A lélek igénye az állandó és változó gyakorlat
Egymaga pótol egy kisebb kutatóintézetet – vélekednek Fekete Csaba könyvtárosról régi kollégái. E szakma, azon belül az egyházi könyvtárak kiemelkedő személyisége immár fél évszázada megszakítás nélkül dolgozik a Debreceni Református Kollégiumban, az 1990-es évek óta jelentős részben kutatásainak élhet. Ő „a református egyház talán utolsó polihisztora”, mint a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott gyűjteményi igazgatója, G. Szabó Botond mondta róla.

„Van, amire igen élesen emlékszem zsenge gyermekkoromból. Kodolányi János írásait olvasva elevenedett föl ez bennem ifjúkoromban. Ő aprólékosan és kíméletlen őszinteséggel részletezte gyermekkora hullámzó érzelmi világát önéletrajzi írásaiban” – vallotta egy életútinterjúban.
Kodolányi írásainak a távlatossága hatott rám. Sürvedés – mondják egyes vidékeken a közelgő alkonyórára, amikor esteledik, sűrűsödik a sötét. Elértem ezt az időt, és erről eszembe jutnak régi dolgok. Sorolunk eseményeket, neveket, időpontokat, mert kulcsfontosságúak. De milyen mögöttes folyamat emeli ezeket a mindennapok fölé? Teológus diákként szemináriumi könyvtáros voltam, azokat az ószövetségi szakkönyveket kezeltem évekig, amelyeket Kodolányi János tanulmányozott, gyűjtögetve nagy bibliai regényei anyagát, a többi között felkészült Az égő csipkebokor megírására. Püspökladányból bejárt Debrecenbe. Csikesz Sándor Csányoszrón nem fogadta még őt áttérő reformátusként, majd csak Debrecenben, professzori tisztségében, és ugyanott, a szemináriumi könyvtárban keresztelte meg Kodolányi fiait. Mindez együtt hatott rám igazán.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!