A pécsi robotsebészeti eszköz sikereitől hangos a média: mellkassebészeti beavatkozást, urológiai, nőgyógyászati és fül-orr-gégészeti műtétet is végeztek el már vele –mindez az Európai Unió 3,8 milliárd forintos támogatásának köszönhetően. Természetesen az elismerő szavak nem a robotoknak szólnak, hogyan is, miért is szólnának nekik – bár a „kezük” ügyesebb, mint az embereké, vágásaik pontosabbak, mint bármelyik orvosé korábban, érzelmi intelligenciájuk, hogy a dicsérő szavakat felfogják, érzéseik a szó eredeti értelmében nincsenek. Ugyanakkor a robotok jól láthatóan dolgoznak körülöttünk.

A teremtmény által teremtett lény maga is formálja valóságunkat. Jelen kórházi esetben a gép munkáját hozzáértő szakemberek figyelték, irányították, vagyis nem pusztán eszközök befolyásolták, miképp alakulnak az események. A történet jól végződött – ahogyan rendszerint, amikor a robotizáció teret nyer a gyógyításban: a DaVinci Xi segítségével műtött kliensek kisebb fájdalmakat szenvednek el és gyorsabban gyógyulnak, mintha emberkéz végezné az operációjukat. Mégis, az afeletti örvendezésünket, hogy a robotok szinte naponta segítenek újabb és újabb módokon, némi kétely árnyékolja, ha a fejlődő tudományterület térnyerésének dilemmáira gondolunk. Isten megteremtette az embert, most pedig az ember próbálja újrateremteni az istenit, a tökéletest. A perfekt műtétet, a hibátlan telefont, a betegségektől mentes „porhüvelyt”, amelybe feltölthetjük személyiségünket – a transzhumanista nézetek szerint ugyanis előbb-utóbb elérhető lesz, hogy teljes személyiségünket gépekbe injektáljuk.

Hogy ez hová vezet, és mikor lesz megállás? Hol vannak a határok? A gép forog, az alkotó pihen? Vagy ahogyan mi nem élünk Isten nélkül egy napot sem, úgy a mi teremtményeink sem létezhetnek nélkülünk?

Ilyen témákról beszélgetve rendszerint felmerül, vajon etikus-e, jó-e, ha a gépek egyre-másra feladatokat vesznek át az emberektől, és egyáltalán: elfogadható-e, hogy egyre többet tudnak rólunk. És míg mi ezen lamentálunk, az algoritmusok dolgoznak. Naponta tapasztalhatjuk, milyen jól kalibrált információkat sodor elénk a „véletlen”. Mintha gondolatainkban olvasna az internet, amikor kinyitjuk, és befejezi a keresőbe pötyögött mondatunkat az első szavak után, vagy amikor éppen azt a háztartási eszközt hirdeti nekünk, amelynek megvásárlásával kacérkodni kezdtünk.