... valaki igehirdetés után, amikor Isten mindenek fölötti uralmáról és a mi emberi kicsinységünkről volt szó. Az igehirdető azt emelte ki, hogy alázzuk meg magunkat az Úr előtt, hódoljunk szentsége, hatalma és hűséges szeretete előtt. A testvérünket nagyon eltalálta a megalázkodás szó. Tiltakozott, noha nem volt gőgös ember, csak meggyötört és megtépázott.

Nem akarok megalázkodni – mondta –, Isten nem kérhet olyat, ami nekünk fájdalmat okoz. Persze, ismerni kellene az egész életét ahhoz, hogy megértsük heves ellenkezését. Keserves élmények törtek föl benne, mivel éppen csak most épült föl egy rossz és megalázó kapcsolatból. A gyógyulás folyamatában neki a tapintatosan megérintő Jézus gyöngédségére van szüksége, és nem arra, ami félelmetes. Olyan múltból jön, amelyben túl sokszor átélte az erőszakot, az elnyomást, és nem tudta fölemelni a fejét, hallatni a hangját és megvédeni magát.

Tanulságos és izgalmas kérdés nekünk, igehirdetőknek, hogy vajon kit mi talál el egy-egy igehirdetésből. Nem tudjuk, hogy ki milyen lelkiállapotban van, amikor egy istentiszteletre eljön, és nem ismerjük az igehallgatók előzetesen kialakult és így vagy úgy eltorzult, hamis istenképét sem. Ha valaki zaklatott, agyonhajszolt, halálos robotból esik be a templomba, nem szívesen hallja, hogy nekünk teljes erőbedobással kell futnunk a pályán, ahogy az apostol írja. Hárítani fog: még Isten is teljesítményeket követel tőlem, de én már nem bírok többet, túl nagy a nyomás rajtam. Kimerültem.

Aki viszont úgy érzi, hogy rá nincs is szüksége senkinek, nincs dolga semmi a világon, annak félreérthető az, hogy veszteg legyen, mert az Úr harcol értünk (vö. 2Móz 14,14). Ő készíti az utat, mi semmit nem tehetünk. Céltalan az élete? Az utógondozás fontos a prédikáció után. Néha nagy meglepetések érhetnek minket. Kérdezzünk vissza néha, mit hallottak meg az emberek, és mennyit vettek át az üzenetből! Talán túlhangsúlyoztunk Isten mérhetetlen gazdagságából, tulajdonságaiból egyet, például az erejét a szeretete rovására? Egy lelkigondozói beszélgetésben, lelkivezetésben helyére lehet tenni a félreértéseket.

Aki fölött erőszakosan uralkodott valaki, az hárítja az alázat szót is, mert gyűlölt elnyomója képét vetíti Istenre. Nem akar szolga lenni. Ki kell dolgoznia magából a fájó múltat ahhoz, hogy egyszer megérkezzen Isten szeretetének hatalmához, ahhoz az erőhöz, aki (ami) életre segíti, aki előtt mer majd újra gyönge teremtmény lenni. Ne alázzon meg engem senki emberfia, de alázzam meg én magamat Isten előtt, mert ő az Úr!