Te félsz a sötétben? Amikor én kisgyerek voltam, nagyon féltem. Ha este a szobámból át kellett mennem a konyhába a sötét előszobán keresztül, mindig szaladtam, hogy minél hamarabb elérjek a világos helyiségbe, ahol ott voltak a szüleim is. De a sötétség akkor volt a legrémisztőbb, ha éjszaka felriadtam valamire. A sötétben úgy láttam, mintha a szekrények alól sötét árnyak bújnának elő, a székek alatt fekete szörnyek leselkednének. Ilyenkor mindig hívtam az anyukámat. Ő tudta, mi a baj, és azonnal felkapcsolta a villanyt. És a sötétség, huss! Már el is tűnt.

Mert ma már nem gond világosságot teremteni: egy mozdulattal felkapcsolod a villanyt. Ha szétnézel a lakásotokban, valószínűleg többféle világítótestet is találsz. A szobában lehet olyan csillár, amelyben több izzó is ég. Ezek fényét, fényerősségét általában szabályozni lehet, sőt azt is eldöntheted, hány izzó világítson. Biztosan vannak kis spotlámpák is, amelyek célzottan világítanak meg egy-egy helyet. Azután persze ott az olvasólámpa, amelynek elég erős a fénye ahhoz, hogy jól lásd a betűket.

Az állólámpa fénye már nem olyan erős, inkább kellemes hangulatvilágítást ad, jól lehet beszélgetni mellette. És valószínűleg lehet az ágyad mellett éjszakai lámpa is, afféle mese- vagy állatfigurás, és csak halványan dereng benne a fény. Ezek a lámpafajták mind elektromossággal működnek. Igen ám, de a régi időkben még nem ismerték az elektromosságot, hanem más módon világítottak. Még a dédszüleid idejében sem volt minden háztartásba bevezetve az áram. Akik például nem a városban, hanem tanyán éltek, sokszor petróleumlámpával világítottak.

A petrólumot kőolajból készítik, akárcsak a benzint. Az ezzel működetett lámpás alján van egy kis tartály, ebbe öntik a gyúlékony folyadékot, amelybe állítható kanóc ér, ezt felül meggyújtják, majd ráteszik az átlátszó üvegbúrát. Ez nagyon régi világítási eljárás. Olyannyira, hogy Jézus korában is hasonlót használtak, amelyet mécsesnek is neveztek. A formája kicsit más volt, mint a petróleumlámpáé, de hasonlóan működött. Leginkább egy kicsi, cserépből készült teáskannához lehet hasonlítani: a kanna „pocakjába” olívaolajat öntöttek (mert a petróleumot szintén nem ismerték még), lefedték, a mécses „csőrébe” beledugták a kanócot, és a végét meggyújtották. Közel sem volt olyan erős fénye, mint a mai lámpáknak, de azért elűzte a sötétséget.

A fény nagy érték volt, vigyáztak rá, és igyekeztek, hogy a lámpás minél inkább bevilágítsa a szobát, ezért magas helyre, leginkább lámpatartóra helyezték. Pontosan erről szól Jézus egyik Igéje: „Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot” (Lk 11,33). Jézus itt arról is beszél, hogy a test lámpása a szem.

Ha jót teszünk, olyan tiszta, világos és ragyogó a szemünk, mint a lámpás fénye. De ha rosszak vagyunk, a tekintetünk is elsötétül. Jézus arra kér minket, hogy legyünk olyan tisztán ragyogóak, mint amikor a lámpás megvilágít bennünket a fényével (Lk 11,36).