„A presbitereknek példaadván kell eljárniok. Ez a legnagyobb tisztség, amit az egyház adhat, de annak feladatait lelkiismeretesen be is kell tartani. A presbiter templomba járása, élete, úrvacsorával élése: mind egy-egy prédikáció, mely buzdítólag hat az egész gyülekezetre. A presbiterek a lelkész vezérkara, mellette kell állaniok, s minél nehezebbek az idők, annál inkább kitartaniok” – olvashatók Ravasz László csaknem száz évvel ezelőtt írt szavai egy gyülekezetlátogatási jegyzőkönyvben.

Történt ugyanis, hogy 1927 májusában Ravasz László püspök generális vizitációinak sorában a Zsámbéki-medence református települései is sorra kerültek. Így jutott el a püspök Mányra, Pátyra, Tinnyére és Tökre is. Az idézett gondolatokat a töki gyülekezet presbiterei előtt fogalmazta meg a dunamelléki püspök, irányt mutatva nekik a presbiteri szolgálatukhoz. De nemcsak az akkori, néhány nemzedéke élt presbitereknek szólhatnak Ravasz szavai, hiszen ma sem könnyű idők járnak, és az idei a presbitériumok megújulásának esztendeje: a magyarországi református gyülekezetek ismét megvagy éppen újraválasztják presbitereiket.

Érdemes visszatérni a Ravasz László által elmondottakra, amelyeknek természetesen megvannak a Szentírásban és a hitvallásokban is olvasható alapjai. A világi szolgálókról így ír a páli levél: „A diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, hanem olyanok, akikben megvan a hit tiszta lelkiismerettel. De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, hanem mértékletes, mindenben hűséges. A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik.” (1Tim 3,8–12) A diakónusokra vonatkozó elvárások a presbiterekre is vonatkoztathatók. Látható tehát, hogy bizony igen felelősségteljes szolgálatról van szó, amint a Ravasz László-idézetből is kiviláglik.

A presbiteri tisztség egyidős a gyülekezetekkel. Már a nem lelkészi szolgálók első bibliai említésénél is megtaláljuk a legfontosabb követelményeket. „Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be abba a munkába, mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6,2–4)