Böjt kezdetén a sárospataki görögkatolikus templom előtt egy nagy méretű táblán megjelent a keresztre feszítés ikonja. A templom mellett két középiskola is van, az ikonok megjelenése, változása természetszerűleg kérdéseket vetett fel a diákokban, járókelőkben: mi akar ez lenni? Aki ismeri az ikonokat, tudja, hogy nem egyszerűen „szentképek”. Lényegük nem az, hogy érzéki formában próbálják a néző elé tárni az érzékekkel megragadhatatlant, hanem éppen az érzékek felfüggesztésére hívják a szemlélőt.

Olyasmi ez, mint azok a háromdimenziós képek, amelyek fiatalkoromban voltak divatban: ha az ember sokáig nézte a kusza nyomatot, és sikerült a látható felület mögé fókuszálnia, a szeme előtt hirtelen minden összeállt, a kétdimenziós kép kinyílt, s a harmadik dimenzióban megjelent az elrejtett kép. Az ikont nem nézni kell, hanem szemlélni. Aki néz, csak azt látja, ami a szeme előtt van. Aki szemlél, az előbb bejárja a képet, értelmet keres abban, amit lát, s ha engedi, hogy a kép – nyugati szemnek szokatlan – fordított perspektívája hasson rá, az átvezeti abba a belső világba, ahol létrejöhet a találkozás azzal, akire az ikon látható formái utalnak. Az ikon a találkozás helye.