– No, hogy jöttök ki Rolival? – kérdezte Boldi bá Menyust a hittanfoglalkozás után.

– Hát, nem tudom - rántotta meg a vállát a kisfiú. – Csak ilyen fele barátom.

– Hogy érted azt, hogy fele barátod? – ütközött meg a szón Boldi bá.

– Félig barátom, félig meg nem. Van, amikor jóban vagyunk, van, amikor rosszban. Mert tudod, Rolival nem olyan egyszerű ám. Mindig azt akarja, amit én. Ha dömperrel játszom, akkor biztos, hogy ő is dömperezni akar. Ha „Kint a bárány”-t játszunk, akkor mindig ő akar lenni a farkas, pedig azt mindenki tudja, hogy én vagyok a legjobb farkas az oviban. Jó, nem vagyok olyan gyors, mint Roli, de nemcsak a gyorsaság számít, hanem az ügyesség is. Meg a retek! Na, azon tegnap nagyon kiakadtam! Tudod, hogy imádom a retket!

– Tényleg? – csodálkozott Boldi bá. – Nem tudtam.

– Jó, annyira nem imádom, de tegnap uzsira piros retek volt. Olyan finom ropogós! És Jocó nem ette meg. Erre hopsz, Roli lenyúlta tőlem! Mire észbe kaptam, már meg is ette! Pedig én is szívesen megettem volna. Szóval kicsit megdobáltam szalvétagalacsinnal. Ő meg belém rúgott az asztal alatt. De máskor egészen jól elvagyunk. Építeni nagyon jól tudunk együtt! És versenyautósat is tudunk játszani. Szóval ilyen fele barátok vagyunk, na.

– Mármint hogy félig barátok vagytok, félig meg nem vagytok barátok.

– Aha – bólogatott Menyus –, pont úgy, mint az az ember, aki segített a másiknak, amikor bajba jutott.

– Az irgalmas samaritánus?

– Igen! Róla mondtad, hogy fele barátja volt az, aki segített neki.

– A felebarát nem azt jelenti, hogy félig barát, félig meg nem. Hogy egyszer jóban vannak, máskor meg nem.

– Hát akkor mit?

– A felebarát mindenkire vonatkozik. Minden emberre.

– Arra is, aki félig sem a barátom?

– Arra is – bólintott Boldi bá. – Pontosan erről szól az irgalmas samaritánus története. Emlékszel? Igazából nem is ismerte a samaritánus a bajba jutott embert, mégis segített neki.

– De miért?

– Mert Isten ilyennek szeretné látni az embert. Ahogy Jézus mondja: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (1Mt 22,39).

– Ó, hát én magamat nagyon szeretem!

– Tudom! De így kell szeretned mindenki mást is. Azt is, aki a barátod, azt is, aki csak félig a barátod, és azt is, aki nem is a barátod.

– A barátomat könnyű szeretni. Mondjuk Ákit vagy Jocót. Meg Renit is. Aki félig a barátom, azt már nehezebb. Mint Rolit. De aki nem is a barátom, azt hogy szeressem?

– Miért, hogy szereted a barátaidat meg a félig barátaidat?

– Nem tudom... – vakarta a fejét Menyus. – Ákival mondjuk nagyon szeretek beszélgetni. Elképesztő dolgokat tud mesélni. Meg néha történeteket találunk ki együtt. Jocóval el szoktuk cserélni az uzsonnánkat, mert amit ő nem szeret, azt én igen. Meg fordítva. Renivel a Happokat gyűjtjük közösen, Rolival meg építünk... Ez szeretet volna? – bizonytalanodott el Menyus.

– Már hogyne volna. Hiszen olyan dolgokat csináltok együtt, amit mind a ketten szerettek. Ha jól ki akarsz jönni Rolival vagy a többiekkel, akkor viselkedj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled viselkedjenek. Mert Jézus is azt mondja: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük...” (2Mt 7,12).

– Akkor adjam oda Rolinak a nagydömpert? Meg engedjem, hogy ő legyen a farkas? És hogy ő egye meg a maradék piros retket?

– Igen, valahogy úgy… És akkor nemcsak félig leszel a barátja, hanem a felebarátja is leszel, teljesen.