Mielőtt közel került volna Istenhez, hogyan viszonyult a keresztyénséghez?

Kisgyermekkoromban a nagymamám vitt el templomba Budapesten, de az katolikus volt. Először általa kerültem kapcsolatba Istennel. Kiskoromban kaptam egy katolikus gyermekeknek írt imakönyvet is, bár akkor nem tudtam mit kezdeni vele, nem is értettem. Emlékszem, a szüleim nem tudtak megegyezni, milyen hitre kereszteljenek. Édesapám katolikus, édesanyám evangélikus. Jártam hittanórára is, de az egy idő után véget ért. Amikor először elvittek templomba, mint minden gyermeket, a sok színes kép, a csillogás, az illatok engem is elvarázsoltak. Én is megkérdeztem: „Mama, most mit csinálunk?” Mondta, hogy imádkozunk Istenhez. Kérdeztem, mit kell mondani. Azt felelte: beszélgessek vele magamban, soroljam el, ami bánt, amit szeretnék, aminek örülök. Először úgy köszöntem Istennek: „Csókolom!” Majd bemutatkoztam: „Én vagyok Szilvi.” Utána a nagymamámat még sokat kérdeztem, miért ennyire színes ez a templom, mi ez az illat, minek az a víz, és azt is tudni akartam, mi miért van úgy, ahogy.

A szülei gyakorolták a vallásukat?

Nem. Legalábbis akkor, amikor már megszülettem, egyikük sem.

Hogyan jutott arra a döntésre, hogy reformátusnak keresztelkedik?

Amikor még nem voltam hívő, ugyanúgy beszélgettem Istennel, mivel a nagymamámtól ezt tanultam: amikor bánatom van, vagy valaminek örülök, osszam meg vele. Felnőttként én is próbáltam megtalálni a helyemet a világban. Honnan jöttem? Hova vezet az utam? Ki vagyok én? Majd bekerültem egy női körbe, találkoztam egy asszonytestvéremmel, és elkápráztatott, hogy ő mennyire éli a hitet, az Istennel való kapcsolatot. Elkezdtem kérdezgetni őt – eleinte bátortalanul –, és nagyon sokat segített, hogy beszélt nekem a hitéről, és hogy elhívott a tahitótfalui gyülekezetbe, istentiszteletre. Talán mind ismerjük azt az érzést, amikor a tiszteletes beszél valamiről, és mintha pontosan nekünk szólna. Igazán magaménak éreztem azt, amiről szó volt, és elkezdtem jobban érdeklődni az egyház iránt. Otthon utánanéztem a különböző felekezeteknek. Előtte egy keresztyén filmeket vetítő oldalon keresgéltem, és ezek közül több is megszólított engem. Így tettem fel magamnak a kérdést: miért ne keresztelkedjek meg? Ha a szüleim nem tudták eldönteni, akkor én miért ne tegyem meg most?

Melyek azok a főbb változások, amelyeket a megtérés után tapasztalt az életében?

Befogadóbb lettem, nyitottabbá vált a szívem Istenre. Mindig rácsodálkozom a bibliai történetekre, mintha meséket olvasnék. Szeretetteljesebbnek látom magam, a többi emberrel és önmagammal sokkal türelmesebb, elfogadóbb, megértőbb lettem.

Melyik történet áll önhöz a legközelebb a Bibliából?

Most rendszertelenül gyakorlom a hitet. Még nem tudtam belevinni a hétköznapjaimba a Biblia olvasását, de van kedvencem: Pál első levele a korinthusiakhoz. Történetét tekintve a megfilmesítettek közül talán Ruth könyve volt a legszebb. A megkeresztelkedésem előtt láttam Máté evangéliumát megfilmesítve: Krisztus útja önmagában gyönyörű.

Megítélése szerint mi kell ahhoz, hogy valaki igazán jó kapcsolatban legyen Istennel?

Nekem először idegen volt, feszélyezett a vallásos környezet. Úgy éreztem, kinéznek, és előjött a megfelelési kényszerem. Azt hiszem, segített volna, ha lettek volna kisebb rendezvények, amelyeken kötetlenebb formában ismerkedhet az ember a keresztyénséggel. Talán többen is vannak így ezzel, könnyebb dolguk lenne a kívülállóknak, ha lennének ilyen összejövetelek, amelyeken a fiatalabb nemzedék is esélyt kap, hogy a számára még idegen hitéleti közeget megszokja.