Tudod, mi az a lakodalom? Esetleg voltál is már lagziban? Ha voltál, akkor tudod, hogy az hatalmas örömünnep. Annak az ünnepe, hogy egy fiatal nő és egy férfi megszerették egymást, és úgy döntöttek, ezentúl együtt akarnak élni. Először elmennek az anyakönyvvezetőhöz, utána pedig a templomba (vagy éppen fordítva), ahol a lelkész összeadja őket. Fogadalmat tesznek Isten előtt, hogy örökké hűséges társak lesznek, soha el nem hagyják egymást, jóban, rosszban, betegségben, egészségben, boldogságban és szomorúságban kitartanak egymás mellett. Az esküt azzal pecsételik meg, hogy felhúzzák egymás ujjára a karikagyűrűt.

Az esküvő után következik a lakodalom, ez manapság sokféleképpen történhet. Van, amikor csak az ifjú házasok, a szülők meg néhány barát ünnepelnek együtt, azonban ma is vannak olyan hatalmas lagzik, ahová száznál is több vendéget hívnak meg. Egész este tart az ünneplés, másnap hajnalig vagy akár reggelig is. A lakodalmon finomabbnál finomabb ételeket és sokféle italt szolgálnak fel. Az ilyesfajta vendéglátáshoz rengeteg ételre és italra van szükség, és bizony nehéz kiszámolni, hogy miből mennyi fogy el.

Hát még a bibliai időkben, amikor a lakodalom egy teljes hétig tartott, és a kisebb településeken illendő volt a falu apraja-nagyját is meghívni. Ilyen falu volt Kána, ahol egy napon menyegzőre készülődtek. Máriát és a fiát, Jézust is meghívták, neki pedig a tanítványai is ott voltak. Hogy a lakodalom hányadik napján történt, nem tudjuk, de egyszer csak Mária ijedt sürgés-forgásra lett figyelmes a szolgálók között. Amikor megtudta, mi a mozgolódás oka, maga is megrémült. Elfogyott a bor. Ez bizony hatalmas szégyen. De honnan is lehetne hirtelenjében annyi bort előkeríteni, amennyi ilyen sok embernek elég akár több napra is? Isteni csodára volna ehhez szükség. Halkan odaszólt a fiának:

– Nincs boruk.

Jézus azonban megrázta a fejét:

– Nem ránk tartozik ez, anyám.

Mária könyörgően nézett rá.

– Nem jött még el az én órám – felelte Jézus a szótlanul feltett kérésre. Mária lehajtotta a fejét. Tudta, hogy hiába az ő fia Jézus, mégsem határozhatja meg, mit tegyen. Kérheti és reménykedhet, hogy Jézus teljesíti a kérését. Sőt akár bizonyos is lehet benne. De hogy ez mikor és hogyan fog megtörténni, azt ember nem tudhatja. Mária bízott a fiában, meghagyta hát a szolgáknak, hogy tegyék, amit mond, bármilyen furcsa legyen is az.

Mi sem tudjuk, mennyi idő telt el, amikor Jézus a tettek mezejére lépett. Csak pár perc? Pár óra? Vagy akár napok? Valószínűleg azonban nem túl sok, mert a szolgákon kívül senkinek sem tűnt fel, hogy elfogyott a bor.

Ám egyszer csak Jézus így szólt a szolgákhoz:

– Töltsétek meg a vedreket vízzel!

Volt ott hat nagy kőveder, amelyeket mosakodásra használtak. Megtöltötték ezeket a szolgák vízzel, majd Jézus parancsára merítettek belőle, és vitték a násznagynak, aki a lakodalmi ceremóniát vezette.

A násznagy megízlelte a vizet, és így kiáltott:

– Ez a legjobb bor, amelyet életemben ittam! Egyenesen mennyei! Miért tartogattátok idáig?

Mert a csoda azért van, hogy higgyetek. Nem a borban, hanem abban, aki a vizet borrá tudja változtatni – gondolta Jézus, és hálát adott Teremtő Atyjának (Jn 2,1–11).