A fővárosban született, de a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába járt. Évtizedek múlva karnagyként, tanárként milyen érzésekkel tért vissza a városba?

Álomszerű volt. Amikor elkezdtem Debrecenben tanítani, élmény volt újra ugyanazon a villamoson közlekedni, mint diákkoromban, szemlélni a jól ismert utcákat és házakat. Tanári szobám a Kollégium épületében van: a hetvenes években hosszabb ideig laktam falai között, s irodám arra az udvarra nyílik, amelyen gimnazistaként naponta A zene művelése egész lényünket megrendítő élmény többször átsétáltam. A hófehér falak, zömök oszlopok, hatalmas lépcsőházak légkörében diákként megértettem a genius loci kifejezés értelmét. A hely szelleme itt szinte tapintható. Egy építészettörténész azt mondta: egy iskolát úgy kell méretezni és megépíteni, hogy falai között ne csak az embereknek, de gondolataiknak is legyen helyük. Karnagyként és tanárként is arra törekszem: itt töltött éveik során a mai diákok ugyanolyan meghatározó élményeket szerezhessenek, amilyenekhez én jutottam annak idején.

Több évtizedes középiskolai és egyetemi ének-zene tanári oktató-nevelő munka áll a háta mögött. Tevékenységét a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el. Mi szerezte önnek a legnagyobb örömöt, mi nyújtotta a legnagyobb élményt a zeneoktatásban?

Minden gondolkodó ember számára hatalmas élmény valamely igazság, törvény vagy összefüggés fölismerése. Amikor nemcsak fölfedezünk egy figyelemre méltó jelenséget, de arra is ráébredünk, hogy az a jelenség miért méltó a figyelemre. Sokáig nem akartam tanár lenni: visszahúzódó gyerekként elképzelni sem tudtam, hogy olyan pályát válasszak, amelyen rendszeresen ki kell állni egy csoportnyi ember elé – azzal a szándékkal, hogy lekössem a figyelmüket.