A tanítványi téveszmék sorában az egyik legordítóbb félreértés szerint Isten országa annyira komoly dolog, hogy egy gyermek semmit nem foghat fel belőle. Történetünkben ráadásul a Jézushoz közel állók valamiféle önkéntes testőrként tekintenek önmagukra és küldetésükre: Jézust óvni kell a felesleges zavarkodóktól; bár a legjobb lenne, ha a Mester egyáltalán nem vesztegetné az idejét hiábavaló dolgokra, mondjuk… gyerekekre! Jézus mindezt ellenkezőleg gondolta. Tudta ő, amit mindenki, aki zsidóként nőtt fel, hogy a törvény megtartása komolyan veendő cselekedet, amelyhez előbb tanulni kellett. Amikor Jézus tizenkét éves korában letelepedett a bölcsek körében, különleges értelme, kérdései és feleletei keltettek csodálkozást (2,47). E szakaszban viszont olyan csecsemőkről van szó, akiket hozzá vittek, hogy megérintse őket. Egy érintést akarnak gyermeküknek, akárcsak a gyógyulást remélő vérfolyásos asszony (8,46–48). Nekik nem tanításra volt szükségük, hanem elfogadásra. Ezek a csecsemők és a magához engedett gyermekek kiszolgáltatottságukkal, egyszerűségükkel, elfogadásukkal válnak példává. Tőlük tanuljuk meg: minden emberi törekvésünket félre kell tenni, ha Isten országa elnyeréséről van szó.

Ézs 63,1–14.

30. zsoltár

Lehetetlennek látszik, hogy a gazdag bejusson Isten országába. Ezt könnyedén kimondjuk, mert úgy gondoljuk: a gazdagság nem fenyeget bennünket! Irigykedve nézünk a gazdagabbra, pedig azt kellene meglátnunk, milyen sokan szegényebbek nálunk. Így közelítve a világhoz észrevesszük, Jézus hozzánk is szól e szakaszban. Ezért feszít a kérdés: az üdvösség elnyerése számunkra is a lehetetlennel határos? Ez az előkelőség, egy vívódó ember, vagyonos, aki megtartotta a parancsolatokat, ifjúságától fogva a Tóra szerint élt (21), Jézus lábához telepedett, hallgatta és kérdezte őt. Őszintének tűnik; viszont amíg az ember bizalmát nem Istenbe, hanem vagyonába veti, a pénz mindig közte és az Úr között fog állni. Jézus megoldása: válj meg mindentől! Emberünk ekkor kezd gyötrődni. Legyen kiszolgáltatott, mint ő, erszény és saru nélküli nyomorult (10,3–8)? Túl nagy ár. Mielőtt ítéletet mondunk, kérdezzük magunkat: mi megtennénk? Eladnánk, amink van? Szülői házat, autót, lakást, nyaralót, aztán mellétennénk a gyerekeinknek gyűjtött pénzt, és odaadnánk az egészet? Jézus érzékeny területre tapintott, amikor a tevét és a tű fokát kezdte emlegetni. Jó tudni, hogy Istennek minden lehetséges…

Ézs 63,15– 64,11.

79. zsoltár

Péter már megint beszél: mi nem vagyunk olyanok, mint az előző ember! Mi mindent elhagytunk! Mi ez Péter részéről? Felfuvalkodottság? Szeretne ő lenni a bezzeggyerek? Jól vigyázzunk, mivel dicsekszünk! A bezzeggyereket lehet, hogy szereti néhány felnőtt, de a társai közt mindig népszerűtlen. Jézus nem kezdte dicsérgetni Pétert; bár őt szólította meg, általa minden tanítványhoz odafordul. Nem kell bezzegkeresztyénné válnunk, legyünk inkább magabiztosabb keresztyének! Keresztyénségünk kétségkívül jár lemondással, őt nem követhetjük félig-meddig elköteleződve. Péter mintha emlékeztetni akarná Jézust: látod, mi elhagytunk mindent! Jézus bólint, igen, Péter, tudom, de mindent visszakapsz ebben és majd az eljövendő világban. Mire gondolt Péter? Arra, hogy Jób is hatezer tevét és ezer szamarat szerzett, bár a rászakadó nyomorúság előtt csak feleennyivel rendelkezett (Jób 1,3; 42,12)? Lukács nem anyagi javakról, hanem kapcsolatokról, prioritásokról, valós szükségletek felismeréséről beszél. Átadjuk magunkat neki, mindent beleteszünk istenkapcsolatunkba, ő pedig betölti életünket javaival. Legyen bennünk bátorság megnyitni szívünket Jézus felé, de soha ne váljunk bezzeggyerekké!

Ézs 65,1–7.

163. dicséret

Jézus félrevonta a tizenkettőt, és harmadszor is beszélni kezdett arról, ami az út végén, Jeruzsálemben vár rá. Halál és feltámadás, ostorcsapás, megaláztatás, szégyen, gúny. Már harmadszor. De még mindig nem értett senki semmit. Egyáltalán, meg lehet ezt érteni? El lehet fogadni? Miért kellett a Krisztusnak mindezt elhordoznia? Ha figyeljük Jézus szavait, további ellenvetések kezdenek sorakozni bennünk. Ez tényleg szükségszerű volt? Próféták szóltak boldog jövendőről, király-felkentről (Jer 33,15; Ez 33,24), akárcsak az örömhír meghirdetésére váró távoli vidékekről (Ézs 42,4) – miért nem ezek teljesedtek be? Ahogy Izráelnek történelme során csapásokat kellett elszenvednie a szabadulás előtt, a Messiás diadalát is elvettetés előzi meg. Nincs csodálatos átkelés a Vörös-tengeren szolgaság és nyomorgás nélkül, se feltámadás halál nélkül. A kettő feltételezi egymást, és a Krisztus-követők csak egyet tehetnek: elfogadva a megváltoztathatatlant Uruk mellett maradnak a legnehezebb órákban is. Elengedik, majd visszakapják őt; ezt az utat járjuk be mi is. A feltámadottal találkozva nyílik meg az értelem és tárul fel Krisztus szenvedésének titka (24,25–27. 45). Könyörögjünk ezért a találkozásért!

Ézs 65,8–25.

626. dicséret (41)

A jerikói vak látni kívánt. Mégis, mi mást szeretne? Egyértelműnek látszik, de Jézus okkal kérdezte meg; és mi is ismerjük ezt az érzést. Tudjuk, nem egyszerű kimondani, mi kellene életproblémáink megoldásához. A vágyainkon könnyen elmerengünk, anyagi sóvárgásainktól sem jövünk zavarba magunk előtt. De amikor szétnézünk életünk keretei között, érezve, valami hiányzik, elcsendesedünk. Siratjuk elmulasztott lehetőségeinket, rövid távú gondolkozásunkat, ki nem mondott, meg nem vallott érzéseinket; vagy bánjuk még évtizedek távolából is forrófejűségünket, kapkodásunkat. Meg persze döntéseket, amelyeket meghoztunk. Ez a vak koldus tudja, mit akar. Meg tudja fogalmazni, és tudja, ha látóvá lesz, minden megváltozik. Pedig nem sejti, hogy valójában vakon is sokkal világosabban lát, mint bárki a körülötte állók közül. Neki elég volt meghallania a názáreti Jézus nevét (37), és tudta, Dávid fia, a Messiás halad az úton (38). A látóvá lett egykori koldus Jézus tanítványa lett, követte őt, az Urat pedig magasztalta az egész nép. Így ez a történet az üdvösségről is szól. Jézus ekkor már majdnem elérte Jeruzsálemet, ahol elvakult tömeg ordította: feszítsd meg! Krisztus közelében így lesznek vakká a látók és látóvá a vakok.

Ézs 66.

611. dicséret

A Jézus korabeli Palesztinában sokféle adót kellett fizetni, vámolták a kereskedelmi áruforgalmat is. Voltak vállalkozók, akik adott összegért kibéreltek egy vámszedőhelyet, és minden áthaladó árut megvámoltak. Hasznuk a bérlésért befizetett összeg és a beszedett pénz különbözetéből származott. Mindenki keresni akart – a vámszedők kíméletlenül tették a dolgukat, gazdagodtak. Zákeus is közéjük tartozott, de élete ugyanúgy feje tetejére állt Jézus mellett, mint az előző szakaszban a vak koldusé (35–43). Jézus jerikói tartózkodása idején minden együtt volt, ami küldetését jellemezte: gyógyított testi nyomorúságot, érkeztére fellobbant a hit lángja, megmutathatta, számára nincs elveszett. Előtte a koldus ugyanannyira értékes, mint az őt mindenáron látni akaró, apró termetű, fára mászó vámszedő, akit egyetlen találkozás mindenestül megváltoztatott. Bár így tudnánk valamennyien magunk mögött hagyni eddigi életünket! Abban a pillanatban, amikor az evangélium megragad, át is formál, és már nem ragaszkodunk ahhoz, ami addig megkerülhetetlenül fontos volt. Engedjük, hogy Isten Igéje dolgozni kezdjen bennünk!

Péld 1,1–19.

312. dicséret

Jézus korában a helyi királyoknak trónra lépésük előtt a birodalom központjába kellett menniük státuszuk megerősítésére. Ilyenkor mindig voltak támogató hangok és ellenlábasok. Nagy Heródes Archelaosz nevű fiának kinevezése ellen is szót emeltek, de az áskálódás ellenére trónra léphetett Kr. e. 4-ben. Ez az esemény állhat a vagyonáról rendelkező, majd idővel számadást tartó király képének háttérben. Jézus tehát politikai húrokat pengetett. A tanítványok azt hihették, ha megérkeznek Jeruzsálembe, minden ilyesminek vége lesz, a rómaiak elmennek, szemük előtt nyilvánvalóvá lesz Isten országa! Le kellett valahogy hűteni a kedélyeket: egy példázattal, melyben tíz szolga kap tíz minát. A számadáskor három szolga megjelent a nagy úr előtt: egyik letett elé tíz, a másik öt, a harmadik egy minát; vagyis tíz minát kiosztott, tizenhattal számoltak el, szép haszon. De a szolgák közül csak kettővel elégedett! Aki megőrizte a rábízott pénzt, megbünteti – hét szolgáról pedig egyáltalán nem esik szó. Mi lett velük? Jézus uralkodása a számadással veszi majd kezdetét, visszatértekor, amikor kiderül, ki mihez kezdett a rábízott javakkal.

Péld 1,20–33.

210. dicséret