Részére, számára, neki

A mai beszéd, írás gyakran nem tesz különbséget a részére és a számára között. Mindkettő ragos főnévből alakult névutó – részeshatározó kifejezésére. Fogható, konkrét, birtokba vehető tárgyakról beszélve az előbbi fordul elő gyakrabban („Hogy az emberek részére a földön már nincs elég föld, az egyszerűen nem igaz” – Illyés Gyula: Csizma az asztalon), de az utóbbi használata is szabatos, főleg, ha magában foglalja a ’neki szánva; az ő javát szolgálva’ jelentést is: „Szép divat ez: olvasókönyvek a nemzet számára.” (Németh László: Tankönyv a nemzetnek.)

Elvont fogalmakról beszélve, illetve metaforikus értelemben szintén ez a stílusos: „Szabolcs számára adódott Bogláron egy kis mosoni remény” (Szabó Lőrinc leveléből); „A természetnek mindig van mondanivalója a természet számára…” (Németh László: Ady Endre); „A maga és társa számára csak a szívekben kért egy helyet…” (Illyés Gyula: Itt élned kell). A következő közlések tehát talán kevéssé választékosak: „Gondolatok elsőkönyves, amatőr írók részére”; „tájékoztató hallgatók részére”. Precízebb itt a számára.

Mindkét részeshatározói névutó sűrűn kiszorítja – hivatali bőbeszédűséggel – a -nak, -nek részeshatározói ragot: „elmagyarázza a felhasználó számára”; „visszajelzést küld az önkormányzat jegyzője részére”; „a képet idáig nem továbbította számára”; „garanciát vállal attól a naptól számítva, amikor elküldte a vevő számára”. Egyszerűbben: elmagyarázza a felhasználónak; visszajelez a jegyzőnek; nem továbbította neki; elküldte a vevőnek.

Ám pontos a használatuk, ha a rendeltetésszerűséget hangsúlyozzuk („A nagy világon e kivűl / Nincsen számodra hely” – Vörösmarty Mihály: Szózat), továbbá ha közvetve mondunk vagy nyújtunk valamit: „Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre adományokat mindenkitől” (2Móz 25,2); „küldök neked egy cikket – mindnyájatok számára”.