Artikuláris emléknapot és missziói találkozót tartanak evangélikus testvéreink az egyházkerületükben, a Dunántúlon. 1681-ben a soproni országgyűlés jelölt ki olyan helységeket, ahol lehetővé tették a szabad protestáns vallásgyakorlást. Jól hangzik, ám valójában ez azért történt, hogy e helyeken kívül betiltsák, hiába tiltakoztak a protestáns rendek. Egészen 1791-ig csak megyénként két-két helyre járhattak a reformátusok és evangélikusok, így jó messziről is útra keltek azért, hogy istentiszteleti közösségbe juthassanak. Szinte idézte a bibliai idők egyetlen templomához zarándoklását a helyzet. A tilalom ellen vétő lelkészeket egy-két tehén árának megfelelő pénzbüntetéssel, börtönnel, botbüntetéssel sújtották.

Az evangélikusok arra buzdítják a híveket, hogy az idei találkozóra lovas kocsival, biciklin, gyalog, kalapban és kendőben érkezzenek. Így kicsit külsődlegesen is emlékeznek arra, amikor száz éven át a mainál sokkal nagyobb próbatétel volt a templomba menni. Nagyon tetszik nekem ez az évenkénti szokás.

Mivel én is szolgáltam hat évig artikuláris helyen, tudom, mennyi érték maradt ezekben az egyházközségekben, hogy az anyakönyvekben, a klenódiumokban ott a lenyomata ennek az időszaknak. Az artikuláris helyekről író legtöbb cikk és bejegyzés nem említi, de Győrszemerére Győrtől Mosonmagyaróvárig jártak a reformátusok. Találkozóhelyek, zarándokpontok voltak ezek a gyülekezetek, ahol sorstárs közösség járt össze, hiába laktak a megye sok különféle pontján. Összekovácsoló volt a közös út. És hihetetlen, mennyivel nagyobb tisztelete volt a templomnak, az istentisztelet lehetőségének. „Azt akarod, hogy ragaszkodjanak valamihez? Tiltsd be, korlátozd, lehetetlenítsd el!” Így gyümölcsöztek a nyomás ellenére a protestánsok.

Lehet a múlton szomorkodni. Objektíven ki kell mondani, hogy van is miért. Lehet a sértettségből, mártíriumból identitást faragni és fenntartani, de kérdés, hogy ez – különösen az utókornak – mennyire vonzó. Hogy van jogalapja, az nem vitatható. De misszió vagy antimisszió? Kívánnak-e mások is belecsatlakozni ebbe a narratívába? Ma, amikor mindenki menekül a maga transzgenerációs öröksége elől...

Vagy – és számomra ezt mutatja fel a mostani rendezvény – lehet az értékeket ünnepelve emlékezni. Felmutatni azt, hogy a legzordabb körülmények ellenére tartottak ki eleink, akik nélkül ma nem volnánk. Felmutatni, hogy ma is igaz az Ige: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de az Úr...” Így lesz missziói nap a sérelemből.