... és a kényszerítés szavak ellenérzést váltanak ki belőlünk, mert erőszakra utalnak. Szeretnénk magunk dönteni a dolgainkról, szabadon határozni, hogy mit tegyünk és mit ne. Megütközést okoz tehát, amikor arról olvasunk, hogy Jézus kényszerítette a tanítványait valamire. Az új fordításban már nem is így szerepel a szó, ahogyan a Bibliatanács által kiadott 1991-es Bibliában és a Károliban. A görög szó valóban azt jelenti, hogy kikényszerít valamit, valamire rászorít valakit. „Jézus azonnal sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra, Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot” (Mk 6,45). Az új fordítás kerüli a kényszerítés szót, hiszen Jézus biztosan nem alkalmazott erőszakot, ezt a feltételezést az evangéliumokból megismert alakja kizárja. A szó enyhébb és átvitt értelmű használata pedig inkább a sürgető és nyomatékos felszólításra utal.

Akkor mi történt itt? Az ötezrek megvendégelése után a tanítványoknak nagy lehetett a kísértés, hogy maradjanak tovább a lelkes tömegben, élvezzék a Jézus kínálta bőséget, jólétet és az abból fakadó népszerűséget. A sokaság magával ragadhatta őket is, óriási lehetőséget, sikereket fantáziálhattak maguknak. Jézus ekkor elküldte, útnak indította őket egy másik cél felé, hogy azután hazaküldje a tömeget is, ő pedig magányosan imádkozzon a hegyen. Szükségszerű volt ez a döntés a tanítványok hitének fejlődése érdekében.

A szó szerepel Lukácsnál a nagy vacsora példázatban is: „Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam” (Lk 14,23). Azt a kényszert se úgy képzeljük el, mintha fegyvert szegeztek volna a járókelők halántékához, hiszen csodálatos, nagy lakomára szólt a meghívás. Ennél rosszabb kényszer sohase essék rajtunk! Ez ott inkább rábeszélés, sürgető felhívás volt: kell, hogy eljöjjön mindenki, aki csak hallja, aki tud róla, hiszen rendkívüli, nagyszerű alkalom! A misszió lelkes, határozott módja ez.

Sok visszaélés történt évszázadokon át az egyháztörténelemben éppen erre a szóra és mondatra hivatkozva. Nem vízzel és Lélekkel, hanem tűzzel-vassal akarták keresztyénné tenni a leigázott népeket. Sajnos ma is vannak, akik ösztönösen erőszakosok, másokra kényszerítik a saját igazságaikat, nem Isten országát építik vele, hanem a saját hatalmukat és dicsőségüket.

Kényszerpályán élünk? Ki és mi kényszerít minket? Jézus hívása nyomán nem leigázottak, hanem boldog, szabad emberek foglalhatnak helyet Isten asztalánál.