Tapasztalatai hogyan formálták, készítették fel az esperesi szolgálatra?

Egyrészt próbálok a gyülekezeti szolgálatom megéléseire hagyatkozni, amelyek rálátást adtak az egyház életére, miképpen érdemes pásztorolni a közösséget kicsiben. Másrészt nyitott szemmel jártam és figyeltem, hogyan végzik szolgálatukat a egyházmegye vezetői.

A legfőbb forrásom pedig a Szentírás, amelyből nap mint nap tanulom Jézus iránymutatását, hiszen jó pásztorként ő a legjobb minta számunkra!

És milyen a jó esperes amellett, hogy figyel a pásztorára?

Lelki ember, akinek forrása és ura Krisztus, napi kapcsolatot ápol vele és Igéjével. Ez nem emberi tökéletességet jelent, ellenkezőleg: megélhetem a gyengeségeimet, hiányaimat, töredékességemet, fogyatkozásaimat is Isten előtt, amelyeket ő gyógyítgat. Az esperesi tisztségtől függetlenül mindannyiunknak ez a leglényegesebb az életben. A pásztori szemlélet az egyházmegye vezetésében is megjelenik. Mintegy harminc gyülekezete, ugyanennyi vezető lelkésze, továbbá ennél valamivel több beosztott és intézményi lelkésze van az egyházmegyének. Sokakra kell odafigyelnem. Ha mint espereshez fordulnak hozzám a kollégák, szeretném, ha tapasztalnák – még ha nem tudom is azonnal orvosolni a problémájukat –, hogy törődőm velük, szeretetteljesen fordulok feléjük, hiszen minden gyülekezet rendkívül fontos a számomra. Azt remélem, hogy ezt éreztetni is tudom velük.

Milyen erősségei és milyen nehézségei vannak az egyházmegyének?

Mindkét kérdésre azonos a válasz: a sokszínűség. Számos vezetési stílus, ember és kegyességi irányzat megtalálható nálunk, és kisebb, közepes és nagy létszámú egyházközségeink egyaránt vannak. Ez a sokszínűség áldás, segíti a lelkésztársak és a gyülekezetek életét, ám nem hallgathatom el, mellette feladat is, hiszen sokféleképpen fogalmazzuk meg ugyanazt az evangéliumot, és néha nehézséget jelent a különböző fogalomkészletünk.

Ebben a helyzetben mire van szüksége a megye lelkipásztorainak?

Arra, amin az elődeim is fáradoztak: hogy épüljön és erősödjön a közösség a szolgatársak, tágabb értelemben a gyülekezetek között. Erős kísértésünk, hogy csupán a saját kis várunkban, egyházközségünkben éljük meg a hitünket, a pásztorolásunkat. Azon dolgozunk a szolgatársaimmal, hogy lelki élményekkel közelebb vonjuk egymáshoz a lelkészeket, amelyekben megtapasztalják: sokkal több minden köt össze, mint amiről úgy véljük, elválaszt. Ez segít tudatosítani magunkban, hogy a feladatunk azonos: a misszió, az evangélium hirdetése Budapesten, egy nagyvárosban, speciális közegben és kulturális kontextusban – emiatt is hagyatkoznunk kell egymásra. Az egyházmegyében a közösségépítés kerül a középpontba, ennek speciális területe az utóbbi évtizedekben megromlott kapcsolat helyreállítása a Budapest-Északi Református Egyházmegye lelkipásztori közösségével, hiszen velük együtt szolgálunk a nagyvárosban, a céljaink közösek. Középtávú terveink között újabb gyülekezetek plántálása, egyúttal a meglévő missziók megerősítése áll. Figyeljük és keressük ezeket a lehetőségeket.

A középtávú célokhoz sorolható a szombatféléves rendszer elindítása is?

Látjuk a modell működőképességét a másik budapesti egyházmegyében. Az ott szolgáló lelkipásztor ismerőseinktől hallunk a néhány hónapnyi pihenés feltöltő erejének hasznosságáról. Ennek a személyi, anyagi, valamint infrastrukturális feltételeit elkezdtük előkészíteni, így a következő évek során megvalósulhat.