Mostanában gyakran eszembe jut egy valójában adventi, de minden időben érvényes ének szövegének egyetlen rövidke, de így is örök érvényű, sokatmondó és mostanság különösen is időszerű mondata. Ez a dicséret 1642-ben, Königsbergben született, valószínűleg az énekszerző prédikátor apja nyomdokaiban járó ifjabbik Valentin Thilo szövege, dallama pedig még korábbi, 1557-ben, Lyonban keletkezett.

Az eredetileg német nyelvű énekverset Czeglédy Sándor debreceni teológiaprofesszor ültette át magyarra, költői szépséggel. Ideje elárulnunk, melyik énekről van szó: a Várj ember szíve készen kezdetűről, amely az új református énekeskönyvben a 390-es számot viseli. Időszerűségének pedig végtelenül szomorú, pontosabban – ami talán még rosszabb – tragikomikus oka van. Éspedig az, hogy a hozzám hasonlóan puritán, tehát nem híresség-, nem nagyember- és nagyasszony-vadász internet- és mobiltelefon-használók készülékein is a legcsekélyebb hívogatás, rákeresés nélkül hemzsegnek azok az elrettentő fotók, amelyek még élő, valaha az emberi nem legszebb képviselőiként körülrajongott filmsztárok mai, többnyire ijesztő fizikai – és attól tartok, egyben lelki – állapotát érzékeltetik. Neveket természetesen nem említek, hiszen a kipécézés, a másokon gúnyolódás nem az én műfajom, művelik azt éppen elegen.

De ezeket a képeket akaratom ellenére meg-megpillantva (és sürgősen tovább tekerve!) eszembe jut, hogy – a tiszteletre méltó keveseket kivéve – ezek a harmonikusan megöregedni nem képes excelebek évtizedekig a „testi gőg” valóban halálhoz, de legalábbis élőhalotti állapothoz vezető útján jártak. Sorsukat, gyakran a felismerhetetlenség határáig eltorzult mai arcukat látva eszembe jutnak vigasztaló ellenpéldák. Köztük az aszódi közművelő koromban megismert és megszeretett galgamácsai festőasszony, a méltán nemzetközi hírűvé lett Vankóné Dudás Juli (Juló néni), a magyar népi festészet egyik képviselője, akinek arcvonásai hatvanéves korában is megőrizték ifjúkori szépségüket. De láttam hasonlóan sugárzó idősebb férfiakat és nőket szűkebb hazám, Baranya virágos-madaras kazettákkal ékes templomú ormánsági falvaiban, a Székelyföldön, a Felvidéken, Somogyországban, a Tiszántúlon vagy éppen Walesben és Norvégiában is.

A valaha szépségükért körülrajongott színészek eltorzulásában szerepe van a sminkelésnek, a szépészeti műtéteknek, ugyanakkor a sokszor ádáz szakmai vetélkedéseknek, s a pályájuk csúcsán sokukat jellemző „testi gőgnek” is.

Vannak, hála Istennek, megnyugtató ellenpéldák, Judi Denchtől Helen Mirrenig, vagy a mindmáig gyönyörű Vanessa Redgrave-ig és a harmonikus Anthony Hopkinsig. Végül ne feledjük: nemcsak a szépség tudatából eredő gőg halálos, hanem minden gőg az, táplálja bár karrier, anyagi siker vagy egészségtelen mértékű szereplési vágy