Életünkben törekszünk arra, hogy a világunk értelmes és kiszámítható legyen. Ok-okozati összefüggéseket próbálunk feltárni, megalkotni, magyarázatokat alkotunk arra nézve, hogy értsük és értelmezzük a körülöttünk és a bennünk zajló folyamatokat. Sok munkát fektetünk abba, hogy mindez kerek egésszé álljon össze. Kialakítunk tehát egy többé-kevésbé egységes világot. És ha repedések jelennek is meg a falán, igyekszünk azokat betömni, elkendőzni, hogy megmaradhassunk abban a hitben, hogy az életünk értékes és elfogadható.

Mindennapi cselekvéseink mögött ott van az idealizált képünk arról, hova is akarunk eljutni ezek révén. Ugyanis jól akarjuk „csinálni” az életet, ennek visszaigazolását várjuk másoktól is – ugyanakkor nem vesszük tudomásul, hogy csak a fantáziánkban létezik az az élettörténet, amely nekünk igazán tetszik. Az árnyék tudatosítása több annál, amit a bűnbánaton szoktunk a hétköznapi szóhasználatban érteni.

A bűnbánat során, a „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással” megvizsgálása során az énünk tudatos részére figyelünk. A teológia nyelvén ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az egyes bűnökben az eredendő bűn következményeivel találkozunk az életükben.