Honnan jött a lelkészi elhívás?

Harmadik gyerek vagyok a családban. Amikor édesanyám várandós volt, azt mondta: ha fiú születik, lelkésznek szánja. Később persze azt is mondta, hogy csak akkor válasszam ezt a pályát, ha érzem lélekben és szívben az elhívást. A személyes elhívást akkor éreztem, amikor megtapasztaltam Isten kegyelmét: többször megtartotta életünket gyermekkorom nehéz időszakaiban.

Hogyan indult Pécsett a gyülekezetplántálás?

1984-ben kezdtük meg Pécs kertvárosi részén a családlátogatást nyolc segítővel, akiket a belvárosi gyülekezeti szolgálatom alatt ismertem meg. Ez a látogatói csapat imaközösségből alakult ki, amelyet egy kertvárosi családi házban tartottunk. 1987. szeptember 20-át tekintjük a gyülekezet születési dátumának: ekkor tartottuk az első istentiszteletet az újonnan elkészült gyülekezeti házban. Az épület előtt is álltak az emberek, százötvenen-kétszázan vettek részt.

Hosszú évek szolgálatainak köszönhetően kétezer-ötszáz reformátust írtak össze, akik közül mintegy nyolcszázan egyháztaggá váltak. Mi volt a siker kulcsa?

Miből jött az áldás? Miből jött Isten építő munkája az emberekben? Először is Isten szándékából. A kérdés az volt, hogy mi mit teszünk mindezért. Imádkozunk? Hogyan szervezzük meg, hogy itt közösség legyen? Rengeteg gyermek és csecsemő volt, ezért eleve babaszobával, a gyermek-istentiszteleteknek korosztályok szerint külön helyiségekkel épült a templom. Munkatársak nélkül ez nem ment volna.

Mikor kezdődött a templomépítés?

1989-ben, de ezt hosszas szervezés előzte meg. Amikor ide költöztünk, már volt egy erre a célra adott telek, végül mégsem engedtek építkezni rá. Két évet kellett várni, hogy legyen hol felépíteni először is a gyülekezeti házat. A templom hazai és külföldi adományokból jött létre. Svájcban gyülekezeteket látogattam, hogy támogatókat találjak. Balgachból egy hétre ideutazott egy lelkész, hogy lássa: valóban lesz-e itt gyülekezet. Elvittem családokhoz, hogy megtapasztalja, itt van egy gyülekezetre vágyó közösség. Sokan kétkezi munkával támogatták az építést. A mintegy tízezer cserepet két szombaton a gyülekezet tagjaival raktuk fel. A padlófűtés és a kerítés is így készült el. Szakemberek szánták rá ingyen az idejüket.

Hogyan építették fel a gyülekezeti alkalmakat?

Már a kezdetektől tartottunk gyerek-istentiszteletet is. Fontos missziói célt szolgált az énekkar, sokan azon keresztül csatlakoztak a gyülekezethez. Összesen mintegy százötvenen fordultak meg a kórusban. Ifjúsági alkalmakat tartottunk, baba-mama kört, bibliaórát, házaskört, férfikört, nagy igény volt a felnőttek hittanórájára is. Családi táborokat szerveztünk, ahol a korosztályokkal külön is foglalkoztunk. A feleségem kántorképzést indított. Mindezek mellett adománygyűjtéseket koordináltunk, menekülteket fogadtunk Erdélyből és Horvátországból.

Van-e olyan történet a gyülekezetépítés kapcsán, amely a mai napig emlékezetes? Egyszer bibliaóra előtt láttam, hogy a parkolóban egy autóból két mankóval száll ki egy férfi. Amikor odamentem hozzá, kiderült, hogy a bibliaórára érkezett. Egy építkezésen dolgozott, lezuhant a magasból, így sérült meg. Azt mesélte, a kórházban látomása volt: egy alak jelent meg, aki azt mondta neki: most megmutatom a lelkedet. Kinyitott egy ajtót, amely mögött egy teljesen üres szoba volt. Ekkor döbbent rá: üres az élete. Így jött el a gyülekezetbe. Hűséges igehallgatóvá vált, megtért, két gyermeke konfirmált nálunk. Mindeközben rákos lett, menthetetlen. Amikor a kórházban beszélgettünk, azt mondta: „Tiszteletes úr, nekem el kell mennem, de tudom, hova megyek. Csak azt sajnálom, nem lettem korábban Krisztusé, hogy az az idő elveszett. De a többit megnyertem.”