Ki szokta levágni a hajad? Az anyukád? A keresztanyád? A nagy testvéred? Vagy rendszeresen fodrászhoz jártok? Akárhogy legyen is, biztosan többféle fésűt, kefét, ollót használnak akkor, amikor levágják a hajad. Ha fiú vagy, a villamos hajnyíró vagy borotva is könnyen előkerülhet, hiszen azzal lehet igazán rövidre vágni a hajat. Ma már a lányok is viselhetnek rövid hajat.

De a bibliai időkben majdnem mindenkié hosszú volt, mert a dús hajat a legszebb ékességnek tartották. A nők hajkoronáját pedig külön értékelték. Éppen ezért a nők szinte sohasem vágták le, és a férfiak is jó hosszúra megnövesztették. Igazság szerint nem is voltak olyan finoman megművelt fodrászeszközeik, mint manapság. A köznép olyan ollót használt hajvágásra, mint amilyennel a birkákat nyírták. Ezt a szerszámot még Egyiptomból hozták magukkal, és kicsit más volt, mint a mai ollók. Valójában egy meghajlított fémlapból állt, amelynek végei egymás fölött elcsúsztak, és a szemben lévő oldalukat megélezték. Nem lehetett egyszerű ezzel az eszközzel a hajvágás, ám ennek ellenére a férfiak időnként levágták a hajukat, hogy ne legyen olyan hosszú, mint a nőké. A borotva sem villannyal működött, hanem egyszerű fémlap volt, amelynek egyik oldalát megélezték, és azzal vágták le a szakállat vagy a hajat.

Élt azonban egy kisfiú az izráeli Córában, akinek sohasem vágták le a haját. Sámsont talán csúfolták is a többiek emiatt, de ő tudta, jó oka van erre az édesanyjának. Sámson születését ugyanis egy angyal jelentette be neki. – Tudom, hogy eddig nem született gyermeked – szólt az angyal –, és úgy gondolod, már nem is fog. De Isten másként gondolja. Mert teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Ne érje annak borotva a fejét, mert Istennek szentelt názír lesz az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok hatalmából (Bír 13,5). Az asszony táncolni tudott volna örömében. Futott, hogy elmondja a hírt a férjének, Mánóahnak, aki így imádkozott az Úrhoz: – Kérlek, Uram! Istennek az az embere, akit küldtél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg bennünket, hogy mit cselekedjünk a gyermekkel, ha majd megszületik (Bír 13,8). Az angyal pontosan el is mondta a házaspárnak, mit kell tenniük. Az anyukának nem szabad bort vagy bármilyen részegítő italt innia, amíg a babát várja, de még szőlőt sem ehet, és persze semmi olyat, amit tiltanak a mózesi törvények. A kisgyermek Istennek szentelt ember, názír lesz, aki szintén nem ihat majd bort, és nem érheti borotva a fejét.

– Mi a neved? – kérdezte az angyaltól Mánóah. – Mert ha beteljesedik az ígéreted, tisztelni akarunk téged.

– Miért kérdezed a nevemet? Titokzatos név az! (Bír 13,8) – felelte az Úr angyala. A férfit félelem fogta el. A foga is vacogott, főleg akkor, amikor látta, hogy az áldozatnak szánt kecskegidát egy pillanat alatt elemészti a tűz, az Úr angyala pedig felszáll az oltár lángjában. Mánóah és felesége ijedtében arcra borult. Jó időbe került, mire képesek voltak megszólalni:

– Meg fogunk halni… – dadogta Mánóah.

– Meghalunk, mert láttuk Istent.

– Nem hiszem – válaszolta a felesége.

– Ha Isten úgy akarná, már rég lesújtott volna ránk. Meg egyébként is. A fiunknak meg kell születnie, mert ő menti meg a népünket a filiszteusoktól. Amikor a kisfiú megszületett, Sámsonnak nevezték el, ami azt jelenti: napocska. Istennek szentelték, és nem vágták le a haját sohasem.