A lelkipásztor szolgálatának határait nehéz kijelölni. Vasárnaptól vasárnapig öszszemosódik a munka, a család, a személyes és társadalmi kötelezettség. Hogyan lehet ezt az életvitelt tartósan, egészségkárosodás nélkül fenntartani?

Zsófia: A legtöbb lelkipásztor azért lép szolgálatba, mert az evangéliumot akarja hirdetni, és szeretne reményt nyújtani az embereknek. Erős elkötelezettségre van szükség, hogy szeressék és gondozzák az egyházukon belül élőket, esetleg olyan döntéseket hozzanak, amelyekre nem voltak felkészülve. Emellett mindenki azt várja, hogy jól legyenek és egészségesek maradjanak – lelkileg is. A lelki jóllétre gyakran változatlanul fenntartható, problémamentes állapotként gondolunk. Pedig valójában nem azt jelenti, hogy nincsenek elakadásaink. Inkább abban mutatkozik meg, hogy vannak eszközeink megküzdeni az élet nehézségeivel. Ha valaki elveszíti a lelki egyensúlyát, akkor eszköztelenséget, tehetetlenséget él át, nem találja a kiutat. Fontos, hogy lehetőleg megelőzzük ezt az állapotot, és azoknak, akik motiváltak, lehetőséget adjunk a lelki egészségük megőrzésére és a fejlődésre.

Márton: Fel akarjuk karolni a lelkipásztorokat, hogy ne akadjanak el, hanem kezdettől fogva tudatosan alakítsák, gondozzák a legfontosabb kapcsolataikat Istennel, családjukkal, gyerekeikkel, házastársukkal, a lelkészi közösséggel és nem utolsósorban önmagukkal. Szolgálatuk során az önmagukkal való foglalkozást önzésnek, Istentől való elfordulásnak értékelhetik. Érdemes megszívlelni Pál apostol Timóteusnak és az efezusi véneknek szóló figyelmeztetéseit: „Legyen gondod önmagadra és a tanításra...” „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek...” Isten Lelke belülről kifelé élő emberekké akar formálni minket, hogy vele, felebarátainkkal és saját magunkkal is jó viszonyt tudjunk ápolni. A lelkipásztor nemcsak azzal hat környezetére, amit tesz, hanem elsősorban a lényével, aki ő maga a nap huszonnégy órájában, egész héten, az év minden napján. Ezért a lelkészek jólléte különösen is fontos. Vegyük például a magányosságot. Tudjuk, hogy világtendencia az elmagányosodás, de a nemzetközi szakirodalom szerint a lelkészek még a társadalmi átlagnál is magányosabbak. Mit lehet ezzel tenni? Létezik a hivatás végzése során átélt magány, amely velejárója a szolgálatnak, és előfordul a magunkra maradottság miatt érzett magány. Utóbbinál szükséges a társas kapcsolatok erősítése, legyenek azok barátságok vagy lazább, kollegiális kontaktusok.

A fiatalabb korosztályban az öngondoskodás elfogadott, bár az idősebb generációk számára riasztó lehet, hiszen az énközpontúság árnyéka vetül rá, ezért válthat ki inkább elutasítást. Azonban míg az önfeláldozás biblikus, addig az önmagunk elhanyagolása egészségtelen. Hogyan lehet ezt a feszültséget feloldani?

Gergő: Nekem ez hallatlanul izgalmas, mivel a teológia befejezése után a Semmelweis-egyetem mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú képzésén végeztem. Az önismeret, az odafigyelés önmagunkra számomra nem ismeretlen. Elszomorító látni, hogy a többség nem foglalkozik ezzel, csak az utóbbi időben került előtérbe. A lelkész is a Szentlélek temploma, és mint élő kő gyülekezetének tagjaival együtt épül lelki házzá. Ha nem törődik ezzel a templommal, akkor leomlik. Az önismeret nem cél, hanem eszköz, hogy tíz-húsz év múlva is alkalmas legyek a szolgálatra, ne égjek ki. Önmagam karbantartása természetes része a foglalkozásomnak. Megfontoltságot igényel, másfajta működésmódot. Miért akarok mindenkinek én segíteni? Azt teszem, amire Isten hívott, vagy más motivációk hajtanak? Miért lettem lelkész? Milyen lelkész szeretnék lenni? Milyen vagyok, mik az erősségeim, miben kell fejlődnöm? Mi az, amiben én tudok másokat fejleszteni?

Zsófia: A segítő szakmákban a személyiségünkkel dolgozunk, amely az Isten ajándéka. Amikor önmagunkat igyekszünk megismerni, akkor az Isten által nekünk adott lelki kincseket hozzuk felszínre, tesszük elérhetővé úgy, hogy azokat a misszióban is használhassuk.

Korábban hova fordulhattak a lelkészek, ha úgy érezték, segítségre van szükségük?

Zsófia: Már évekkel ezelőtt felismerték egyházunkban, hogy a túlterheltség, a lelkészi szerepek sokfélesége, a magárahagyottság és még számos egyéb ok lelki egyensúlyvesztéshez, megfáradáshoz vezet. 2005-re nyúlnak vissza a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervizori Szolgálat kezdetei. A Tiszántúli Egyházkerületben már tizenöt éve foglalkoznak a lelkipásztorok pasztorálásával, és a Dunántúli Egyházkerületben is működik segítő csapat, amelynek munkatársai lelkigondozó beszélgetéseket vállalnak. A Vértesaljai Egyházmegyében háttértámogató csoport tevékenykedik. Voltak és vannak tehát országos, egyházkerületi és megyei szintű kezdeményezések. 2014-ben az Egyházi Jövőkép Bizottság céljai között is szerepelt a lelkészek háttértámogatása. 2022-ben a Missziói Szolgálat elindulásával a lelkészek lelki egészsége kiemelt területté vált.

Az Elnökségi Tanács jóváhagyta, hogy a lelkipásztori hivatás évében önálló jogi személyként intézmény alakuljon, amelynek célja egyrészt a gyülekezeti és intézményi pasztoráció támogatása, másrészt a lelkipásztorok lelki és spirituális jóllétének előmozdítása. Ez lesz az a Magyarországi Református Egyház (MRE) Gyökössy Endre Intézete. A megalakulás előmunkálataiban vagyunk most, amelynek része az állapotfelmérő kérdőív kiküldése is, hiszen a tapasztalatok alapján tudjuk majd meghatározni az intézmény feladatait.

Több szempontból is nagy jelentőségű a lelkipásztorokhoz eljuttatott kérdőív. Hogyan álltak össze a kérdések?

Márton: Mindannyian egyetértettünk abban, hogy állapotfelméréssel kezdjük meg a munkát, amely szakmai alapot biztosít a továbbiakhoz. Főleg angolszász területeken bevált gyakorlatokat ismerünk, ahol rendkívül fontos a lelkész személye, és számtalan nekik szánt induló programnak a lelkiállapot-felmérés az alapja. Amikor nagy jelentőségű lépésre készülünk, meg kell néznünk, hol tartunk.

Az evangélikus egyház számára tavaly készítettünk hasonló kérdéssort, ezért már van tapasztalatunk. A kérdőív egységei igyekeznek felmérni az Istenhez, a családhoz, a lelkipásztornak önmagához, a hivatásához való viszonyulását, de kitérünk a fizikai állapotra is, amely lényeges a lelki egészség szempontjából.

A lelkipásztorok hajlamosak a lelkiekre összpontosítani, és figyelmen kívül hagyni a testieket. Pedig a kettő szorosan öszszefügg.

Zsófia: Az egyházvezetőség már évekkel ezelőtt megállapodott a Bethesda-kórházzal a lelkészi szűrővizsgálat feltételeiről, és két vidéki kórházban is van erre lehetőség. Mindenkit biztatunk, hogy vegye igénybe, foglalkozzon a testi egészségével. A kiegyensúlyozott étkezés, az elegendő és jó minőségű alvás, valamint a mozgás mindenképpen kihat a lelkiállapotra. A kiküldött kérdőívek is rákérdeznek a fizikai kondícióra, hiszen szorosan összefügg a lelkivel, de a kialakítandó programunkban elsősorban nem erre összpontosítunk.

A kérdőív anonim, tehát nem lehet azonosítani a válaszadót, ami növelheti a bizalmat és hozzájárulhat az őszinte válaszokhoz.

Gergely: Számomra ez a leghangsúlyosabb, nem kell attól félnem, hogy bárki visszaélhet a válaszaimmal. Mélységesen átérzem az önmagam iránti felelősség súlyát. Amit meg tudok tenni a lelki egészségemért és rajtam múlik, azt tegyem meg, hiszen nem várhatom el az egyháztól, a Gyökössy-intézettől, hogy minden egyes lelkész összes problémáját megoldja. De vajon szembe tudok-e nézni a saját fizikai és lelkiállapotommal? Merek-e segítséget kérni? Ki kell alakítanunk az öngondoskodást, az önreflexiót, a segítségkérést elfogadó és művelő kultúrát.

Az egészség előmozdítása érdekében változásra van szükség. Nemcsak magamért vagyok felelős, hanem a mellettem levő lelkipásztortársamért is. Más kérdés, tudunk-e bízni az egyházunkban, hogy tényleg segítséget kapunk, és nem hagynak magunkra. Engem motivál a kitöltésre a változás lehetősége: az egyházam kíváncsi rám, tudni akarja, mi van velem.

Zsófia: A kérdőívvel nem diagnózis felállítása a cél, hanem a közös gondolkodás elindítása. Szeretnénk témává tenni a lelki egészséget a lelkipásztorok körében. Igyekeztünk összehasonlítható elemeket is beépíteni, amelyeket összevetünk a magyar társadalom általános állapotával, illetve a hasonló korosztályúak és iskolai végzettségűek adataival. A kérdőívet május 31-ig tölthetik ki a megkeresettek. Magam is kitöltöttem.