Jézus böjtölve készült a szolgálatára, amikor megéhezett. A kísértő ezt kihasználva először azt mondja, hogy isteni erejét a maga hasznára fordítva, a köveket átváltoztatva gondoskodjon a kenyérről. Jézus válasza, hogy neki fontosabb az Atyával való kapcsolata. Majd az ördög arra biztatja, ugorjon le a templom ormáról, és mindenki őt fogja csodálni. Végül a magas hegyen megmutatja neki a világ összes országát, és neki ígéri azokat, ha leborulva imádja őt. Jézus nemcsak a szeretetben és alázatban lett példánk, hanem a kísértésben való megállásban is!

Vannak erre mai példák: valaki betegre dolgozza magát, hogy felesleges dolgokat vegyen, mondván, kell a kenyér a családnak. Vagy a népszerűség kísértése: valaki bekerül a tévés játékba és két kérdésre tud válaszolni, már sztárnak érzi magát, és elvárja, hogy a boltban a pénztáros előrehívja. Ott a pozícióba került ember, aki megittasodik a hatalomtól, és hamar eltorzul a személyisége.

A kísértés nem feltétlenül önmagában rossz dolgot kínál, de így is megrontja az embert. Ezért figyelmeztet az Ige: „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: »Isten kísért engem«, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.” (Jak 1,13–18)

Ideillik az erdőbényei rádiós istentiszteleten hallott imádság: „Ha lenne rá kedvem, ne legyen módom, ha lenne rá módom, ne legyen kedvem!” Mondjuk hát bátran a Jézustól tanult imádság szerint: „ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól...”