Százötven esztendeje bukkant fel a Balassa-kódex, sőt négyszázhetven éve született és négyszázharminc éve halt meg – május 30-án – Balassi Bálint, a magyar nyelvű költészet első óriása. Miért nincs akkor Balassi-év?

Azt nem tudom, de a kerek másfélszáz esztendős évfordulót mindenképp érdemes volna megünnepelni még az idén. Nem véletlenül került elő ez a felbecsülhetetlen értékű dokumentum 1874-ben. Az 1867-es kiegyezés után fellendülő tudományos élet a magyar művelődés szöveges emlékeit is fel kívánta tárni, ki akarta adni – gondoljunk csak az akkor induló Régi Magyar Költők Tára sorozatra –, ezért történészek az országot járva kutatták a családi könyvtárakat, levéltárakat. Így fedezték fel a Balassa-kódexet a Radvánszky család zólyomradványi könyvtárában. Ha nem másolja le valaki Balassi kézzel írott, saját maga által összeállított, jól megkomponált verseskönyvét 1660 körül, illetve ha a Radvánszkyak könyvtára nem őrzi meg hosszú időn át ezt az egyedüli példányt, mit sem tudnánk Balassi költészetének egészéről, benne a kiterjedt szerelmi vonulatról, egyáltalán arról az eltűnt könyvről, amelyet maga a szerző írt és állított össze. Márpedig ezek a – nem kis részben Losonczy Annához szóló, részben Julia álnevet szerepeltető – szerelmes versek életművének mintegy nyolcvan százalékát teszik ki, és együttesen igen modernül ható, izgalmas és gyönyörködtető lírai önéletrajzot képeznek.

Mit ismerhettek Balassitól a kódex előkerülése előtti évszázadokban a könyvolvasók?

Csak a Balassi Bálint és Rimay János Istenes éneki című közös versgyűjtemény darabjait, de azt jó eséllyel. Annak a könyvnek 1632–1808 között mintegy ötvenöt ismert kiadása volt, számtalan nyomdahelyen. Balassi tehát ismert költő volt, de csupán úgy gondolkoztak róla: ő írta a „Vitézek, mi lehet” kezdetű, végvári életet dicsőítő éneket, szerzője szép istenes verseknek – ennyi.

Miért zárta el tartós ismeretlenség a szerelmes verseket?

Rimay János, a fiatalabb költőbarát ki akarta ezeket adni, de nem nyomban Balassi halála után. Kéziratot magánhasználatra oda lehetett adni – ezt tette Balassi is; némely versét szerelemre gerjesztő bájitalként vagy udvarlási segédletként ajánlva küldözgette is. Ezeket azonban abban a formában, ahogyan mi ismerhetjük, nem lehetett volna még közrebocsátani, már csak az érintett női nevek miatt sem. Ha ők maguk nem éltek is már, de a családjuk igen, és létezett valamiképpen kvázi személyiségi jog meg érzékeny családi háttér, még ha nem így nevezték is… A XVIII. században Ráday Gedeon tudta, hogy nem csak istenes és vitézi verseket szerzett Balassi. Valakinek megírta, hogy az addig ismert isteneseknél sokkal több szerelmes verse is van a hajdani poétának, s hogy ezek neki megvoltak egy manuscriptumban – kéziratban –, de nem tudja, hová tette!