéltetném még egy kicsit a férjét. De hát épp a lényeghez, Kistelekre kerülésükhöz és a gyülekezetépítéshez érkeztünk a történetben.

VAN-E KEDVED KIMENNI KISTELEKRE?

Szóba hozza, hogy Sípos Ete Zoltán lelkipásztor nyomon követte lelki vergődéseit, és egyengette útját a hit, később a lelkészi pálya felé. Amikor már jónak látta, megbízta igei alkalmak tartásával, olykor már helyettesítő igehirdetési szolgálatokkal is, ezekhez segítséget is nyújtva. Így prédikálhatott olykor Kisteleken is.