Mi, emberek érzékeny lények vagyunk, ezért van örömünk és bánatunk, ezért nevetünk és sírunk, ezért tudunk szeretni és gyűlölni. Jó, ha gondolunk erre, amikor egymással találkozunk, kommunikálunk, hogy ne sértsük, bántsuk meg egymást úton-útfélen – és persze ne sértődjünk meg minden semmiségen. Egy bizonyos, a békesség nem fog sült galambként a szánkba repülni, tenni kell érte valamit, csak az a kérdés, hogy mit. Csak egyet: Jézus békességre hívó szavát meghallani és komolyan venni. Ő maga kínálja nekünk, amikor így szól: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” Hogyan lehetett Jézusnak békessége azok után, ami vele történt: elárulták, megkínozták, megfeszítették? Úgy, hogy itt már nem az emberiről van szó, hanem az Istenéről, amely minden értelmet meghalad. Az Isten békességét ugyanis nem a történések, hanem az ő irgalmas szeretete befolyásolja.

A békesség nem mérlegelés, haragszom vagy nem haragszom kérdése, hanem az isteni irgalom elfogadása és továbbadása.