Dániel. Zsidó fiatalember, aki a történelem szeszélyeinek köszönhetően barátaival együtt idegen világban találta magát. Ezek az ifjak a babiloni király udvarában furcsa szokások, ismeretlen ízek és érthetetlen elvárások között keresték a megmaradás lehetőségét. Dániel könyvének elbeszélései (1–6. fejezet) a mindig aktuális múltba repítenek vissza bennünket. Idegen hatalmak szorításában, egy létében fenyegetett kultúra letéteményeseiként van-e remény? Meg lehet őrizni azt, ami a miénk, vagy szét kell tárni a karunkat, legyőzöttek módjára, aztán lehajtott fejjel elsuttogni: szép volt, jó volt, büszke korszak volt… és most vége van.

Ezek a fiatalemberek feszítő dilemmával találták szemben magukat: szolgálhatják-e az idegen királyt? Tudták jól, a törvények mindenkire vonatkoznak, az udvarban nincs megalkuvás. Ebben a helyzetben ők megtalálták a kiutat, nem ették a vallási okból tiltott ételeket, nem voltak hajlandók idegen kultuszok bűvöletébe kerülni, nem borultak le idegen istenek előtt. Egyebekben alkalmazkodtak. Tudták, mi lényeges és mi lényegtelen. Mindenben az uralkodó rendelkezésére álltak, részt vettek a politikai elit mindennapjaiban, de megmaradtak Isten parancsai mellett; behódolás nélkül szolgáltak.

Dániel könyvének történetei már születésükkor a régmúltba repítették az olvasót. A hellén birodalmak szorításában, a Kr. e. második század első évtizedeiben Izráelnek bátorításra volt szüksége, hogy kitarthasson a hagyományait fenyegető erőkkel szemben. Ekkor vette elő a szerző mintegy négy évszázaddal korábbról az Úr mellett konokul megmaradó ifjak legendáit. Jó példát választott, máig követhetőt. Alkalmazkodni lehet, önmagunkat, hitünket, identitásunkat viszont soha nem szabad feladni. Múltban és a jelenben egyaránt csak egy eszköze létezik a megmaradásnak: a makacs ragaszkodás Isten rendeléseihez