Őszinteség nélkül csorba minden mű

Előfizetek

Akárcsak a művészek, a lelkészek is a lélek hangszerén játszanak, kettejük között pedig talán több is a hasonlóság, mint azt elsőre gondolnánk. Sorozatunkban lelkipásztorainkat kérdezzük művészeti élményeikről, szokásaikról, tevékenységeikről, számukra kedves alkotókról, általában a művészetekhez való viszonyukról. Cserniga Gyula portréja.


EXPRESSZIONIZMUS, BÁRMIT JELENTSEN IS

Meglehetősen későn, negyvenéves koromban indultam el a teológia pályáján. Előtte középiskolában tanítottam technikát és képzőművészetet. Utóbbival – és általában a szellemi érdeklődés ilyen indíttatásaival – Horváth Anna beregszászi grafikus- és keramikusművész pártfogása alatt ismerkedtem meg. Tőle kaptam annyi impulzust, hogy őszinte vágyakozást érezzek a művészeti önkifejezésre, és hogy megérthessem mások ilyen eszközeit. Ő zseniális volt személyként és alkotóként egyaránt, rendkívül gazdag örökséget hagyott maga után. Az ember érdekelte, szakrális alkotásait is elsősorban ez motiválta. Ezzel rám is jelentős hatással volt, nagyon szerettem embert, portrét rajzolni, festeni, némi expresszionista megközelítéssel – akkor persze nem tudtam, ez mit jelent, csak ösztönösen alkottam. Könyvek, képzőművészeti albumok sokaságához jutottam hozzá Horváth Anna irányításával.

Cserniga Gyula Fotó: archívum

Ez abban az időben, a kilencvenes években nem volt magától értetődő. Számos kiváló művésszel és a munkáikkal is megismerkedhettem általa, néhány alkalommal lehetőség nyílt magyarországi alkotótáborokban is részt vennem, meglátogatnom egy-két színvonalas múzeumot, tárlatot. Szeretek kiállításokra járni, élmény egy-egy nagyobb galéria megtekintése. Megragad és a hétköznapok taposómalmából szakrális dimenzióba emel – a szó nemes és fennkölt értelmében. Ez éppen úgy érvényes egy több évszázada készített alkotásra, mint egy kortárséra

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!