Első rövid megállónk a Királyhágó, ,,Erdély kapuja” volt. A kilátás még az esős idő ellenére is ámulatba ejtett minket. A következő órában végig a Körös mentén haladtunk: útba ejtettük Feketetót, Csucsát, Bánffyhunyadot és Körösfőt is, majd Kolozsvár előtt elfordultunk, hogy elérjünk Tordáig. Tóth Áron tanárunk rövid ismertetőt mondott az út minden fontos állomásáról. Idő híján a híres Tordai-hasadék szurdokának csak a feléig juthattunk el, de így is lélegzetelállító látványban lehetett részünk. Gyönyörű volt a patak mellett énekelni a 42. genfi zsoltárt, miközben egy túrázó csapat hallgatott bennünket.

Hétfőn késő délután meg is érkeztünk Marosvásárhelyre. A Szabadi úti Református Egyházközség Juhász András Gyülekezeti Központjának diákszállójában helyezték el a csoportot.

Másnap a református kollégiumban rendhagyó bemutatkozó órán két diák tógát és Bocskai-ruhát magára öltve szemléltette hagyományos viseletünket, László Lóránd és Arany János pedig a Kántus énekszámai között az együttes történetéről, Goudimelről, Maróthiról, a zsoltárokról és Csokonairól tartott előadást. Ebéd előtt meglátogattuk a szecessziós stílusú kultúrpalotát. Mindenki talált valami érdekeset: a tükrökkel díszített első emeleti szalont, a koncerttermet, az üvegablakokat, a kiállításokat.

Délután a csoport fele meglátogatta a Vártemplomot: a megmaradt falfreskókat és az épületet a helyi lelkész mutatta be. A többiek a híres Teleki-tékát nézték meg, amely Kelet-Közép-Európa egyik legjelesebb dokumentumgyűjteményét őrzi. Este a vendéglátó gyülekezet templomában tartottunk zenés áhítatot, amelyen kórustagunk, Klément-Balla Zsőfia igeszolgálattal, Petróczi Anna Fruzsina pedig két rövid Bartók-zongoradarab játszásával működött közre. Meghatott minket a közönség ragaszkodása, a szállásadóink vendégszeretetéért is hálásak vagyunk. Szerda reggel továbbutaztunk Székelyudvarhely felé. A környék hegyek övezte településeinek látványát Tóth Áron gondolatai egészítették ki. Útközben Farkaslakán megkoszorúztuk a Tamási Áron nyughelyét jelölő kopjafát és a mellette található Trianon-emlékművet.

Székelyudvarhelyen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium vendégeként előbb közös próbát tartottunk a gimnázium kórusával, akikkel június elsején már megismerkedtünk az Operaházban a Református Énekek XXI. hangversenyen. Ezután a kisebbeknek tartott énekórán újra bemutattuk az iskolánkat és együttesünket. A gyerekek őszinte érdeklődése lelkesítő volt: az órán megtanított Csokonai-dalokat együtt énekelték velünk. Délután kiruccantunk Szejkefürdőre, a Mini Erdély Parkban viszontláttuk, amit addigi utunkon meglátogattunk.

Alig vártuk a belvárosi református templomban tartott esti zenés áhítatot, hogy az istentisztelet és saját műsorunk után befejezésül együtt énekelhessük vendéglátóink kórusával Kodály 114. genfi zsoltárát. Az Igét Juhász Zoltán, az iskola vezető lelkipásztora hirdette, aki egykor debreceni diákként maga is kántustag volt. A hangverseny után vacsora és táncház várt minket a gimnázium étkezőjében, ezután megismerkedhettünk szállásadóinkkal. (A kórus tagjai ugyanis javarészt családoknál töltötték az éjszakát.) Közvetlenül tapasztaltuk meg a székely szokásokat, beszédet, a magyarságtudatot és a személyes beszámolókat arról, hogyan tudnak magyarul, magyarként boldogulni. Ez teljesen új megvilágításba helyezte számunkra a határainkon túl élő testvéreink helyzetét. A fogadó családok kedvessége, közvetlensége és jóindulata, odaadása hatalmas élmény volt. Mindent megtettek, hogy élvezzük a náluk töltött időt.

Nagyenyed felé vezető utunk derekán Medgyesre érkeztünk, a nagy múltú szász városban először a ferences templomot néztük meg. A helyi plébános humora megragadta a csapat figyelmét, és érdeklődve hallgattuk a gyülekezet történetét. Ezután átmentünk a város legmonumentálisabb épületébe, a későgótikus evangélikus templomba. Ott Sárosi Dániel megszólaltatta mindkét orgonát, és a kórus is elénekelt néhány szép művet. Késő délután érkeztünk Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Református Líceumba. Az intézmény diákjai kíváncsian hallgattak minket az énekórán, utána pedig közösen vacsoráztak velünk.

Péntek délelőtt az igazgatónő mutatta be az enyedi iskolát, történetét. Az ezt szemléltető kiállítás részeként korhűen berendezett tanteremben Tóth Áron tartott rögtönzött történelemórát az Árpád-ház idején Erdélyben élő népcsoportokról. A természetrajzi szertár földtörténeti és biológiai gyűjteménye elegendő idő birtokában akár órákra leköthetett volna. Az udvaron található emlékműveket az eső ellenére is megkoszorúztuk, hiszen a kollégiumnak sok híres diákja vagy tanára volt — többek között Áprily Lajos költő, Barabás Miklós festő vagy a világutazó nyelvész, Kőrösi Csoma Sándor, akinek Tibetbe vezető útjáról és arra való felkészüléséről érdekes történeteket hallhattunk kísérő tanárunktól.

Az enyedi látogatás befejeztével Gyulafehérvár felé indultunk. Ott Tóth Áron tanár beszélt a várról, amelyet csodaszép kert vesz körül. A Szent Mihály-székesegyházban egy-egy pillanatra nemcsak a gyönyörű ablakok, de a Krisztus keresztútját ábrázoló művészeti alkotások is megállítottak és elmélyülésre késztettek minket. Megkoszorúztuk Hunyadi János síremlékét, majd továbbindultunk Kolozsvárra.

A városba érve a híres Házsongárdi temetőbe látogattunk el. Az Alföld szülötteinek furcsa látványt nyújtottak a domboldalban elterülő sírhelyek és a temető meredeken felfelé vezető útja. Sipos Dávid, a sírokat gondozni hivatott Házsongárd Alapítvány munkatársa kalauzolt bennünket. Olyan jelentős személyek sírját láthattuk, mint Bánffy Miklós, Apáczai Csere János, Kós Károly és Szenczi Molnár Albert, akinek a kopjafáját a 42. zsoltár éneklésének kíséretében koszorúztuk meg.

Másnap a Farkas utcai templomot, a főtéri Mátyás-szobrot és a Szent Mihály-templomot mutatta be elképesztő tudású idegenvezetőnk. Színesen ismertette a város történetét, a főteret és szólt a Farkas utca érdekességeiről — például hogy az utcában egyetlen üzlet sem található. Megajándékozott minket az egyik templomoszlopba vésett mondással is, amely kedves elégtételül szolgált a kórus tagjainak: ,,Oui non canitin coro, stat sicut bos in foro!” (Azaz: Aki nem énekel a kórusban, az csak áll, mint ökör a piacon.) Megnéztük Mátyás király és Bocskai István szülőházát. A belváros számos épülete Debrecenre emlékeztet: kicsit úgy éreztük, hazaérkeztünk.

A szombat esti koncert megható volt, a Goudimel-darabok és Gárdonyi kórusművei mellett többen könnyes szemmel énekeltük a zárószámot, a Kodály-zsoltárt. Orgonán kísért minket és szólódarabokat is játszott Sárosi Dániel, aki az egész út során mindig megoldotta az ismeretlen hangszerek jelentette kihívásokat. Az utolsó együtt töltött estén néhányan megnéztük a kivilágított Kolozsvárt. Először a kilátót ejtettük útba, majd az Arénát és a Sétateret.

Vasárnap reggel indultunk Körösfőre, hogy az istentiszteleten szolgáljunk. A gyülekezet szeretettel fogadott: megérkezésünkkor kaláccsal kínáltak. A gyönyörű templomban mindenkit elkápráztatott a falakat elborító sok szőttes és a kazettás mennyezet. Az istentiszteleti szolgálat többünket meghatott, éreztük, nem volt hiábavaló a befektetett munka és odaadás, hiszen mindenki szívből énekelt, és a helyiek hálájuk kifejezéseként egy-egy apró ajándékot adtak a kórus tagjainak. Varázslatosan zárult az erdélyi túra.

A gyönyörű tájjal a hazafelé tartó úton sem lehetett betelni. A határon átlépve megkezdtük az ,,avatást”. Szokás a Kántusban, hogy az új tagok az első kórusutazásuk alkalmával bemutatkoznak. Ennek része, hogy felelevenítik az út számukra legkedvesebb pillanatait, és választanak egy művet, amelyet a többiek elénekelnek nekik. Többen elmondták, hálásak Istennek, a szervezőknek, a tanároknak és persze remek buszsofőrünknek is. Mindenkinek rengeteget jelentett, hogy késő estig beszélgethettek, csodálatos épületeket láttak, sokat nevettek és társasjátékoztak.

Délután érkeztünk vissza Debrecenbe, de mindenki szívesen maradt volna még egy hetet Erdélyben. Egyszerre voltunk boldogok, szomorúak és meghatottak, hiszen éreztük: a közös emlékek, az együtt töltött idő vidámsága pótolhatatlan. Ez alatt az egy hét alatt igazán megismerhettük egymást, amire a próbán a feszített munkatempó mellett csak kevés lehetőség jut. Olyan helyekre jutottunk el, ahová máskor, egy iskolai kiránduláson nem lett volna módunk. Olyan élményekkel, tapasztalatokkal és tudással lettünk gazdagabbak, amelyeket semmi más nem pótolhat.