... készített az unoka a kilencvenöt éves nagyapával. Könyv született belőle Életem, egy évszázad történetei és gondolatai címmel. Végrendeletnek is beillő vallomásából egy részlet: „Az életed legyen magad számára is megbízható. Bölcsen és értelmesen gazdálkodj az időddel meg a pénzeddel! Élj tartalmas életet! Szellemi és lelki életed is legyen kiteljesedő és fejlődő élet. Legyél nyitott a világ dolgaira! Csak annyit vállalj, amennyit el is tudsz végezni. Fontos, hogy a szellemi és fizikai határainkat jól ismerjük. Józanul és bölcsen mérjük fel azokat, miközben a magunk irányában is igényesnek kell lennünk. Az energiát és időt úgy kell beosztani, hogy építő legyen, tudjunk hasznosak lenni a körülöttünk lévőknek, akár a családban, akár a gyülekezetben, akár máshol. A határtartás fontos, ehhez pedig józanság kell” (Németh Sándor, 2020, magánkiadás).

A XX. század, a világháború megpróbáltatásai beleszövődtek családtörténetébe. Szemléletesen jeleníti meg a kommunista rendszer munkahelyi és lakhatási kálváriáit. Albérletből társbérletbe, majd leválasztással önálló egyszobás összkomfortba, közben többszöri költözéssel maga alakította a megfelelő lakást növekvő családjának. A vágyott hétvégi telek és azon egy kis ház felépítése, a kertészkedés csak nyugdíjas korára jött össze. Újra közelebb kerülhetett Isten teremtett világához.

A vallomásokból kirajzolódik szerény és nagyszerű személyisége, amelynek kifejlődését a hívő nagyapja és édesanyja határozta meg, utána a Bethánia Szövetség alakította (amelynek egyik bérleti szobájában diákként lakott), ott énekkart vezetett. Az egylet feloszlatása után a Gyulai Pál utcában alakuló gyülekezet tagja, presbitere és gondnoka lett. Hitét nem adta el karrierért, magasabb fizetésért. Mindvégig hűséges volt. „Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad” (Ézs 60,2). Ez a bátorító prófécia szerepel a gyászjelentésén. Hogyan látszik meg az Úr dicsősége rajtad?

Amikor Isten Mózessel beszélt, ráragyogott dicsősége, annyira, hogy a nép nem mert Mózes arcára ránézni. Vakított a ragyogása, ezért leplet kellett ráborítani (2Móz 34,29–35). Szeretett gondnokunkra nem csak lehetett, jó volt ránézni. Csöndes, dallamos hangján, mosolyán, humorán át látszott Isten dicsősége. Nem harsány közszereplő, nem tévedhetetlen, hanem bölcs, tapintatos ember volt, aki tudott nevetni saját magán is. Sugárzott róla az elfogadó szeretet. Jó volt a közelében lenni. Gazdag szellemi örökséget hagyott ránk. Áldott az emléke.