... az Isten? – teszik fel a kérdést sokan, csalódva, kételkedve, és nincs egyszerű válasz rá. Mennyi magasröptű szónoklatot hallunk! Mennyi fölösleges okoskodás jelent már meg nyomtatásban róla! Nem tudjuk, csak tapogatózunk élményeink és érzéseink nyomán, amíg a Szentlélek meg nem világosít. Ő maga mondhatja csak el nekünk. Ha megérint, olyan felismerésekre jutunk, amelyeket szavakkal nehéz megfogalmazni. A Szentírás metaforákat, hasonlatokat és példázatokat ír, ha róla ad kinyilatkoztatást. Sokfélét, aszerint, ki milyen élethelyzetben kapta. Nincs definíció, elmélet vagy bizonyíték.

A Biblia minden könyvét férfiak írták olyan korokban, amelyekben a patriarchális szemlélet uralkodott a családi és társadalmi viszonyokban. Érthető hát, hogy férfiak voltak a főszereplői a történeteknek és szerzői a próféciáknak és az imádságos költészetnek. Ehhez képest meglepően sok nő is szerepel az Ószövetségben, nemcsak mint feleség és anya, hanem mint próféta (Mirjám, Debóra, Hulda) és történelmet formáló vezető, mint királyné (Eszter). Tudjuk, hogy a feleségek és anyák is tudnak fordítani a családjuk, s azzal a nagyobb család, sőt nemzet életének folyásán akár okosságukkal, bölcsességükkel, akár éppen a türelmetlenségükkel és kételkedésükkel, sőt olykor csábító magatartásukkal. Van példa erre bőven a bibliai történetekben és körülöttünk.

Istennek tehát sokkal több férfias jellemzőt tulajdonítanak az ó- és újszövetségi könyvek, mint nőiest. Isten nevei azt mutatják, hogy ő Úr, Mindenható, Magasságos, Örökkévaló, Erős Isten, a látás Istene, Gondviselő, Pásztor, Seregek Ura, aki hadakozik, vezet, irt, pusztít és legyőzi ellenségét – ezek sokszor agresszív jellemzők. Ő az atyák Istene. Ugyanakkor a pásztor gyöngédsége, figyelme, türelme és gondoskodása is megjelenik benne. Az ember szívére beszél, szeretete gyógyít, és úgy vigasztal, „mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt”. „Magadra hagytalak néhány pillanatra, de nagy irgalommal ismét összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad (Ézs 54, 6–8).

Jézus is atyának, Atyácskámnak (Abba) szólította Istent, mintha férfi vonását erősítené. De magára alkalmazta azt a képet is, hogy mint kotlós a csibéit, szárnyai alá akarta gyűjteni elárvult népét (Lk 13, 34). Az irgalmasság és gondoskodás mozgatta.

Isten fölötte áll a nemiségnek. Tartsuk ébren a hitünket, hogy mindig újra ámulattal és csodálkozva, csodálva és kíváncsian kérdezzük őt magát: milyen vagy, Istenem?