Csapdahelyzeteink sokszor hasonlóak ahhoz, amit az Egyiptomból kivonuló zsidók megélnek. Két tűz közé kerülnek. Velük szemben a tenger, hátuk mögött a hatalmas porfelhő, amely az egyiptomi sereg jöttét jelzi. Elillan szívükből a megkönnyebbült hála, helyét átveszi a rájuk nehezedő rettegés. Gyorsan átértékelődik bennük a vágy a szabadságra. Mégis csak jobb volt az egyiptomi nyomorúság, mint a túlpart előtt elveszni, a szabadság hiú reményében? Mi legyen most? Mi is gyakran megfogalmazzuk ezt a kérdést, amikor csapdába kerül az életünk. Hamar elillan az előbbi öröm és kiegyensúlyozottság, mert a félelem nehéz takaró gyanánt reánk feszül.

Dönteni kell, tenni kell valamit, mert félő, hogy eltipor a helyzet, amely ott dörömböl életünk ajtaján. Hatalmas porfelhő jelzi a betegség, nyomorúság, az életünkre rászabaduló baj érkezését. Ki segít? Kiülnek az arcunkra a gondok. Magunkkal hurcoljuk munkába, sőt, még a nyaralás gondtalan napjai közepette is belénk nyilall a megoldáskereső gondolat. A menekülők beszorulnak a tenger és az üldözők közé. Annyi csodát láthattak már! Oly sok „véletlen” van az életükben, amely Isten gondoskodó jelenlétét jelzi! És most mégis úgy gondolják: nincs tovább. Elillan belőlük a hit, a remény, csak a sírva pihegő félelem marad. Pedig Isten nemcsak szól, nemcsak vigasztal, nemcsak letörli a könnyet, de valóságosan jelen van az életünkben. Ad, teremt, gyógyít, szabadít.

Milyen jó, hogy Mózes hite nem tűnik el ebben a krízishelyzetben sem. Istennek népe, nézd az Úr szabadítását! Tedd az Isten kezébe az életedet, a bajt, a gondot, amellyel küzdesz, amely föléd magasodik, és amelynek láttán megrettensz és megadod magad. Így hozzuk Urunk elé életünk aktuális valóságát, stációját. A látszattal megelégedő világban létezünk, de ez nem elég nekünk. Isten valóságára, az Úr szabadítására van szükségünk ott, ahol a világ woke-fordulatot vesz, rózsaszín maskarába öltözik, identitását ruhaként cserélgeti, és azt hiszi, ez a boldogság.

A párizsi olimpia első napjaiban kiállt ország-világ elé egy tizenhat éves brazil sportolólány, és jelnyelvvel bizonyságot tett: Jézus az út, az igazság és az élet. Akkor már túl voltunk a megnyitó keresztyén hitet gyalázó álarcosbálján. Az „ennél nincs lejjebb” érzésén. Sok hívő azt keresgélte magában: most hogyan tovább? Mi a jó válasz ebben a helyzetben? És akkor ez a fiatal leány megválaszolta milliók kérdését: Jézus az út, az igazság és az élet. Isten népe nem fog fegyvert, csak hagyja, hogy az Úr elvégezze és bevégezze szabadító munkáját. Ránk az bízatott, hogy Istenről beszéljünk. Alkalmas és alkalmatlan időben. Olimpiai megnyitó előtt és után. Elmondani magabiztosoknak és megfélemlőknek, hogy Jézus az út, az igazság és az élet.