A napokban gondolkodtam: egyetlen ruhadarab egyszeri készen állásához hányszor kell azt megérintenem. Bedobom ugye a mosógépbe. A program lejártával kiveszem. Kiviszem teregetni, amihez először is kirázom, próbálom úgy igazítani, hogy nagyjából a varrásnál hajoljon meg az anyag, úgy akasztom ki. Majd ha megszáradt, leveszem, hajtogatom. Ez legkevesebb hat olyan alkalom, amikor a kezemben van, érintem, alakítom. Azt, hogy egyébként melyikkel mennyire bántam kímélő módon, milyen mosószert, öblítőt, programot használtam, vagy kellett-e még foltot kezelnem a mosás előtt, vagy vasalnom utóbb, nem is számolom. Minimum hat érintés egyetlen póló vagy nadrág, hogy az újra készen álljon a viselésre.

Hét a bűvös szám, mondták angolórán, amikor a tanár belénk akarta verni, hányszor kell találkozni egy szóval ahhoz, hogy meg is tapadjon. Ráadásul nem elég csak találkozni egy kifejezéssel, sokkal tartósabb a hatás, ha használjuk is, mi magunk leírjuk, mondatba foglaljuk, koptatjuk. Legalább hétszer, hogy a sajátunk, szókincsünk része legyen. Programot, tankönyvet, tanfolyamot, tanárt nem is számoltam, pedig általában kellenek ezek a keretek is ahhoz, hogy valóban megtörténjen a hétszeri találkozás egy-egy kifejezéssel.

Nyolc ölelés kell a jólléthez, négy a túléléshez, a fejlődéshez tizenkettő, de legutóbb azt is olvastam, tizenkét másodpercig nem érdemes kibontakozni egyetlen ölelésből sem, mert akkor kezdenek el termelődni a jótékony hormonok, hogy kötődjünk, hogy érezzük és éreztessük a szeretetet, hogy csillapítsuk egymás fájdalmát. Sokkal több érintésre van szükségünk, mint amennyit átlagosan adunk és kapunk. És akkor még nem számoltunk a személyes különbségekkel: lehet olyan, akinek ennél jóval többre van szüksége, vagy lehet olyan napunk, amikor még a túlélés is többet kíván meg.

Látszik, hogy mindenhez türelem, idő, több érintettség kell. Sokszor azzal a vággyal tekintünk Istenre is, hogy most azonnal adjon revelációt, mutasson óriási jelet. Akikkel ilyet tett a Bibliánkban, azok bizony nem egyszer-kétszer voltak már a kezében, hanem szinte folyamatosan, mint a fazekas kezében az agyag. Ha istenkapcsolatra törekszem, akkor is érdemes figyelembe venni a számaimat: hol van az időm hetede, az anyagi erőm tizede, a figyelmem percekben, órákban merre jár, és hányadik a sorban az Istenhez kapcsolódás? Sok érintésre van szüksége a lelkünknek Istentől. Nem úgy megy, hogy ő akkor is jól megropogtatja a csontjainkat és meglapogat, amikor mi hátat fordítunk. Tapintatosabb annál. Kezdj el számolni: mennyi esélyt adsz a tanulásnak, a fejlődésnek, annak, hogy készen állj, mint a ropogósra hajtott ruha a polcodon? Készen állsz-e arra, hogy használjon az Isten arra, amire akar? Hibáztathatod-e a másikat, ha ő még nem tart ott, vagy többet segítesz, ha imádkozol vele?